Juthatunk közös nevezőre egy öntudatos tinivel ruhavásárláskor? És ha igen, milyen áron? Tesztalannyá váltam, Annának köszönhetően.
Minden gyereknél más, hogy hány éves korában ébred öntudatra és követeli ki magának az által divatosnak gondolt ruhákat, amikortól is az anyák addigi, kényelmes élete a gyors és alkalomszerű, lehetőleg akciós és előre betárazott cuki ruhácskákkal véget ér. Jön helyette az „Azonnal vedd le, mert túl rövid!”, az „Ebben ki nem teszed a lábad itthonról!” vagy az „Amíg én fizetem, ez a boltban maradt!” szócsata a négy fal között vagy épp az öltözőfülkékben.
Legalábbis ezt hallani általában a tinigyerekes szülőktől.
„Nálunk két kamaszlány van, halál a ruhavásárlás – árulja el Gabi, aki háromgyerekes anyaként tökéletes kiképzést kap, mire a legkisebb csemete is csatasorba áll a plázában. – Az egyik nem hajlandó farmert felvenni, és télen is nyári gatyákat akar hordani, a másik meg folyton hisztériázik, hogy neki nem áll jól semmi. Az, hogy konkrét elképzeléseik vannak a ruháikról, engem nem zavar, sőt támogatom, hogy a saját ízlésüket kialakítsák. Azt már rég elengedtem, hogy ne lógjon ki a bokájuk télen vagy hogy nem akarnak rendes télikabátot felvenni, ha pedig mégis, akkor véletlenül sem húzzák fel a cipzárt, szerencsére még sose voltak betegek ilyenek miatt.”
Mivel saját élményeket e témában majd csak 5-6 év múlva tudok gyűjteni, kölcsönkértem barátnőm lányát, a 13 éves Annát, hogy jöjjön el velem egy bolttúrára, és derítsük ki, mennyire könnyű olyan szettet összeállítani, amire tini és szülő is rábólint.
GIF
Sulidivat 1. – A nadrág
Könnyű feladattal vette kezdetét a boltozás, elsőként arra kértem Annát, válogasson össze egy hétköznapi szettet. Nadrággal és valamilyen felsővel, ami szerinte sulikompatibilis. Mikor a fekete farmerek felé vette az irányt, megkönnyebbültem, semmi szaggatott térd vagy ízléstelen koptatás, nem lesz itt gond!
Döntését mondjuk statisztikailag nehéz lenne alátámasztani. Eszter, akinek 15 éves fia már önállóan vásárolhatja meg ruháit, megtapasztalta már mindennek az ellenkezőjét is: „Futottam már bele olyan direkt szakadt farmerbe, amiből a fél lába kilógott januárban, de visszafogtam magam, és nem szóltam érte.” Eszter egyébként nagyon jó módszerrel próbálja önállóságra, felelős döntésre nevelni gyerekét. „Kap egy pénzösszeget, amiből az előre megbeszélt darabszámú ruhát kell megvásárolnia. Ha ez két farmer, és az egyiket egy turkálóból hozza ezer forintért, a másikat pedig húszezerért veszi, nekem úgy is jó, csak hordja mindkettőt.”
Anna esetében végül csak a felsőt kellet újragondolni, a megkötős pólót túl rövidnek tartottam ahhoz, hogy iskolába felvegye – csendben pedig roppantul örültem, hogy semmilyen keményvonalas crop top nem került elő. Végül egy csíkos pólóban egyeztünk ki. „Nekem mind a kettő nagyon tetszett, és szerintem tükrözik a stílusomat” – erősítette meg Anna, mikor a fotókat nézegettük.
BALRA: Anna választása, JOBBRA: a közösen választott szett. Annával ezt a két szettet a H&M-ben válogattuk össze. (Fotó: Benecz Judit)
Sulidivat 2. – A szoknya
Lányos anyukák (és apukák) jól tudják, mennyi minden múlik pár centin, ha miniszoknyáról van szó, és akkor még nem beszéltünk arról, milyen felsőt választ hozzá a kisasszony. Annáról ez esetben (is) kiderült, hogy nagyon okos lány. Bár célozgattam rá, hogy saját összeállításába belevihet minden tinikori lázadást, ő határozottan kitartott saját stílusa mellett, és egy sportos, kockás inges és bársonyszoknyás szettet állított össze.
Szülői szemmel a szoknya hosszába beleköthettem volna (na jó, meg is tettem), de Anna hozzátette, ezt mindenképp vastag harisnyával vagy leggingssel hordaná, így valójában csak kíváncsiságból kértem meg rá, próbálja fel a közösen választott ruhát is. Elsőre ugyanis tartott tőle, felvéve azonban elismerte, jó kis suliszett lehetne belőle. „Tényleg mind a két ruha nagyon jó lett! Először mondjuk nem hittem volna, magamtól biztos nem vettem választottam volna ki a második ruhát. De amikor felvettem, megváltozott a véleményem.” Ez ám a siker!
BALRA: Anna választása, JOBBRA: a közösen választott szett. Annával ezt a két szettet a C&A-ban válogattuk össze. (Fotók: Benecz Judit)
Az idő pénz. Vagy inkább agysejt?
Tinivel ruhát vásárolni időigényes móka, legyen szó akár csak egy egyszerű póló kiválasztásáról. Mindent megnéznek, átnéznek, véleményükhöz határozottan ragaszkodnak, ha pedig valami gáz, az gáz. Az nem kell.
Mindezt Anna anyukája, Eszter is megerősítette: „Gyerekkel a ruhavásárlás számomra sosem volt egyszerű sport. Mostanra annyi változott, hogy még időigényesebbé vált, valamint megérkeztek az »Anya, te ehhez már öreg vagy!« vagy az »Ez nem én vagyok« hozzászólások. Na, ilyenkor érzi az ember csak igazán, hogy öregszik! Igyekszem persze diplomatikus lenni, agyvérzésközeli állapotban azonban nehéz türelmesen hozzáállni egy kiskamaszhoz. Mégis úgy gondolom, megéri. Részemről ez is tipikusan a később megtérülő befektetés kategória.”
Sortvásárlás – Mennyire lehet rövid egy rövidnadrág?
Igaz, már ősz van, de kár lett volna kihagyni a rövidnadrágokat, hiszen nemrég még a fesztiválszettektől roskadozott a közösségi média, ott pedig nem kevés alignadrágos fotó bukkant fel, inspirálva mindenkit és bárkit, hogy hasonlóképp szexiskedjen a flaszteren.
Anna választása sortügyileg egy rövidke, szaggatott fazonra esett, ami kétségkívül divatos, ám szerintem túl rövid volt 13 éves korához. Örültem azonban, hogy a közösen kiválasztott naci is tetszett Annának, sőt,szerintem jobban is állt neki. Esetében már tényleg semmi gond nem volt a hosszal, a pólókról pedig kár is szót ejteni; e téren Anna a tökéletes leánygyermek megtestesítője volt, pólóválasztásaiba nehéz lenne belekötni.
BALRA: Anna választása, JOBBRA: a közösen választott szett. Annával az első szettet a Pull&Bear, a másodikat a ZARA üzletében válogattuk össze. (Fotók: Benecz Judit)
Buliruha – Csini legyen vagy csajos?
13 évesen még nincs szó hajnalig szóló partizásról, egy-egy sulibuli, szülinap parti azonban már beleférhet a dologba, esetükben pedig joggal merül fel az igény az új ruhára. E ponton úgy láttam, mi, szülők hálát adhatunk az égnek, hogy az athleisure trend gyökeret vert a tinik öltözködési stílusában, Anna például határozottan elutasította még a gondolatát is, hogy bármilyen flitteres, neccgazdag macaruhát felvegyen. „Csilli-villi szóba sem jöhet nálam!” – monda el róluk, sőt, hozzátette, barátnői, osztálytársai körében sem jellemzők az ilyen cuccok.
Helyettük jött a szaggatott, szűk miniszoknya és a rövidre szabott pulóver, fűzős bakanccsal. Na igen. Tény, a szett nem volt olyan kihívó, mint egy flitteres alternatíva, a szűrőn mégsem ment át, hiszen
minimum tizenhatnak nézett ki benne és talán nem is kell ragoznom, mindez milyen aggodalmakat kelthet – joggal – a szülőkben.
Jó hír azonban, hogy Anna ez esetben inkább képviselte évfolyama legvadabb csajait, mint önmagát, és lássuk be, hiába rövidke az a szoknya is, egyszer egy buliban ennyi beleférhet a dologba. Harisnyával. „Nekem sokkal jobban tetszik a második összeállítás, és a színek is jobban passzolnak hozzám!” – erősítette meg véleményét Anna utólag is.
BALRA: Anna választása, JOBBRA: a közösen választott szett. Annával az első szettet a Pull&Bear, a másodikat a New Yorker üzletében válogattuk össze. (Fotók: Benecz Judit)
Sportruházat – Látvány vagy funkció?
Anna rendszeresen sportol, mint ahogyan rajta kívül még nagyon sok más tini is, megnéztük hát, e téren mennyire állhat közel egymáshoz egy tinilány és egy felnőtt véleménye. A sportcuccok esetén a szűk nadrágok és felsők kikerülhetetlen tényezők, kár is ezen aggályoskodni, azon azonban már lehet, mennyire szükséges, hogy felsőként egy rövidke topban eddzen a gyermek. Nos, semennyire.
Utolsó állomásunk volt a sportbolt, így már meg sem lepett, hogy Anna mennyire jó fej módon válogatott a ruhák között, a szűk topot például csak a fentiek illusztrálásaként vette fel, a lezserebb fekete pólót már az ajtóból kiszúrta. Hiába, ő kosarazik és nem edzőtermi szelfikért jár sportolni. Azt azért gyorsan hozzátette, „Néhány barátnőmnek azért az első jobban tetszene.”
„Meglepődtem, mennyire vállalható szetteket választott Anna – árulta el anyukája, miután megmutattam neki a bolttúrán készült képeket. – Semmi neonszín, vagy necc – ezektől féltem. Örülök, hogy figyel a színek harmóniájára, ezek szerint nem volt hiába az a sok szentbeszéd. Az Anna által választott szettek alapvetően tetszenek, na jó, a (túl)rövid nadrág, a buliruha, a magas sarkú, fűzős bakancs és a sporttop egyértelműen tiltólistás lenne a részemről, de a többi szuper lett!”
BALRA: Anna választása, JOBBRA: a közösen választott szett. Annával a ruhákat a Hervis üzletében válogattuk össze. (Fotók: Benecz Judit)
Mi a konklúzió?
Anna az élő példa rá: van remény!
Igenis, simán elmehetünk egy kistinivel is ruhát vásárolni anélkül, hogy családi dráma lenne a vége, „csupán” két dologra van szükség. Na jó, háromra. Az egyik az, hogy hallgassuk meg ,és főként nézzük meg, pontosan mit szeretne a gyerek még akkor is, ha sikítófrászt kapunk a választásától. A másik pedig, hogy inkább kompromisszumkészen beszéljük meg a gyerekkel, hogy mi a gondunk a választásával és hagyjunk rá elég időt, hogy megtaláljuk a mindenkinek elfogadható változatot. Kell a szülői szigor, de ellentmondást nem tűrő vétó helyett inkább dumáljuk meg a dolgot. Ja, és a harmadik dolog: igyunk egy jó kávét előtte.
