Szabadidő

Adam Levine megcsalta Keira Knightley-t, erre ő dalra fakadt

A Maroon 5 pusztítóan jóképű énekese az első mozis filmszerepében – minő véletlen – egy rocksztárt játszik, akiért odáig vannak a nők, és ő ezt kihasználva meg is csalja a barátnőjét. A Szerelemre hangszerelve főszereplője mégsem ő, hanem az éneklő Keira Knightley. Kritika.

Limonádé, de másképp

Létezik egy klasszikus klisé, miszerint nyáron, a felperzselő forróságban a magyarnak nem okos és jó sztorival bíró filmek, hanem überlátványos akciómozik és agykikapcsolós limonádék kellenek. Ebbe a sorba tökéletesen beillik a Szerelemre hangszerelve című film is, ami habkönnyű, mint egy jó fagyi a kánikulában, és kellemes, mint a fújdogáló nyári szellő a Balaton partján. Csakhogy a többi, átlagos limonádéhoz képest ez a film sokkal őszintébb, sokkal varázslatosabb és sokkal hihetőbb, vagyis hiába nincs benne semmi eredeti, bőven tesz azért, hogy ne felejtsük el abban a pillanatban, amint kiléptünk a hűvös moziteremből. A Szerelemre hangszerelve ugyanis romantikus musical, de nem abból a fajtából, ahol a szereplők beszéd helyett csak úgy dalra fakadnak, hanem abból, ahol azért fognak gitárt, mert a történet szerint is zenészek, és azért énekelnek, mert a sztori szerint épp koncertet adnak. Láttad az Egyszer című bűbájos filmet? Hát ez pontosan olyan.

Szeret, nem szeret

Az Egyszert nem véletlenül hoztam fel hasonlatként, a két filmet ugyanis ugyanaz a fickó, John Carney rendezte, de nem ez az egyetlen összekötő kapocs. Mindkét film két összetört szívű emberről szól. Az egyikük a nagyvárosból származik, ahol a film játszódik (ott Dublin, itt New York), a másik pedig idegenként keresi a helyét a városban. Véletlenszerűen összeismerkednek, mindketten zenészek, és rájönnek, hogy őket az Isten is zenésztársaknak teremtette, és közös erővel muszáj lesz megírniuk néhány új dalt. Ugyan Carney minden szégyenérzet nélkül nyúlja saját magát, bennem mégsem volt semmilyen rossz érzés ettől, ugyanis a film pont annyi újdonságot is tartalmazott, mint amennyi önismétlést, ráadásul ez a kicsit hollywoodibb verzió is működik. Mark Ruffalo és Keira Knightley párosa remek. Van köztük valami, amitől összeillenek, ugyanakkor mégis nagyon eltérő figurák, és ezzel a kettősséggel végig remekül játszik a film. Az első perctől az utolsóig nem lehetünk biztosak abban, összejönnek-e ezek ketten.

Adam Levine megcsalta Keira Knightley-t, erre ő dalra fakadt

Keira csalt egy kicsit

Egy musicalnél – lehet helyesebb volna csak zenés filmnek hívnom – az is fontos szempont, hogy milyen dalok szólalnak meg a filmben. Elárulom: elsőrangúak. Minimalista hangszerelésű, lágyan simogató popzene ez, ami pont annyira érzelmes, amennyire egy nyárestén szüksége van az embernek. Először nagyon körbe akartam dicsérni Keira Knightley-t az énektudásáért, aztán utánaolvastam: szegény máig borzasztóan utál énekelni, és állítólag nem is megy túl jól neki. A filmben hallott dalokban a hangját a hangmérnökök erősen feljavították. Persze az információ némi reményt villantott fel előttem: akár még belőlem is lehet menő énekes. A dalok bájához az is sokat hozzáad, hogy sajátos utcazenészként a filmbéli csapat New York legkülönbözőbb pontjain adja elő a számokat, a metróaluljárótól kezdve a háztetőn át egészen a tavon csónakázásig.

És hol marad Adam Levine?

Ugyan a címben vele kezdtem, de a Maroon 5 énekese csak mellékszereppel bír. Ő alakítja azt a rocksztárt, aki megcsalja Keira Knightley figuráját, ezért a lány kipakol a közös New York-i hotelszobájukból, hogy aztán bepecózzon egy haverjához, és unalmában egy szál gitárral lépjen fel egy helyi bárban. Itt ismerkedik meg a félalkesz menedzserrel (Ruffalo), akivel összehaverkodnak, és együtt vágnak neki ennek a zenés kalandnak. Levine testhezálló szerepet kapott, hozza is csípőből, Keira pedig végre egy szeretetre méltó, mosolygós, vidám csajt alakít, aki a változatosság kedvéért nem hal meg a film végén, és nem is történik vele semmi tragikus, pedig ez egy ideje már szokása. A Szerelemre hangszerelve az idei nyár feelgood filmje, ami után dúdolsz egy kicsit a moziból kifelé jövet, beugrasz még valahová egy kellemes rozéfröccsre, és élvezed az életet, mert az nagyon szép tud lenni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése