Argo 2.: Árpa Attila a tapló humor magyarországi nagykövete

Az Argo után szabadon

Árpa Attila egyike volt az első magyar rendezőknek az ezredforduló környékén, akik észrevették, hogy a közönséget a moziban szórakoztatni nem bűn, sőt követendő út, és azzal sincs semmi baj, ha a követendő példákért Hollywood felé fordul az ungarische filmes. Árpa egyszerűen megnézte Tarantino, és főképp Guy Ritchie korabeli gengszterfilmjeit a nem túl okos nehézfiúkról, majd ezt a receptet szórakoztató módon ültette át hazai környezetbe úgy, hogy az egész a nyilvánvaló hatások ellenére mégis egyedinek és nagyon is magyarnak hasson. Persze az eredmény nem volt hibátlan, sőt sok sebből vérzett (a sztorit már akkor is teljesen alárendelte a tapló poénoknak), de a jól összeválogatott színészgárda vitte a hátán a produkciót, és az Argo ha nem is a Ponyvaregényhez mérhetően, de kétségtelenül kultfilm lett.

Még egyszer ugyanazt

Sajnos nem minden filmben rejlik ott egy folytatás lehetősége, illetve ha igen, a rossz időzítéssel akkor is gajra lehet vágni az egészet. Ha Árpa Attila egy-két évvel az Argo után jön elő ezzel a mozival, valószínűleg én is lelkesebb lettem volna, csakhogy 2015-ben azzal előállni, hogy milyen vicces az, ha ősbunkó, magyar wannabe gengszterek hülyeséget hülyeségre halmoznak, miközben üldözi őket a japán alvilág, a rendőrség, egy cigányvajda, sőt még a szlovák hadsereg (!) is, már eléggé lerágott csont. Persze az igazi zsenik a nem túl eredeti, sőt elhasznált témákon is tudnak annyit csavarni, hogy újra izgalmasnak tűnjenek, de az Argo 2. ettől nagyon távol áll. Ez az a fajta folytatás, ami a nézők szeretetére építve lazán még egyszer elmeséli ugyanazt pepitában, mondván, ha egyszer megkajálták, másodjára is jól fog esni nekik (lásd például a Másnaposok 2. esetét), és biztosan sokan lesznek, akik tényleg megelégszenek ennyivel.

Az akciófilmes iskola

Ne legyünk teljesen igazságtalanok: azért van némi változás. Az első rész történelmi eposzokra hajazó nyitányát most egy modern akciófilmes főcímre cserélték, amiben Árpa megmutatja, hogy nem véletlenül sertepertélt sokat kiemelt statisztaként/mellékszereplőként számos amerikai akciófilm magyarországi forgatásán.

Dinamikus vágások, rángatózó kamera, modern filmzene és extrém kameraállások: mintha a rendező befizetett volna egy Michael Bay tartotta filmes tanfolyamra.

Nekem kicsit sok volt, és túlságosan modoros, de szerencsére ez a stílus csak a nyitányra jellemző. Ahogy megjelennek Balog Tibiék, az Argo stílusa és tempója visszaáll a normál kerékvágásba. Tibi szabadul a böriből, és újra összeszedi a régi cimborákat, Psychót, Bodrit és az intenzíven a fejlövéstől a tizenegy évnyi kómából éppen magához térő Tysont, hogy aztán egy véletlen gázolásnak köszönhetően egyből egy súlyos ügybe keveredjenek: meg kell szerezniük a világ első flopiját, amire egy magyar–japán legendás harcos, Fekete Lótusz (Kulka János a fél filmben japánul beszél!) ad megbízást.

Káosz a köbön

A humor nagy része arra épít, hogy hőseink irgalmatlanul sokat káromkodnak, és nem igazán értik, hogyan működik körülöttük a világ, de annyira, hogy még egy számítógép bekapcsolása is gondot okoz nekik, egy tabletet pedig ki kell dobni a kukába, mert lemaradt róla a billentyűzet. Ez persze szül néhány valóban jól sikerült poént (spoiler: például amikor a múzeum széfjében a koronával játszadoznak), de többnyire inkább izzadságszagú az eredmény, a történettel pedig talán még annyira sem törődnek Árpáék, mint anno az első résznél.

Kulka abszurd figurája nincs eléggé kihasználva, pedig maga a karakter tényleg zseniális agyszülemény, és ugyanez a helyzet a Bán János alakította tanáremberével is. Egyszerűen túl valóságszagú ez a karakter ennyi túlrajzolt fickó között, de neki legalább jutott egy nagyjelenet, amiben a devizahiteles emberek minden panaszát kiordíthatja magából. A lövöldözésbe torkolló roma lagzi kusturicás káoszt mutat be, de a káoszhangulat amúgy is az egész Argo 2.-re jellemző.

Kaotikus, önismétlő, enyhén hímsoviniszta (az egész filmben egyetlen említésre méltó női karaktert találtam a japán bérgyilkosnő képében), viszont elég tapló, a sztereotípiákra vaskosan építő, ám csak helyenként vicces film született, ami leginkább az első rész hardcore rajongóit szolgálja ki, de ők jó eséllyel nem fognak panaszkodni. És legalább a moziban búcsúzhatunk el Bicskey Lukácstól, aki Psychóként újfent megajándékozza a nézőket egy-két emlékezetes pillanattal.