Az 1800-as években is keresett prémnek számított a majomszőr, igazi népszerűségugrása azonban Elsa Schiaparelli nevéhez fűződik, aki – más tervezőkhöz hasonlóan – muffokhoz, kalapokhoz és kabátokhoz is felhasználta a selymes tapintású állatszőrt. Schiaparelli 1933-ban mutatta be első majomszőr kabátkáját, amelyet egy sor másik követett hosszabb és rövidebb fazonban.
Bár a valódi szőrmék viselése az újkori divattörténet során mindig is hordozott magában egy fajta előkelőséget és luxust, a majomszőr népszerűsége és használata az haute couture körökből lassacskán lecsordogált a tömeggyártás szintjére. Különösen igaz volt ez az elegáns ruhákra és kabátokra, amelyeknek a korízlés szerint határozottan jót tett néhány állati tincsecske.
Majomszőrmével díszített kabát 1923-ból (Fotó: Seeberger Freres/General Photographic Agency/Getty Images)
Az extra hosszú szőrszálakból álló, selymes tapintású szőrmék keresettsége a kolobusz majmok vesztét okozta, elsősorban a fekete-fehér bundájú, Afrikában őshonos fajtáit ölték halomra. A kolobusz majom mára egyébként védett fajnak is számít Afrikában, bár manapság szegényeket inkább élőhelyük gyors ütemű kipusztítása fenyegeti, nem a prémvadászok puskái.
Hiába, az állatvédelem akkoriban még nem kavart heves indulatokat, egy szép kalap elkészítése simán elég indoknak számított hozzá, hogy pár majmot megnyúzzanak. A ’60-as években még mindig divatosnak számítottak a hosszú, fekete szőrrel díszített öltözékek, a kalapok esetén pedig igazi luxusérzést nyújthatott egy díszcsatos darab, amely távolról simán egy (rosszul sikerült) paróka hatását is kelthette.
