Maradok!

Örömmel tudatom, nem csalódtam – a francia komédia a gallok két híres exportcikkének, Sophie Marceau-nak és Vincent Pereznek a főszereplésével pont olyan, mint amiben titkon reménykedtem: könnyed, fordulatos, vicces, gondűző, és persze feledhető; azokra a hetvenes évekbeli Pierre Richard-vígjátékokra emlékezteti a nézőt, melyek Magyarországon is méltán voltak népszerűek hajdanában.

A film középpontjában a nemek harca áll – az elhanyagolt feleséget játszó Sophie Marceau napról-napra kötelességtudóan oldja meg a matekpéldákat a gyereke helyett, készíti a borjúhúsos szendvicseket a férjének, a bicikliőrült hídépítő-mérnöknek, Vincent Pereznek, akit azonban ez az odaadás nem különösebben izgat, mint ezt azon tény is bizonyítja, hogy gyakori külföldi munkaútjai során újabb és újabb szeretőkkel ajándékozza meg magát. Csoda, hogy hősnőnk minden szabadidejét a moziban tölti vietnámi filmeket nézve?

Egy szép napon azonban meghozza gyümölcsét a távol-keleti kultúra iránti elkötelezettség, a filmszínházban egy szerelemre éhes, romantikus drámaíró bukkan fel, és nem tágít Sophie mellől, aki a rég nem tapasztalt érzés hatására végre felébred hosszú évek óta tartó téli álmából, és kivirágzik, mint az ázsiai cseresznyefák tavasszal.






A film tartogat még számos váratlan fordulatot – a szerelmi háromszög, férj-feleség és szerető között egyre kínosabb és nevetségesebb helyzeteket produkál, amit a drámaíró tovább bonyolít azzal, hogy úgy dönt, papírra veti hármójuk fura, se vele-se nélküle kapcsolatát.






A Maradok! c. francia vígjátékot bárkinek jó szívvel ajánlhatom, aki önfeledt nevetésre és kikapcsolódásra vágyik – igaz, köszönhetően annak, hogy a pozitív hős egyértelműen a lázadó Sophie, férjére pedig leginkább az önző, fennhéjázó, agyatlan, törtető, gőgős, gennyláda jelzők illenek, tanácsosabb talán a barátnőkkel vagy egyedül elzarándokolni a moziba. És ha lehet, bármekkora legyen is a kísértés, most ne egy keleti filmre, hanem erre a vicces kis franciára.