Egy show, négy átöltözés
 |
| Nicolas Fortin |
Kívülállóként nem tudom, mi pontosan a különbség Cirque du Soleil és a Cirque Éloize között, azon felül, hogy üzletileg egy csoportba tartoznak, de részben azért is találkozom a kanadai Nicolas Fortinnal és a svájci Emi Vauthey-vel, hogy ezt megkérdezzem tőlük. Közvetlenül a reggelijük után ülök le a párossal egy kávéra, és ők végig olyan csillogó szemekkel lesik egymást és fejezik be egymás mondatait, hogy le se tagadhatnák: a mindennapjaikat is egy párként élik. “A Cirque Éloize mindig kisebb stábbal dolgozik, de ez nem jelenti azt, hogy kevésbé látványosak a fellépéseink, inkább csak mások. A Budapestre hozott show-ban, az iD-ben például csak tizenöten lépünk fel, míg egy Cirque du Soleil-show-ban előfordul, hogy ötvenen, vagy akár százan. Viszont fontos különbség, hogy mi mind majdnem végig a színpadon vagyunk, ők pedig általában csak egy saját számot csinálnak végig” – magyarázza Emi, de Nicolas fejezi be a sztorit: “Emi és én is másfél órát színpadon vagyunk a kétórás show-ban, míg egy Cirque du Soleil-műsor esetében talán ha tíz percünk volna.” Fel is merül bennem, hogy egy műsor alatt így hányszor kellhet átöltözniük? “Emi tartja nálunk a rekordot, négyszer öltözik át közben” – mondja Nicolas, Emi pedig annyival egészíti ki a dolgot, hogy állítása szerint az átöltözést is ugyanúgy gyakorolnia kell, mint magát a színpadi produkciót, mert olyan helyzet is akad, amikor mindössze néhány másodperc alatt kell új ruhába bújnia. Persze ez nem menne egyedül, a háttérben rögtön egy öltöztető várja.
Így születik a gumiember
 |
| Emi Vauthey |
Mindig is érdekelt, hogyan lesz valakiből gumiember és zsonglőr. Egyszer csak felkel azzal a tudattal, hogy “de jó volna, ha holnaptól gumiember lennék”? Emi szerint ez nem is működne így, mivel gumiembernek születni kell: “Hiába találod ki, hogy akkor most én sok gyakorlással elérem, hogy összevissza hajlítgassam a testem, ha nem vagy elég rugalmas hozzá. A gyakorlás persze sokat segít, de ha a tested nem erre született, bizony sosem fog menni.” Egy világ omlott össze bennem. Emi például már egész kis korában észrevette magán, hogy olyan kunsztokra képes, amiket sem a húga, sem az iskolatársai nem tudnak utánacsinálni. “Folyton produkáltam magam. Odaálltam a tévé mellé, hogy anyuék engem nézzenek, és felemeltem a lábamat egészen a fejem mellé, meg ilyenek. Ha most nem cirkuszban lépnék fel, tuti, hogy profi táncos vagy színész lennék” – magyarázza.
Nicolas útja a cirkusz felé már korántsem volt ilyen egyértelmű, hiszen még egy mérnöki diplomát is letett. “Én csak úgy hobbiból kezdtem otthon labdákat dobálni, és már majdnem azt hittem, hogy ügyes vagyok, amikor megnéztem pár YouTube-videót, hogyan csinálják a profik. Rájöttem, hogy rengeteget kell még gyakorolnom, de nem adtam fel. Aztán a diplomám megszerzése után választhattam egy mérnöki állás és a cirkusz között. Egy percre se bántam, hogy végül emellett döntöttem” – mondja hatalmas mosollyal az arcán.
Meddig lehet ezt csinálni? Meddig terhelhető az emberi test? Ők még mindketten fiatalok, és ráérnek ezen aggódni, de Emi szerint az ő testhajlítgatós mutatványai nagyon embert próbálók, ezért kettőjük közül biztos neki kell majd előbb abbahagynia. Nicolas már csak azért sem aggódik emiatt, mert a cirkuszban is számos olyan háttérmunka (menedzser, koreográfus, edző…) akad, amire válthatnak néhány év után, szóval ha ügyesek, akkor egy életen át a szakmában maradhatnak. Legalábbis ez a tervük.
Photobombingolták a Parlamentet!
Beszélgetésünk idején a páros még csak egy napja tartózkodik a városban – általában ez szokott lenni az egyetlen szabadnapjuk, de nálunk majdnem egy teljes szabad hetet kaptak –, de máris megszerették Budapestet. Mivel a show reklámvideóiban az extrém mutatványaikat az utcán és a tömegközlekedési eszközökön (Emi például egy metrón állva csavarja hátra az egyik lábát az utasok szeme láttára) hajtják végre, érdekelt, hogy nálunk is számíthatunk-e tőlük hasonló attrakcióra? Mindketten elnevetik magukat, és az első, hivatalos válasz még úgy hangzik, hogy nem, mert ezeket csak a cirkuszra tartogatják, de aztán Emi mosolyog egy nagyot, és bevallja, hogy akadnak kivételek: “Amikor egy új helyen járunk, és mondjuk ott vagyunk egy olyan híresen szép épület előtt, mint például az itteni Parlament, akkor előfordul, hogy előkapjuk a fényképezőgépet, és nyomunk pár cirkuszi mozdulatot a hely előtt csak a poén kedvéért.”
Történet mondatok nélkül
Cirkuszba persze nem azért járunk, hogy történeteket nézzünk, viszont az iD show mégis egy sztori körül forog még úgy is, hogy a szereplői nem beszélnek. “Az iD személyiséget jelent, és az alapüzenetünk az, hogy senki ne rejtse el a sajátját, és merjen az lenni aki, de ezt egy konkrét történeten, két utcai banda rivalizálásán keresztül mutatjuk be. Persze itt nem kell komplex, regénybe illő cselekményre gondolni, de az előadásnak mégis van egy követhető íve, és ehhez nincs szükség szövegre. A testnyelvvel mindent el lehet magyarázni” – avat be a trükkjükbe Nicolas, de Emi azért hozzáteszi, hogy a barátjának néha kell beszélnie egy kicsit, mert amikor bevonják az egyik nézőt a műsorba, neki kell elmagyaráznia, hogy mit kéne csinálnia. “Nem egyszerű, mert nem mindenhol beszélnek angolul vagy franciául, de valahogy azért mindig megértetem magam” – mosolyog a srác.
Mivel az előadás egy hatalmas vetítőfal előtt játszódik, az ott látható videók is sokat segítenek a nézőknek a történet megértésében. “A fő zsonglőrmutatványom például egy építkezésen játszódik, de a kivetítő nélkül a nézők ezt nem nagyon érhetnék meg” – magyarázza. A show több egyszerű cirkuszi előadásnál, mivel a nagyvárosi extrém sportok is nagy szerepet kapnak benne. Elképesztő biciklis kunsztokat láthatunk, Emi pedig a gumiemberes előadását egy számban például egy breaktáncossal duettben adja elő, ami még a cirkusz világában is szokatlan párosítás.
Always Together
A Cirque Éloize iD című show-ja már 2010 óta megy szerte a nagyvilágban, Emi és Nicolas pedig az elejétől fogva dolgoznak benne. A jelenlegi gárdából rajtuk kívül csak ketten vannak ott a kezdetektől fogva, hiszen ebben a világban az artisták gyakran cserélődnek. “Mivel egy párt alkotunk, nekünk kicsit bonyolultabb átszerződnünk máshová. Párként szinte lehetetlen bekerülni egy már működő és turnézó show-ba, mert azoknál konkrét posztokra szoktak keresni egy-egy embert, így az esetünkben csak az épp fejlesztés alatt álló produkciók jöhetnek szóba. De egyelőre jól érezzük itt magunkat, ezért nem váltottunk” – meséli Nicolas. Amikor arról faggatom őket, mennyire nehéz egy párként turnézniuk, láthatóan nem értik a kérdést. “Nehéz? Mi lenne ebben a nehéz? Szeretjük egymást, és így folyton együtt lehetünk, ami csodálatos. Inkább azoknak nehéz, akik pár nélkül kénytelenek utazgatni a nagyvilágban“ – magyarázza Emi. Egy évben két-három szabad hónapjuk van, amit szintén együtt töltenek, mivel nemrégiben a cirkuszvilág központjában, Montrealban vásároltak együtt egy kis házikót. “Egyszerűen szükségünk volt rá, hogy legyen egy hely, amit az otthonunknak nevezhetünk. Ennyi utazás mellett kell a biztos pont” – mondja Nicolas, és ezzel az állításával nem nehéz egyetérteni.
A Cirque Éloize előadásait április 22-én és 23-án nézhetjük meg a Budapest Arénában.
