Szabadidő

A Kasza meg a Nuna – kritika

Kasza Tibiben talán benne van a late night show. De ebben a late night show-ban valahogy nem volt benne a Kasza Tibi.

Először is el kell hogy mondjam: őszintén kedvelem Kasza Tibit. A hakniipar sztahanovistája, a Crystal együttes egykori frontembere, a férfi, aki igazán szeret, ugyanis egyike a magyar média valódi vicces embereinek. Bejelentkezései a Morning Show-ban, vagy zsűrizése a Nagy Duettben teljesen rendben lévők voltak. Karakterében a túlrajzolt önimádat jól megfér az összekacsintós öniróniával. Humora elegyíti a falunapok egyszerű poéngyártását az amerikai típusú sztorizós stand-uppal, ráadásul Tibi pontosan érzi, hol a határ a cinkelés és bántó sértés között. Az ilyen embernek tehát helye van a szórakoztatóiparban, egy kereskedelmi televízió képernyőjén.

Izzadságszag

A late night show műfaja azonban sokkal nehezebb, összetettebb, mint azt elsőre gondolnánk, nem elég hozzá egy fotel, egy kanapé meg egy bögre. Éppen ezért csak komoly televíziós tapasztalattal (Sebestyén Balázsnak ez most tévés pályájának 16. évében adatik meg) és népes, felkészült gagcsapattal érdemes belevágni. Hogy mindez Tibinek nem állt rendelkezésére, az sajnos meglátszott a SuperTV2 Kasza! című show-jában. (A címválasztás egyszerre logikus és baljós.) A máskor spontánul jópofa műsorvezető ugyanis sokszor vicces helyett vicceskedő volt, át nem ütő poénjait, amelyeket súgókártyájáról puskázott, elsősorban saját maga jutalmazta hahotázással. A műsor első felében meglehetősen izzadságszagúra sikerült a fotókkal, bejátszásokkal tarkított monológ, amelyet még a laikus számára is rossz vágások rontottak tovább.

Kasza Tibi érdeklődésének homlokterében önmaga áll, mindenről saját maga jut eszébe. Ez önmagában nem baj, de helyenként elhagyja az arányérzéke, és a túlzásokba esést is túlzásba viszi.

A debütáló showman dolgát rutinos és megbízhatóan beszédes vendégcsapattal igyekeztek megkönnyíteni a szerkesztők. És ugyan Havas Henrik, Cseke Katinka és Lakatos Márk semmi újat nem hozott, de legalább a régit sem hagyták otthon: csevejükben, melynek témáit a Blikk és a Mokka által tálalt valóság adta, elfért néhány élvezhető poén. A házigazda is magára talált időnként, fényevős főzőjelenete pedig a műsor fénypontja volt.

gallery item
Megnézem
Összes kép (8)
gallery item

Kasza Tibi műsora

Kasza Tibi műsora

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

„Amióta kiderült, hogy Szepesit kislányként molesztálták, valahogy nem esik jól a kacagás”

A heti sztárvendéget, a magyar sporttörténet legsötétebb szexuális zaklatási ügyének áldozatát, Szepesi Nikit a műsorvezető arról faggatta, hogy mely korosztályok képviselői fordultak meg nemi szervében. Sőt arra is fény derült, hogy kedvese Nunának szólítja. Persze tudjuk, hogy az egykori úszónő könyve azzal robbant be, hogy a szerzőn végigment egy fél olimpiai keret, de amióta kiderült, hogy Szepesit kislányként molesztálták, valahogy nem esik jól a kacagás a naiv olimpikon hálószobatitkain.

Kasza Tibiben talán tényleg benne van a late night show. De ebben a late night show-ban valahogy nem volt benne a Kasza Tibi. Egy igazi saját műsorhoz, amelyben biztonsággal és a rá jellemző spontaneitással mozoghat, még érnie, tanulnia kell. Én drukkolok, hogy legyen második esély.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése