nlc.hu
Otthon
Ezek a legijesztőbb phrogging-esetek

Szellemnek hitte, de valójában exe élt a padlásán – 6 felkavaró történet, amikor idegen bujkált a házban

Ezek a legijesztőbb phrogging-esetek Pamela Anderson rajongójától a gyilkos denveri Pókemberig.

Belegondolni is rossz, hogy a tudtunk nélkül egy idegen lakhat otthonunkban. Sajnos egyesek számára ez a rémálomszerű helyzet valósággá vált, és a phrogging áldozatai lettek, vagyis valaki engedély nélkül lakott a házukban.

Egy éve mi is beszámoltunk egy nőről, akinek a tudta nélkül egy idegen költözött a lakásába. A TikTokon Decarahh néven szereplő nő azt mondta, minden azzal kezdődött, hogy kapott egy e-mailt. A társasház üzemeltetői azt írták benne, hogy egy hajléktalan férfi kószál az épületben, és hívták a rendőrséget. Azt tanácsolták a lakóknak, hogy tartsák zárva az ajtókat. A nőnek ekkor villant be, hogy sosem szokta bezárni ajtaját, mert a szobatársai közül általában mindig van valaki otthon. Csakhogy ők pár napja elköltöztek, így most éppen egyedül él a lakásban. Vagyis úgy hitte, hogy egyedül.

Amikor nekiállt ellenőrizni a helyiségeket, az egyik volt lakótársának a szobája zárva volt, és horkolást hallott a helyiségből. Szíven ütötte a felismerés:

titokban beköltözött hozzá a hajléktalan férfi.

Míg a „phrogging” szót gyakorlatilag csak 2014 óta használják, a gyakorlat valószínűleg azóta létezik, mióta az emberek házakban, lakásokban élnek.

Az alábbi hat történet azt mutatja be, hogy mennyire rémisztő tud lenni a jelenség, és felveti a nyugtalanító kérdést:

Tényleg tudjuk, ki lapul meg otthonunk zegzugaiban, árnyékos helyein, a padláson vagy a pincében?

Daniel LaPlante gyomorszorító esete

Tina Bowen meg volt győződve arról, hogy elhunyt édesanyja szelleme beszél hozzá massachusettsi otthonában. A tinédzser hetekig rejtélyes üzeneteket kapott ketchuppal a falakra firkálva, a tárgyak titokzatos módon elmozdultak a ház körül, a tele alkoholos üvegek pedig hirtelen kiürültek. Aztán 1986. december 8-án Bowent és édesapját hazatérve szörnyű látvány fogadta: az egyik szekrényükben egy idegen állt festett arccal, indián stílusú kabáttal, nindzsamaszkkal és egy csatabárddal a kezében. A férfi Bowenéket egy hálószobába kényszerítette, de mikor nem figyelt, Tina kihasználta az alkalmat, hogy megszökjön, és hívja a rendőrséget.

Daniel LaPlante a bíróságon

Daniel LaPlante a bíróságon, 1987. december 4-én. LaPlante brutális kegyetlenséggel meggyilkolta Priscilla Gustafsont és gyermekeit (Fotó: Barry Chin/The Boston Globe via Getty Images)

A hatóságok megérkeztek, és megállapították, hogy az idegen egy Daniel LaPlante nevű tinédzser volt, akivel Tina rövid ideig randevúzott, és több hete már a családi ház padlásterében élt. Ám a hátborzongató történetnek itt még nincs vége. LaPlante később brutálisan meggyilkolt egy fiatal tanárnőt és két gyermekét, miután óvadék ellenében szabadult a Bowen család incidense miatt. LaPlante ugyanis hozzájuk is be akart törni, ám a tanárnő és gyerekei aznap korábban jöttek haza. LaPlante később azt mondta, hogy fontolgatta, hogy kiugorjon az ablakon és elmeneküljön, de ehelyett úgy döntött, hogy szembeszáll Priscilla Gustafsonnal, akit aztán megerőszakolt, majd kétszer fejbe lőtt, a gyerekeket pedig vízbe fojtotta. A férfit életfogytiglani börtönre ítélték.

Priscilla Gustafson és családja

Priscilla Gustafson és családja

A honolului horror

Amikor 2019. szeptember 20-án Brittany és James Campbell két kisfiukkal együtt visszatért honolului otthonukba, egy, a ház előtt lekötött bicikli azonnal rávilágított arra, hogy valami nem stimmel. James, aki akkor 36 éves volt, és az Egyesült Államok haditengerészetének tagja, kinyitotta a bejárati ajtaját, ám hirtelen meglátott egy idegent. A férfi a 23 éves Ezequiel Zayas volt, aki borzasztó kárt okozott az otthonukban. Campbellék számítógépein aggasztó üzeneteket is felfedeztek nem kívánt vendégüktől. A feljegyzések bizarr műtétekről szóltak, a családtagok valamivé való átalakításáról. Még olyan naplóbejegyzéseket is felfedeztek, amelyek arról árulkodtak, hogy a fiú egy ideig figyelhette őket, mielőtt beköltözött volna a házba. Zayas végül vádalkut kötött, és más súlyos bűncselekményekben, például emberölésben is bűnösnek vallotta magát. 20 évet kapott.

Ezequiel Zayas

Ezequiel Zayas

Pamela Anderson és a Phrogger, aki ellopta a Baywatch-fürdőruháját

Pamela Andersonról sokan fantáziáltak egy időben, de egy rajongó 2001-ben túllépett minden határt, amikor a sztár tudta nélkül beköltözött Anderson malibui vendégházába, és felvette ikonikus fürdőruháját. Anderson karrierje csúcsán járt, amikor hirtelen egy ismeretlen arcot pillantott meg vendégháza ablakában. Egy hajléktalan nő költözött be illetéktelenül Anderson rezidenciájába, és a híres televíziós sorozat egyik piros fürdőruháját öltötte magára. Hagyott egy levelet is, amiben ez állt: 

Nem vagyok leszbikus, csak meg akarlak érinteni

– emlékezett vissza Anderson a félelmetes esetre. Anderson azt mondta, hogy hívta a biztonságiakat, de nem tudták megtalálni a hajléktalan nőt, aki még három-négy napig észrevétlenül meghúzódott a birtokon, és ételt is lopott. Végül a rendőrök tartóztatták le, és sikerült visszaszerezni az ellopott fürdőruhát is, de végül azt – a színésznő jóindulatának köszönhetően – megtarthatta az asszony. A megmaradt fürdőruháját azonban Pamela az incidens óta egy lezárt széfben tárolja.

Pamela Anderson fürdőruhája

Pamela Anderson legendás Baywatch-fürdőruhája

Egy férfi egy észak-karolinai kollégiumi szobában

Egy észak-karolinai „Maddie” néven ismert főiskolai hallgató úgy gondolta, hogy az általa tapasztalt furcsaságok megfelelnek a paranormális tevékenységek minden jellemzőinek: furcsa zajok, hiányzó ruhák és megmagyarázhatatlan kézlenyomatok.

Aztán 2019-ben kiderült, hogy Maddie élményében nem volt semmi paranormális – de az igazság sokkal rosszabb volt. Egy 30 éves Andrew Swofford nevű férfi titokban a szekrényében rejtőzködött. „Zörgést hallottam a szekrényemben. Úgy hangzott, mintha egy mosómedve élne benne” – mondta Maddie, aki amikor kinyitotta a szekrényajtót, meglátta a férfit a női ruháiban. Félelmetes helyzet ez minden ember számára, de különösen egy fiatal egyetemistának. Maddie gyorsan felhívta a barátját, de míg beszélt, a férfi felpróbálta a kalapját is, és megnézte magát a tükörben, majd megdicsérte saját kinézetét, és ölelést kért. Swoffordot gyorsan letartóztatták, de Maddie és a rendőrség bizonytalan volt abban, hogyan került a szobába. Ráadásul nem ez volt az első alkalom, hogy Maddie és barátai furcsa férfiakat találtak a kollégiumi apartmanjukban – mindössze két hónappal korábban már volt egy hasonló eset: akkor két férfi jutott be valahogy a zárt ajtókon.

Andrew Swofford

Andrew Swofford, a szekrény lakója

Egy rosszul sikerült szakítás

A szakítás soha nem könnyű, de ennek a nőnek igazán nehéz volt, miután megtalálta exét a padláson – 12 évvel a szakításuk után. Ahogy a Daily Mail 2012-ben beszámolt róla, Tracy, egy ötgyermekes egyedülálló anya dörömbölést kezdett hallani a padlásán, és azt feltételezte, hogy egy vadállat mászott be, vagy esetleg kísértet jár a házban. Fiai és unokaöccse felmentek ellenőrizni, és meglepetésükre egy 44 éves férfit találtak ott aludni. Tracy azt mondta, hogy utoljára egy évvel ezelőtt látta az exét, amikor néhányszor alkalmi munkát végzett neki. Nem sokkal később azonban börtönbe került rablásért, emellett drogfüggő is volt, így annak ellenére, hogy a nő leveleket kapott tőle, miközben rács mögött volt, Tracy világossá tette, hogy nem akarja újrakezdeni. Két héttel azután, hogy kiengedték a börtönből, a férfi valahogy bejutott Tracy padlásterébe. Amikor a hatóságok kivizsgálták a helyszínt, széklettel és vizelettel teli poharakat találtak a padláson. Még ijesztőbb volt, hogy a helyiség egyetlen bejárata egy folyosón volt, amely a gyerekszobákat kötötte össze.

A denveri Pókember halálos házfoglalója

A kitalált Pókember előtt létezett egy igazi is, aki meg sem közelítette szuperhős társát – valójában gyilkos volt. 1941. október 17-én a nyugdíjas Philip Peters egyedül volt otthon. Gyermekei felnőttek és elköltöztek, felesége, Helen pedig egy helyi kórházban lábadozott, miután esés miatt csípőtörést szenvedett. Peters aznap este bement az otthonába, és egy sovány, kócos férfit talált a jégszekrényénél. Miután kérdőre vonta, mit keres ott, a betolakodó öntöttvas hamukaparóval agyonverte Peterst. Egy órával később Peters szomszédai megtalálták a holttestét, és felhívták a denveri rendőrséget, csakhogy a hatóságok nem találták meg a férfit. A nyomozás viszont megkezdődött, és a feleséget, Helent közben kiengedték a kórházból, aki immáron özvegyként, egyedül élt az otthonukban.

Helen rövid időn belül azonban furcsa dolgokat kezdett tapasztalni – megfogyatkozott az étel, hangokat és neszeket hallott, és bizonyos tárgyaknak is lábuk kelt, nem csoda, hogy azt hitte, kísértet jár a házban. Egy idő után Grand Junctionbe költözött fiához, a szomszédok azonban folyamatosan különös hangokról és kellemetlen szagokról számoltak be, de a rendőrök minden alkalommal biztosították őket arról, hogy az otthont nem lakják.

Theodore Coneys

Theodore Coneys egy helyi újságban

Aztán egy éjszaka, 1942 júliusában, Roy Bloxom és Bill Jackson nyomozók alaposabb munkát végeztek, és jól átforgatták a házat. A házkutatás közben hirtelen zajt hallottak a padlásról, és ekkor látták, hogy két láb tűnik el a plafonon lévő padlásajtóban. Gyorsan megragadták a férfi bokáját, és végre sikerült foglyul ejteniük a denveri Pókembert.

A hatóságok később kiderítették, hogy az elkövető, Theodore Coneys a denveri gitárklubon keresztül ismerkedett meg Petersszel, és amikor Coneys megszorult, segítséget kért az idős úrtól, aki épp nem tartózkodott otthon. Ekkor döntött úgy a férfi, hogy betör és ellop egy kis ételt. Néhány nappal később is ugyanezt tette, de akkor Peters megtalálta. Coneys azt állította, hogy a másodperc törtrésze alatti döntés volt Peters megölése, majd az eset után egyfajta „fészket” rakott a szűk padláson. Amikor az egyik tiszt felment, hogy megnézze a teret, a szag olyan szörnyű volt, hogy öklendezni kezdett. Később azt mondta: 

Az embernek póknak kell lennie ahhoz, hogy sokáig kibírja odafent.

Így született meg a denveri Pókember kifejezés. Coneyst végül gyilkosságért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top