nlc.hu
Szabadidő
Csajos filmek – ezt nézd, ha már unod a focit!

Csajos filmek – ezt nézd, ha már unod a focit!

Egyéjszakás kalandba keveredhetünk, küzdhetünk az anyóssal és beházasodhatunk a maffiába. A tévécsatornák a héten gondoltak azokra, akiktől a pasijukat elrabolta a futball.
Csajosfilmek: Ezt nézd ha már unod a focit!

Egyéjszakás kaland
VIASAT3, június 11., 21:20
Ha még nem láttad:
Kevés kellemetlenebb dolog lehet annál, mint véletlenül összefutni az egykori egyéjszakás kalandunk másik résztvevőjével úgy, hogy közben jelen van mindkét fél partnere, akiket anno megcsaltak. Egy ilyen nem is olyan apró bonyodalom veszélyezteti Max (Wesley Snipes) házasságát, miután egy évvel a megcsalás után egy közös barát halálos ágyánál futnak össze a szálak. A korábbi érzelmek újra felszínre törnek, de mit lehet tenni egy ilyen rendkívül komplex helyzetben? A filmben az a jó, hogy jól kidolgozott, összetett figurák valódi felnőtt módjára próbálják a konfliktusaikat megoldani, és a sok visszafogott érzelemtől majd szétrobban a tévéképernyő. Az ilyesmit hívják felnőtt romantikus drámának, és aki látta már a Közelebb című filmet, az tudja, mire gondolunk.
Miért nézd meg?
Mert ha azt hitted, hogy Wesley Snipes is csak egy a sok felpumpált izomzatú hollywoodi akcióhős közül, a filmet látva biztosan megváltozik a véleményed.
Figyeld!
Robert Downey Jr. apró, de hálás szerepét a főszereplő haldokló, meleg barátjaként.

Csajosfilmek: Ezt nézd ha már unod a focit!

Anyád napja
RTL Klub, június 14., 21:30
Ha még nem láttad:
A Doktor Szöszi rendezője megmutatja, hogy egy rosszul kalibrált anyós hogyan tudja tönkretenni még a legideálisabbnak tűnő kapcsolatot is. Az Anyád napja egy kellemesen sablonos Jennifer Lopez-tündérmese lenne, melyben az életvidám, de szingli latina rátalál az igazira egy jóképű fogorvos képében, ha az idillt nem rontaná el az egykori tévésztár anyós, aki természetesen nem engedi át a fiacskáját holmi latin menyecskéknek. A legalantasabb eszközöktől (pl. betegséget színlelve hozzájuk költözik) sem riad vissza, és a fia boldogságánál sokkal jobban izgatja a sajátja. A film természetesen nem kínál megoldást a hasonló problémákra, egyszerűen csak vicces limonádéként adja elő ezt a gyakori konfliktust.
Miért nézd meg?
Ha szereted az anyósvicceket, akkor a film számodra tökéletes választás, ugyanis ez bizony egy hosszú, 101 perces anyósvicc.
Figyeld!
Jane Fonda tizenöt évnyi szünet után ezzel a filmmel tért vissza a színészkedéshez, és láthatóan borzasztóan élvezi, hogy egy gonosz hárpiát alakíthat.

Csajosfilmek: Ezt nézd ha már unod a focit!

Levelek Júliának
VIASAT3, június 15., 21:20
Ha még nem láttad:
Vannak romantikus filmek és vannak extrém romantikus filmek. A kettőt elsősorban a rájuk öntött cukoradag különbözteti meg egymástól, és mivel filmünk cselekményére kamionszámra öntötték a cukrot, nem kétséges, hogy a Levelek Júliának az utóbbi kategóriába tartozik. Egy fiatal amerikai lányt a közös nyaralás során elhanyagol a barátja Toscanában, ő pedig unalmában rátalál egy furcsa nyugdíjasklubra, akik azzal foglalatoskodnak, hogy a Júliának címzett veronai levelekre válaszoljanak. Miután Sophie (Amanda Seyfried) rátalál egy több évtized régi levélre, a válasza nemcsak másoknak, de neki is elhozhatja a hőn áhított boldogságot.
Miért nézd meg?
A filmben az idős szerelmespárt alakító Vanessa Redgrave és Franco Nero az életben is egy párt alkotnak, és legalább olyan furcsa szerelem az övék, mint a filmbéli páré. A hatvanas években már jártak együtt, sőt egy közös gyermekük is született, majd ezután több évtizedig éltek külön, hogy 2006-ban végül összeházasodjanak. A pár közös ragyogása a filmből is átjön.
Figyeld!
A gyönyörű toscanai tájakat, melyek azonnal nyaralásra csábítanak.

Csajosfilmek: Ezt nézd ha már unod a focit!

A keresztapus
STORY4, június 16., 19:55
Ha még nem láttad:
Akár az Anyád napja közeli rokonának is hívhatjuk A keresztapust, lévén itt nem anyós-, hanem apósproblémákkal kell megküzdenie szegény főhősünknek. Az apóssal ráadásul nem az a gond, hogy ki akarja utálni a családból a lánya udvarlóját, hanem az, hogy túlságosan, már-már gyanúsan örül a kérőnek. Amikor Michael számára kiderül, hogy a család maffiózókból áll, és a családtaggá válás nemcsak annyiból áll, hogy vasárnaponként együtt kanalazgatja velük a húslevest, már késő a lelépéshez. A szerelemért szenvedni kell, Michael pedig ezen mondás tükrében szív, mint a torkosborz. Hugh Grant számára hálás, szerencsétlenkedő szerepben, ráadásul akkoriban még fiatal és jóképű volt.
Miért nézd meg?
Ha szeretted a Csak egy kis pánikot, akkor bizonyára a testvérfilmjével sem lesz gondod, ahol a pszichológust egy teszetosza aukciósházi alkalmazottra cserélték.
Figyeld!
Amikor az apósjelölt arra tanítja leendő vejét az autóban, hogyan kell gengszteresen ejteni a szavakat. Szenzációsan vicces.

Csajosfilmek: Ezt nézd ha már unod a focit!

Dobjuk ki anyut a vonatból!
Filmmúzeum, június 17., 23:00
Ha még nem láttad:
Egy ihletet vesztett, megcsalt író és egy tehetségtelen írópalánta találkozásából sok minden sülhet ki. Például egy (vagy több?) gyilkosság. Larry (Billy Crystal) nehezen tudja feldolgozni, hogy a volt barátnője nemcsak megcsalta őt, hanem ellopta az általa írt regényt is, hogy aztán a saját nevén kiadja. Egy tanítványa (Danny De Vito) úgy gondolja, tesz neki egy kéretlen szívességet azáltal, hogy elteszi a nőt láb alól, és cserébe csak annyit vár, hogy viszonozzák a szívességet. Ugyanis van neki otthon egy vén hárpia anyukája, akitől szeretne rövid úton megszabadulni. Cseregyilok két amatőr tálalásában, fantasztikusan vicces helyzetekkel és dumákkal tarkítva.
Miért nézd meg?
Mert olyan érdekfeszítő krimis kérdésekre kaphatunk választ belőle, mint például: „Ha két férfi van egy szobában, és az egyikük meghal, akkor ki lehet a gyilkos?”
Figyeld!
A parádésan vicces álmodozásokat arról, milyen módszerekkel kéne kinyírni Danny De Vito nyolcvan fölötti anyukáját.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top