A Michigan állambeli Mount Clemens egyik forgalmas főútvonalán egészségügyi probléma miatt nem tudta irányítani terepjáróját egy 63 éves férfi. Egyre lassabban és cikázva haladt a négysávos úton – ezt többen is bejelentették, valamint azt is, hogy a dudálásra sem reagált a sofőr, csak mereven nézett maga elé, mintha nem tudna megmozdulni.
A közelben haladt a Macomb megyei seriffhivatal egyik járőrkocsija, amely megkülönböztető jelzéssel a pick-up mellé ért. A valószínűleg sztrókot kapó vezető csak az ablakot volt képes lehúzni, hogy azon keresztül, menet közben átmászhasson hozzá az anyósülésről Nicole Miron seriffhelyettes, hogy lefékezze a járművet. Ekkor a két kocsi körülbelül 10 km/h-val haladt egymás mellett, és időnként össze is értek.
„Viszonylag kis termetű vagyok, ami ennél az intézkedésnél az előnyömre vált, mert (…) simán befértem a nagy oldalablakon” – mesélte utólag a vakmerő rendőrnő, aki ahogy beült a kormány mögé, egyből kivette sebességből a pick-upot, amely hamarosan megállt.
A lélegzetelállító intézkedésről készült jelenetet a forgalomfigyelő kamera és a rendőrnő testkamerája is rögzítette. Mutatjuk:
A sofőrt kórházba szállították.
(via)
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock