nlc.hu
Szabadidő
Játszd újra!

Játszd újra!

Gyerekkorunkban, a nyári szünidőben a Balatonon és a táborozásokon kívül az egyik legmeghatározóbb élmény a tévében játszott ifjúsági filmek sora volt. Magunkra ismertünk bennük, megnevettettek vagy éppen elgondolkoztattak. Csokorba szedtük azokat, melyek igazán emlékezetesek voltak!

Ezt nézd nyáron! - kedvenc, régi ifjúsági filmjeinkKeménykalap és krumpliorr (1974)

Mi ez? A Vadliba kisdobos örs tagjai megpróbálják rendbe hozni a felnőttek hibáit, és felkutatni az állatkertből eltűnt kismajmokat. Bagaméri, a fagylaltos (egyébként pedig kivénhedt artista) viszont pályázik a beígért jutalomra, és ezért folyton keresztezi az útjukat, állítólag mérgezett fagylaltot is árulva.

Miért szeretjük? Leginkább Alfonzó jutalomjátékáért, aki Bagamérit alakítja.

Mottó: „Itt van, megjött Bagaméri, ki a fagylaltját maga méri!”

 

Égig érő fű (1979)

Mi ez? A parkőr, Poldi bácsi nyugdíjas lesz, és el sem tudja képzelni, mi lesz az életével a park, a gyep, a virágok nélkül, amit 40 év alatt parkőrként megszokott. Misu viszont mozgósítja a házbelieket és az ismerősöket, hogy Poldi bácsi örömére szedjék fel a bérház keramitkockáit, és gyeptéglával borítsák be a helyét.

Miért szeretjük? Visszaadja a hitünket abban, hogy igenis lehet összefogni valami jó célért.

Mottó: „Csak az a szép, zöld gyep! Az fog hiányozni!”


Hahó, Öcsi! (1971)

Mi ez? Öcsi, akit mindig csínytevésen kapnak, elhatározza, hogy időt szerez a szülei számára, akik mindig mindenhová rohannak. Eljut a bergengóc királyhoz, megvív a hétfejű sárkánnyal, két törpe (Kököjszi és Bobojsza) van segítségére a kalandban.

Miért szeretjük? Ünnepelhetjük benne a gyermeki fantáziavilágot – még ha felnőtt szemmel kicsit furcsának is hat majd.

Mottó: „Aki látja, elhiszi, elhiszi, amilyen nagy, oly’ pici, oly’ pici.”

Ezt nézd nyáron! - kedvenc, régi ifjúsági filmjeinkGyermekrablás a Palánk utcában (1985)

Mi ez? A Kondor család apukája kamionsofőr, az anyuka úgy dönt, olyan apára van szüksége a gyerekeknek, aki többet van otthon. Ki is tűzik az esküvő időpontját az albérlővel, de a gyerekek megakadályozzák a tervet: levelet hagynak a postaládában, hogy Lajcsit elrabolták. De Lajcsi mindvégig a padláson csücsül.

Miért szeretjük? Izgalmas, fordulatos, és őszinte tükör családról és gyerekekről.

Mottó: „Olaszországban az emberrablók az egyik fiúnak levágták a fülét, és elküldték  a szülőknek, hogy bebizonyítsák, náluk van a gyerek. – Eszednél vagy?! – Nekem mindegy… De azok azonnal megkapták!”


Szeleburdi család (1981)

Mi ez? A film a háromgyerekes, értelmiségi Faragó családról szól, akik elképesztő zsúfoltságban és autonómiában nevelik a gyerekeket, a hatalmas fikuszukat, és akikre folyamatosan ferde szemmel néz az egyke kislányt nevelő, újgazdag Belvízi család.

Miért szeretjük? Humoros, eredeti, és olyan nyüzsgő és szeretettel teli családot mutat be, ahol mindannyian szívesen lennénk gyerekek.

Mottó: „Megsétáltatjuk egy kicsit a fikuszt a parkban. (…) Holnap a János-hegyre visszük. Ott jobb a levegő.”

Ezt nézd nyáron! - kedvenc, régi ifjúsági filmjeinkCsutak a mikrofon előtt (1977)

Mi ez? Zoli bácsi, a rádiós rendező, felfigyel Csutakra a strandon, aki különleges, játékos, és jól szerepelhet a gyermekhangjátékokban. Csutak örül is a lehetőségnek, de nagyon meglepődik, amikor kiderül, hogy a honoráriuma egy részét le kell majd adnia egy nála nagyobb fiúnak, aki zsarnokoskodik a többiek fölött. Csutak viszont ezt nem akarja annyiban hagyni.  

Miért szeretjük? Komoly és életszerű mese összetartozásról, barátságról, igazságért való kiállásról.

Mottó: „Mit kerestek itt, Almássy tériek? – Állj! Nálatok ez a labda?”

 
A világ legrosszabb gyereke (1987)

Mi ez? Kavics sokat van egyedül: anyukája túlórázik, apukája külföldön dolgozik. Ezért Nénike vigyáz rá, aki viszont senkivel sem engedi Kavicsot játszani. Kavics megpróbál mindenáron új barátokat szerezni, de közben ő válik a világ legrosszabb gyerekévé.

Miért szeretjük? Szórakoztató, energikus, és lakótelepen nevelkedett gyerekek ezrei ismernek saját közegükre és kalandjaikra.

Mottó: „Azt tetszett mondani, hogy 4 óráig kell a sarokba állnom. Mindig bent tetszik engem a sarokban felejteni. Ezért hívtam fel a pontos időt.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top