Szabadidő

Valentin-nap a tévében

Nem kell kimozdulni a tévé elől Valentin-napkor, hogy romantikus hangulatba kerüljünk. Jennifer Lopez terhesen találja meg az igazit, Jennifer Love Hewitt szerelmes lesz, az antiromantikusok pedig Bruce Willisszel vigasztalódhatnak.

Éjjel-nappal Budapest, I–V. rész

RTL Klub, minden hétköznapon 19:10

Valentin nap a tévében

Nyolc fiatal életébe kaphatunk betekintést az RTL Klub legújabb napi sorozatában, ami ugyan szintén egyfajta szappanopera, de semmiképp sem hasonlít majd a csatorna zászlóshajójához, a Barátok közthöz. Ők nyolcan a főváros szívében élik bulikkal, szerelemmel és haverkodással ékesített hétköznapjaikat egy nagy, közös albérletben, ahol a 37 éves Joe a király, és persze a kecó tulajdonosa. Az együtt lakás szépségei és nehézségei jelentik a központi témát a szériában, melyet amatőr szereplőkkel forgattak, és csak a történetet írták meg nekik a forgatókönyvírók. A szövegeiket tehát improvizálják a kamerák előtt, és természetesen ez az a sorozat, amiben ex-VV Anikó – civil nevén Nádai – is szerepet kapott. Lehet, hogy most még csak őt ismerjük a szereplők közül, de pár hét, és a többiek is garantáltan annyira ismert arcok lesznek, mint az exvillalakó. 

Különleges Valentin-nap

Story4, február 14., 19:00

Valentin nap a tévében

Emlékeztek a Levelek Júliának című filmre? Ez volt az, amiben Amanda Seyfried megpróbált rendbe hozni egy régi nagy szerelmet, és a nagy küldetés közepette maga is szerelmes lett az ifjú útitársába. A helyzet itt is valami nagyon hasonló, csak itt Amanda helyébe Jennifer Love Hewitt lépett, aki ha épp nem forgat sorozatot, a szabadidejében gyorsan letud egy-egy filmet. A festői Toszkána helyett itt az Egyesült Államok szép vidéke szolgáltatja a hátteret, ahol Jennifer újságíróként próbálja megtalálni egy öregasszony férjét, aki még a második világháború során tűnt el, és az asszony azóta minden évben kimegy arra a vasútállomásra, ahol utoljára látta a férfit hatvanöt évvel ezelőtt. Dupla csavaros randimozi, ahol nem egy, hanem egyenesen két románc sikeréért is szurkolhatunk.

Ilyen a formám – Váczi Gergő, a TV2 műsorvezetője ajánlásával

TV2, február 14., 21:30

Valentin nap a tévében

„Kétgyermekes apukaként az utóbbi években nem nagyon volt időm arra, hogy Valentin-napon a párommal elmenjünk moziba romantikázni, de ha lehet, azért otthon egy kellemes vacsora után jó megnézni egy ilyen könnyed, már-már csajos filmet. Bár én inkább a tárgyalótermi thrillerekért és drámákért rajongok, de be kell vallanom, hogy amikor a párommal filmnézésre adjuk a fejünket, mi is inkább valami könnyedebbet szoktunk választani. Ráadásul Jennifer Lopez egyáltalán nem olyan rossz színésznő, mint ahogy azt hiszik róla. Láttam egyszer vele egy Selena című filmet, ahol egy kolumbiai származású énekesnőt, Selena Quintanillát alakította és félelmetesen jó volt. Egy csajos mozihoz pedig el se lehetne képzelni nála jobbat, ennek pedig a sztorija – egy nő pont akkor találja meg az igazit, amikor már lemondott róla és spermadonorhoz fordult – is izgalmas.”

Die Hard – Az élet mindig drága – Kiss Péter Balázs, a Barátok közt Illés Pétere ajánlásával

RTL Klub, február 14., 21:25

Valentin nap a tévében

„A Die Hard-filmek gyerekkori kedvenceim, és azon mozik közé tartoznak, amiket olyankor szeretek nézni, amikor kicsit elegem van a világból. Egy Die Hard-mozi olyan nekem, mint John McClane-nek a gyűrött dobozból, a zsebe mélyéről előkotort utolsó cigaretta, amire hanyag elegánciával rágyújt, miután megmentette az emberiséget egy újabb terrorista támadástól. Egy Die Hard-mozit inkább a barátaimmal nézek, mint a barátnőmmel, de persze el tudom képzelni, hogy ezt nézzük majd otthon este Valentin-napon. A filmben imádom a laza humorát, ráadásul Samuel L. Jackson személyében itt van a legkúlabb társa Bruce Willisnek a sorozatban, a Wall Street aranykészletét elrabló Jeremy Ironsnál pedig keresve sem lehetne karakteresebb főgonoszt találni.”

The Artist – A némafilmes

m1, február 17., 20:15

Valentin nap a tévében

1976 óta nem mutattak be némafilmet a mozikban, erre 2011-ben jött a The Artist – A némafilmes, és nemcsak a közönség volt odáig érte, hanem még a legjobb film Oscarjával is gazdagabb lett. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy fekete-fehérben (színesben forgatták, csak később átalakították fekete-fehérre) mutatták be, még meglepőbb ez az óriási siker. Pedig az amerikaiakat alakító franciák filmje nemcsak azért csodálatos, mert emléket állít egy filmtörténelmi korszaknak, hanem azért is, mert romantikus moziként is csodaszép, ráadásul a főszereplő kutyája, Uggie az egyik legokosabb és legennivalóbb kutyus (egy kis kulisszatitok: Uggie-t valójában három Jack Russell-terrier alakította), akit valaha láttunk. Jean Dujardin és Bérénice Bejo nagyon komolyan vették a szerepüket, ugyanis a filmben látható közös táncjelenetüket öt hónapon át gyakorolták.

Jennifer Lopez tinis divatbakija
Ez az RTL Klub 2013-as titkos fegyvere

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése