Amanda Seyfried: “Egész életemben a szememről szóló vicceket hallgatom”

Az apró termetű (159 cm) színésznőt a londoni Claridges Hotel egyik interjúkra berendezett szobájában várom. Amikor megérkezik, az ajtóban egy váratlan közjátéknak lehetek szemtanúja. Egy fura kiejtésű, duci srác megállítja őt, és arra kéri, adja át Seth MacFarlane-nek az üzenetet, hogy nagyon szeretne rajzolt formában egy epizód erejéig megjelenni a Family Guy valamelyik epizódjában. Amanda erre előkapja az okostelefonját, és megkéri a srácot, hogy mondja el a kérését a kamerába is, és ő majd átadja Sethnek. Az aranyos kis közjáték után huppan le mellém az asztalhoz.

– Mostanában kezdő színészek munkához jutását is segíted?
– Segítek, ahol tudok. Egyszer még az apukámnak is szereztem egy statisztaszerepet az egyik filmemben, mert kíváncsi volt rá, milyen ez a munka közelről. Ráadásul egy kosztümös film volt, így külön örömöt jelentett számára, hogy ilyen régimódi jelmezeket hordhatott.

– Tőle örökölted a színészi tehetséged?
– Még az is lehet. Bár nem színészként dolgozik, van érzéke hozzá. Emlékszem, még tinédzserként folyton vele próbálgattam a szövegeimet, és ilyenkor mindig ő olvasta fel a többi szerepet. Meglepően jól ment neki a dolog.

– Számodra mi a komédia? Mit találsz viccesnek az életben?
– A mindennapi életünk abszurd kis dolgait. Szeretek gúnyolódni a rossz és érzéketlen embereken. Velük sajnos teli van a világ.

– A Hogyan rohanj a vesztedbe című filmet miért vállaltad el?
– Seth MacFarlane miatt. Nem volt más ok. Amint láttam, hogy az ő neve áll a forgatókönyvön, elolvasás nélkül igent mondtam. Hatalmas Family Guy-rajongó vagyok. Később persze a forgatókönyvet is elolvastam. Nagyon tetszett, hogy a vígjátékot a westernnel keveri. Rengeteg színész részt akart venni ebben a filmben, szóval szerencsés vagyok, hogy Seth engem választott.

– A Fényes nyergek című filmet láttad?
– Igen, de még nagyon kis gyerekként, és nem nagyon emlékszem rá. Én inkább a Vadiúj vadnyugat generációjához tartozom, akkor ment, amikor még gimibe jártam. Imádtam Will Smith-t és… Ki is volt a másik? Tommy Lee Jones?

– Nem, ő a Men in Blackben volt. Kevin Kline.
– Jézus, tényleg! Újra meg kéne néznem azt a filmet.

– Volt olyan jeleneted, amit leforgattatok, de végül nem került be a kész filmbe?
– Neil Patrick Harrisszel kaptunk egy alternatív befejezést, ahogy a párosunk együtt utazik Mexikóba, ahol senki nem érti, mit beszélünk angolul. Itt látszik igazán, hogy a történet szerint milyen szörnyű párt alkotunk mi ketten. Szerencsés vagyok, hogy a legtöbb jelenetemet vele forgathattam. Zseniális fickó.

– És még a bajuszát is nyalogathattad…
– Nem ezért mondanám magam szerencsésnek. (nevet)

– Nyugtass meg, hogy az csak valami műanyag bajusz volt.
– Csak álbajusz, az igaz, de ahogy a parókák esetében is, ezt is igazi emberek igazi szőréből készítették. Folyton az járt a fejemben, hogy biztos valami halott fickó bajszát nyalogatom…

– Elsőre sikerült a felvétel?
– Dehogy! Négy órán keresztül bajuszt kellett nyalogatnom. Először nem voltak elégedettek a világítással, aztán meg nem fért oda a kamera, ahonnét venni akarták a jelenetet… Mindennek tetejébe ez volt az utolsó forgatási napom.

– Megnézted Neil Patrick Harrist a színpadon is? Rengeteg musicalben szerepel.
– Igen, ott voltam a Broadway-n a Hedvig és a mérges csonk premierjén. Frenetikus volt. Csak az volt a baj, hogy túl közel ültem a színpadhoz. Olyan ez a show, mint egy igazi rock-koncert.

– A Ted 2-ben is együtt dolgozol majd Seth MacFarlane-nel. Mondhatsz bármit arról, hogy miről szól?
– Azt én is nagyon szeretném tudni. Sajnos nem láttam még a forgatókönyvet.

– A karakteredről sem tudsz még semmit?
– Csak annyit, hogy naggggyon furcsa hobbija lesz a filmben, és sok közös jelenete lesz Teddel. Seth azt ígérte, hogy legkésőbb az olvasópróbák előtt egy héttel odaadja a forgatókönyvet. A hivatalos verzió szerint július 1-jén kezdünk próbálni.

– Ha már említetted a hobbikat, te magad hogyan kötöttél ki a taxidermia mellett?
– A nővérem és én elég morbid és furcsa páros vagyunk. Mindketten imádjuk az állatokat. Az élőket és a kitömötteket is.

– Hol tárolod őket?
– Jelenleg épp dobozokban vannak, mivel most készül az a szoba, ahol mindegyik számára lesz elég hely. A kedvencem Antoine, a bébilovacska, aminek sajnos letört egy része, és vagy ezer dollárt költöttem arra, hogy kijavítsuk.

– Mennyire vagy jó ebben? Sokat gyakorolsz?
– Ó, istenem! Komolyan azt hitted, hogy magam tömöm ki az állatokat? (megdöbbent arcot vág) Soha nem csinálnék ilyet. Az állatoknak maximum a külső felére vagyok kíváncsi, meg persze felszedem a kakijukat, amikor szükséges. A taxidermia is művészet, és ezt is lehet jól és rosszul csinálni. Conan O’Brien egyszer adott nekem egy borzalmasan kitömött mosómedvét a showjában a poén kedvéért. Szörnyű volt. Egy ilyet soha ki nem tennék. A taxidermia lényege pont az, hogy az állatot eredeti formájában őrizzük meg általa. Ha ez nem sikerül, értelmét veszti a dolog. És az is fontos, hogy soha nem vennék olyan kitömött állatot, amit a kitömés kedvéért öltek meg.

– És hogyan reagálnak a barátaid, amikor megmutatod nekik a gyűjteményedet?
– Meglepődnek, az biztos. Egyszer randizgattam egy sráccal, és küldtem neki egy fotót, amin lefényképeztem magam az én kis állatkáimmal. Képzeld, bejött neki. Rögtön utána megkérte a kezem. (nevet) Csak ugratlak.

– Gyűjtesz másfajta dolgokat is?
– Együtt lakom a nővéremmel, és amikor nem vagyok LA-ben, ő gondozza a mi kis gyűjteményünket. A kitömött állatokon kívül vannak még régi babafejeink – némelyikbe ültetni is szoktam – és faragott fabábuink is. Egyfolytában az antik boltokat járom, és majdnem mindig izgalmas dolgokra bukkanok.

– Úgy hiszed, azáltal, hogy kidobott tárgyakat gyűjtesz, új életed adsz nekik?
– Igen, hiszek ebben. Anyukám nemrég például a régi házunk padlását takarította, és előkerültek a régi holmijaink. Mindent lefényképezett, és megkérdezte, mit dobjon ki, és mit tartson meg. Komolyan mondom, a fényképeken a gyerekkori játékaink mind kísértet járta cuccoknak tűntek.

– A saját életed emléktárgyait is megőrzöd?
– A jó dolgokat mindig. Ma már minden digitális, és ettől valahogy személytelen. A nekem küldött levelek és képeslapok mind nagyon fontosak nekem. Mindig elrakom őket egy dobozba, ahogy a kinyomtatott fotókat is. Szörnyű, hogy ma már minden digitális.

– Említetted, hogy a Ted 2 olvasópróbái júliusban kezdődnek. Addig szabad vagy?
– Van még promóciós dolgom ezzel a filmmel Tokióban, de ezt összekötöttem egy kis turistáskodással. Kijön hozzám a pasim (Justin Long színész) is, és együtt ruccanunk át Kiotóba.

– Gyakran kötöd össze a munkaútjaidat a privát turistáskodással?
– Egyáltalán nem. Az igazság az, hogy nagyon gyorsan honvágyam lesz. Amikor négy és fél évvel ezelőtt magamhoz vettem a kutyusomat, Finnt, elkezdtem megutálni az utazást. Majdnem olyan, mintha egy gyerek várna otthon. Ő jelenti most nekem az otthon melegét, és imádok hazajárni hozzá. Segít abban, hogy ne legyek önző ember.

– Nagy, gyönyörű szemed van…
– Köszönöm. (ekkor viccből direkt hatalmasra nyitja az amúgy is nagy szemét, és elég ijesztő lesz)

– …csak azt akartam kérdezni, hogy a filmbeli poén a szemeddel kapcsolatban már az eredeti forgatókönyvben is szerepelt?
– Nem. Seth egy nappal a forgatás előtt keresett meg vele. Gondolta, vicces lenne. Egész életemben ezt a poént hallgatom. Ha-ha!

– Pedig tényleg gyönyörű szemed van.
– Köszi. Remélem, soha nem esik ki a helyéről. Emlékszem, gyerekkoromban ilyen olcsó, fagyasztott sült krumplit ettem, amikor valaki azt mesélte, hogy volt olyan, aki ettől rákot kapott, aztán kiesett tőle a szeme. Most már nyilván tudom, hogy hülyeség, de akkoriban egy csomószor eszembe jutott a dolog. Főleg, mikor sült krumplit ettem.

– Gyerekkorodban kaptál gúnyneveket a szemed miatt?
– Voltam Bogárszemű, Casper, a szellem, Alien, de az örök kedvencem az AmanDAAAAA volt. A gyerekek nagyon gonoszak tudnak lenni.