Mindig is szerettem volna eljutni Spanyolországba. Az igazi látogatás még várat magára, de azért a térképen már bejelölhetem teljesített országként. Hiszen voltam ott, ha csak két órát is.
Portugáliából érkeztünk hegyi szerpentineken át, csak azért, hogy átmenjünk Spanyolhonba is. Ha már itt vagyunk. Határ persze rég nincs, néhány fűvel körbenőtt viskó jelzi, itt kellett valaha felmutatni az útlevelet. Nálam nem is volt.
A határ utáni első város Ciudad Rodrigo. Középkori városka, gyönyörű kőházakkal, sikátorokkal, lejtőkkel, hegyekkel, főtérrel. Így, egy október eleji estén különösen elhagyatott. Néhány lézengő helyi, a bankautomata körül furcsán viselkedő fiatalember és a hegyi szél. Ami nem meleg. De sebaj, végre Spanyolország!
A hideg és az éhség arra kényszerít minket, hogy egy helybelitől megkérdezzük, hol egy étterem. Portugál útitársam morog magában, és azt bizonygatja, ő jobban tud spanyolul, mint az „anyanyelvi beszélő”. De ez nem lényeg, meg is van az étterem, méghozzá a főtéren. Mintha egy hetvenes évekbeli filmbe csöppentünk volna. Két bácsi ül a hosszú pultnál, valami azonosítatlan alkohol társaságában.
 |
A pincér lassan, megfontoltan jön asztalunkhoz, tortillát javasol és kecskebordát sütve. Elfogadjuk. A falakon bikaviadalokon készült fotók. A pincér és a pultoslány derűsen évődnek. A bácsik nemkülönben. Itt kicsit melegebb van, mint kinn. Olyan, mintha mi is itt laknánk. Eszünkbe sem jut, hogy turisták vagyunk. Az étel pedig fenséges, mint az Ibériai-félszigeten mindenhol. A két fogás közt éppen van idő egy ott heverő madridi lap moziműsorának végigézésére. Egyszer csak feltűnik egy ismerős név: Dargay Attiláé. Mellette a Vuk cím áll. Egy madridi mozi műsorán. Ezt sajnos kihagytuk, a főváros azért kicsit messze van egy kiruccanáshoz.
A vacsora után az immár teljesen kihalt városban indulunk vissza az autóhoz. Egyre hidegebb van. Így, a szürkületben még szebb a város. Nagyon örülök, hogy így láttam, üresen, turisták nélkül.
Hazatérve nehezen egyeztetem élményeimet unokatestvéremmel, aki nyáron járt arra, tömegben, 40 fokban. Azt hiszem, én nyertem.
