nlc.hu
Shine
Leg-leg-leg formaruhák a phjongcshangi téli olimpia csapataitól

Leg-leg-leg formaruhák a phjongcshangi téli olimpia csapataitól

Nyert a német street style, a norvég curlingeseket pedig még Észak-Korea csapata is megelőzte.

Van ország, amely akár egyből a téli olimpia megnyitójáról is elküldhetné csapatát a versenypályákra, annyira kimaxolták a sportosságot, másnál inkább piperkőc vagy épp unisex szerelésekben vonulnak majd az élsportolók.

1. Amerikai Egyesült Államok

A Team USA, vagyis az amerikai csapat tagjai spéci, fűtött dzsekiket kaptak a Ralph Laurentől, ami már az utolsó nyári olimpia egyenruháiról is gondoskodott. Ez volt egyúttal a legnagyobb high-tech durranás a szerelések terén. Az amerikai vadon faházaiban ropogó kandallótűz hangulatát idéző farmer-kötött pulcsis szerelés igazán ámerikái, amire a western stílusú, rojtos sütőkesztyű bőrkesztyűk csak rátolnak még egy lapáttal. Ez utóbbi stílusossága ugyan pengeélen táncol, a barna bakancsokkal végül szépen keretezik a denimkék hangulatot.

Team USA (@teamusa) által megosztott bejegyzés, Jan 22., 2018, időpont: 7:11 (PST időzóna szerint)

Az amerikai olimpiai csapat hivatalos formaruhái a 2018-as phjongcshangi téli olimpiai játékokra (Fotó: Getty Images)

2. Franciaország

A francia olimpiai csapat tagjai minimalista fazonú, hófehér szerelésben lesznek majd a megnyitón, amit még jó, hogy nem a sípályákon rendeznek meg, ott még bele is olvadnának a háttérbe. A ruhák fehérségét csak a piros és kék aszimmetrikus elhelyezésű cipzárak törik meg, valamint a kiegészítők hoznak bele némi színt, mint a sötétkék pom-pomos sapi. Persze a francia csapat sem egy szál nadrággal indul útnak, egész öltözetsort pakolhatnak bőröndjeikbe, amiken már jóval hangsúlyosabban tűnnek fel a nemzeti trikolór színei.

Megnézem
Összes kép (2)

3. Kanada

Az északi ország valódi favágó stílust visz magával a dél-koreai olimpiára a piros-fekete kockás ingekkel, amiknek még a hátára is felkerült a nemzet falevele. A juharlevél egyébként a megszokott módon most is vezérmotívuma az öltözékeknek, amelyeket a Hudson’s Bay tervezett a csapat számára. A piros domináns szerepéhez itt is a sötétkék társul, mint a Team USA esetén, a végeredmény azonban a casual helyett inkább a sportos irányt veszi fel.

A ruhatár szerves részét képezi ezúttal is az egyujjas kesztyű, ami az évek során igazi kultusztárgy lett, amiből a szurkolók is előszeretettel vásárolnak maguknak, ezzel is támogatva az olimpiai csapatot.

A kanadai csapat formaruhái a 2018-as phjongcshangi téli olimpiai játékokra

4. Ausztrália

A nyitó ünnepségre ezüst, hosszított pufi dzsekikben vonulnak fel az atléták, amik fazonja jóval vesebarátabb, mint a a franciák rövidke, fehér változatáé. A Karbon márkájú öltözék amúgy nem nagy durranás, de természetesen itt sem álltak meg egy télikabátnál. A csapat ruháinak másik részéért a Total Image Group volt a felelős, nekik köszönhetjük a rettentő fantáziátlan, ellenben előnytelen szabású, unisex kockás inges – barna nadrágos szereléseket, amelyekben szegény ausztrál sportolók fognak majd mutatkozni az olimpia ideje alatt.

Australian Olympic Team (@ausolympicteam) által megosztott bejegyzés, Dec 30., 2017, időpont: 12:12 (PST időzóna szerint)

Az ausztrál olimpiai csapat egyenruhája a 2018-as phjongcshangi téli olimpiai játékokra (Fotó: Getty Images)

5. Finnország

Igazi északi hangulatot áraszt magából a finn olimpiai csapat ruhakollekciója, amelyet a hűvös kék és a hófehér színek határoznak meg. Az Icepeak extrán sportos öltözékeket tervezett az olimpikonok számára, de ne tévesszen meg a menő design, a télikabát alatt egészen megmosolyogtató melegítők lapulnak, érthetetlenül bézs pantallókkal, a ’90-es évek Budmil hangulatát árasztva magukból. A szőrmés-bojtos füles sapkákról már nem is beszélve. A mintákat egyébként a sarki fény ihlette, amint az a havon megcsillan, színe pedig a finn ezüstfenyő szürkés árnyalatára utal – de mindez nem segít rajta.

Megnézem
Összes kép (3)

6. Németország

A német olimpiai csapat vérbeli athleisure stílusban fogja nyomni az Adidasnak köszönhetően. Az “Our Team, The Look” néven futó, ötven darabos sportkollekció abszolút funkcionális ruhákból áll miközben a színekkel és feliratokkal nagyon mai, nagyon modern stílust képvisel. A megnyitóra sportolóik hosszított fazonú, föld tónusú kabátokban, gigazsebes pulóverekben és beanie sapkákban mennek, vagyis inkább lazán vonulnak majd be a tömeg elé, honfitársaik legnagyobb reménye szerint pedig utána több érmet visznek majd haza, mint négy éve, amikor magukhoz képest igencsak alul teljesítve a 6. helyet kaparintották meg az éremtáblázatban.

DOSB (@sportdeutschland) által megosztott bejegyzés, Nov 3., 2017, időpont: 1:12 (PDT időzóna szerint)

A német olimpiai csapat formaruhái a 2018-as phjongcshangi téli olimpiai játékokra (Fotó: Getty Images)

7. Anglia

A brit olimpiai csapat formaruháját jól szabott öltönyök és kosztümök alkotják, decens sötétkék színben és olyan fazonnal, amely minden testalkaton remekül állnak – csak sajnos az eredmény rém unalmas lett. Slim fit szabású zakók a férfiaknak, szűk szabású nadrágok a hölgyeknek, … és valahol ezen a ponton ki is merült a divatosság. A sötétkék uralmat a férfiak piros nyakkendői és a női sportolók ezzel harmonizáló piros, átkötős felsői próbálják megtörni, de nem felpörgetni. Azért valljuk be, Stella McCartney riói kollekciója hevesebb szívdobogást okozott.

A brit olimpiai csapat formaruhája a 2018-as phjongcshangi téli olimpiai játékokra

8. Dél- és Észak-Korea

Az olimpiának otthont adó Dél-Korea olimpiai csapata, mint pár hete kiderült, észak-koreai testvérsportolóikkal kiegészülve, közösen indulnak majd a 23. téli olimpiai játékokon. Hogy mindez hogyan és mennyire zavarta meg a felkészülés utolsó heteit, nehéz megmondani, maradjunk is most az öltözékeknél. A kabátok hosszában egészen hasonlóak voltak elképzelések a határ két oldalán: mindkét ország a hosszú fazonra esküszik, a vastag, kapucnis felsőruházathoz azonban míg az északiak inkább síöltözethez hasonlító, vastag (és így formátlan) nadrágokat kaptak, addig déli sportolótársaik jóval divatosabb szabású ruhákban jelenhetnek meg. Bár gyanítható, az észak-koreai olimpikonoknak ez a legkevesebb bajuk.

Megnézem
Összes kép (3)

9. Norvégia

Ha a képzeletbeli stílusranglista élén a német csapat áll, az utolsó helyezést egész biztos, hogy Norvégoknak foglalhatjuk le. Curling csapatuk szemfájdító, piros-fehér-kék színű, tűzijáték mintás öltözékben lesz majd, ami túltesz még a 2010-es kockás nadrágos szerelésükön is. Bár hatalmas a hype a feltűnő egyenruha körül, stílusosság terén van még mit tanulniuk.

Az egész sportdelegációt azért nem szívatták meg a csiricsáré szereléssel, sőt, épp az ellenkezőjét láthatjuk a kötött pulcsis, farmernadrágos hivatalos öltözetekre tekintve, amik ugyan totálisan konfekciószagúak, de legalább a hordhatósági határon belül mozognak.

A norvég curling csapat egyenruhája a 2018-as phjongcshangi téli olimpiai játékokra

10. Magyarország

Végül jöjjön a magyar csapat, a #HUNbelievable tagjai, akik mélyen átérezhetik az angolok helyzetét: a riói nyári olimpia látványos öltözékei távol maradtak és átadták helyüket egy jóval konzervatívabb kollekciónak, amelyet a Virginia tervezett.  A légikísérők öltözékét idéző szerelések mellett büszkeségeinket idén is az Adidas öltöztette sportruhába.

Megnézem
Összes kép (3)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top