Szabadidő

Topmodellből csúnya lány

Alice Tagloni pár éve még topmodellt játszott egy francia vígjátékban, most pedig azt kéne elhinnünk neki, hogy a 178 centijével és a bombázó alakjával ő bizony egy rút kiskacsa.
Topmodellből csúnya lány

Párizs – Manhattan
Alice (igen, a karakterét is így hívják) gyógyszerész, aki csúnyácska szemüvegek és kissé előnytelen ruhák mögé bújtatja amúgy bájos arcát és irigylésre méltó alakját. A film szerint ez azért van, mert fiatalkorában túlságosan megfertőzte őt Woody Allen filmművészete, és maga is olyan neurotikus lett, mint a példaképe. Ez nagyjából annyiban nyilvánul meg, hogy idióta vitákat generál az általa megismert pasikkal, és a családja is leginkább különcökből áll. A filmben épp akkor kapcsolódunk be az életébe, amikor két pasi is küzd a kegyeiért. Egy kissé öregebb, de jópofább figura, és egy kidolgozott testű csúcsmacsó, hősnőnk pedig példaképe tanácsát egyáltalán nem megfogadva az utóbbit választja. Legalábbis először. Egy abszolút tradicionális romkommal van dolgunk, aminek az egyetlen különlegességét az adja, hogy Alice éjszakánként a falán lógó Woody Allen-posztertől kap életvezetési tanácsokat (ezeket Allen régi filmjeiből ollózták össze). Szerencsére humoros helyzetek vannak bőven (amikor Alice gyanítani kezdi, hogy a nővérét megcsalja a férje, és nyomozni kezd, az valóban frenetikus), a szereplők között is teljes az összhang, egyedül azt nem tudjuk egy percre se elhinni, hogy a Topmodell a barátnőm egykori főszereplőnőjét, Alice Taglionit bárki is egy percre is rút kiskacsának nézze.

 

 

Rendezte: Sophie Lellouche
Szereplők: Alice Taglioni, Patrick Bruel, Marine Delterme
Eredeti cím: Paris – Manhattan
Korhatár: 12
Forgalmazza: CineReal
Értékelésünk: 3/5

Looper – A jövő gyilkosa
Bruce Willis még Magyarországra érkezése előtt forgatta le ezt a kis költségvetésű agyas thrillert, ami kis szerencsével lazán olyan kultikussá válhat, mint anno a Hatodik érzék. A Looper – A jövő gyilkosa ugyanis az időutazásról szól, ráadásul mindezt egy olyan aspektusból mutatja be, amivel még nem találkoztunk korábban. Néhány évtized múlva az időutazás már valóság, viszont illegális. Csak a maffia használja arra, hogy az áldozatait a múltba visszaküldve végeztesse ki az ún. looperekkel. Joe is egy ilyen fickó, aki egy napon azzal szembesül, hogy saját harminc évvel idősebb énjét kéne meggyilkolnia. Amikor egy pillanatra habozik, jövőbeni énje kihasználja ezt, így mindketten üldözöttekké válnak. A Looper – A jövő gyilkosa bravúrosan játszadozik az alternatív valóságokkal (amikor például valaki késsel belevés valamit a bőrébe, azt a jövőbeni énje azonnal üzenetként látja viszont saját magán), ráadásul Emily Blunt karakterén keresztül az anyaságról, az anyai érzésekről és a szülői felelősségről is sokkal többet mond, mint egy átlagos hollywoodi mozi. Jóval több ez puszta akcióthrillernél, mivel meg tudja lepni és el tudja gondolkodtatni a nézőjét, miközben végig pokolian szórakoztató. Ha nem lenne benne egy borzalmasan fájó logikai baki, és nem szoknánk meg olyan nehezen Joseph Gordon-Levitt fura Bruce Willis-maszkját (az az orr…) akkor még azt a szót is megkockáztatnánk, hogy tökéletes.

 

 

Rendezte: Rian Johnson
Szereplők: Bruce Willis, Joseph Gordon-Levitt, Emily Blunt
Eredeti cím: Looper
Korhatár: 16
Forgalmazza: Pro Video
Értékelésünk: 4/5

Berberian Sound Studio
Filmforgatásokról már rengeteg filmet láthattunk. Tudjuk, hogy sminkelik a főszereplőket, láttuk már, hogyan dolgoznak a kaszkadőrök, sőt még azzal is tisztában vagyunk, hogy nagyon fárasztó negyvenedszerre is felvenni mondjuk egy csókjelenetet. Az utómunkálatok azonban közel sem ennyire látványosak. A hangvágás és hangkeverés például elsőre unalmasnak tűnhet, de ha hozzátesszük, hogy a hetvenes évek Olaszországában járunk, ahol egy brutális horrorhoz készítik az effektusokat (például dinnyéket loccsantanak szét fejek helyett…), egy kicsit más lesz a helyzet. A Berberian Sound Studio ebbe az izgalmas világba vezet be minket egy angol hangmérnök szemével, aki egyre inkább azon kapja magát, hogy a horrorfilm történései nyomot hagynak az életében is. A történet gyakorlatilag elmesélhetetlen, lévén egy ember lelki világának megbomlását mutatja be, viszont a hangulat eszméletlen. Sötét, szinte már démoni az a káosz, ami megjelenik előttünk, és anélkül, hogy bármi durvát is látnánk, pusztán a hangokkal halálra rémítenek bennünket. Filmínyenceknek ajánlott, a többiek inkább messziről kerüljék.

 

 

Rendezte: Peter Strickland
Szereplők: Toby Jones, Tonia Sotiropoulou, Cosimo Fusco
Eredeti cím: Berberian Sound Studio
Korhatár: 16
Forgalmazza: Cirko Film – Másképp Alapítvány
Értékelésünk: 3/5

Sammy nagy kalandja 2.
Egyes előítéletek szerint egyelőre csak Hollywoodban képesek látványos 3D-s felvételek megalkotására, viszont van egy-két kivétel. Ezek közé tartozott a pár évvel ezelőtti Sammy nagy kalandja is, ami látványos tengeri képekkel és egy bűbájos sztorival varázsolt el minket.
A második részre Sammyék már megöregedtek, sőt fiatal teknőcutódok is színesítik az életüket, csakhogy egy dubaji aquashow-ban komoly szerepet szánnak nekik, viszont a részvételhez senki sem kéri a beleegyezésüket. A kicsiknek kell akcióba lendülniük a nagyok kiszabadításáért.

 

 

Rendezte: Ben Stassen
Eredeti cím: Sammy’s avonturen 2
Korhatár: 6
Forgalmazza: Big Bang Media

Hotel Mekong
Spirituális kirándulás a Mekong folyóhoz, ahol a cannes-i kedvenc rendező meditációra hív minket a gyönyörű táj és egy hotel furcsa lakói segítségével. A film alig egyórás, és az utolsó tizenöt percben csak a folyó hömpölygését láthatjuk, úgyhogy szigorúan csak erős idegzetűeknek ajánljuk!

Rendezte: Apichatpong Weerasethakul
Szereplők: Jenjira Pongpas, Sakda Kaewbuadee, Chai Bhatana
Eredeti cím: Mekong Hotel
Korhatár: 12
Forgalmazza: Cirko Film – Másképp Alapítvány

Segítség! A pasim egy bankrabló
Féltetted már a pasidat a testvéredtől?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top