1882. január 25-én született Londonban Virginia Woolf, akit a 20. század legmodernebb női írójaként emlegetnek. Első műve Messzeség címmel jelent meg 33 éves korában, de előtte már rengeteg prózát, novellát és kritikát írt.
A kép forrása: wikipedia
Woolf élesen látta a kor irodalmi életét, és férjével és egy másik művész baráti párral irodalmi kört is alapított. Virginia mindig is támaszkodhatott férjére, akivel 1917-ben egy nyomdagéppel önerőből létrehoztak egy kiadót (Hogart Press). Olyan híres írók műveit jelentették meg Angliában, mint T. S. Eliot, Freud, Rilke. Érdekesség, hogy ők adták ki angolul Madách Imre Az ember tragédiája című művét is.
Az írónő szörnyű családi élete (féltestvérei zaklatták, 13 éves korában elvesztette édesanyját, ezután idegösszeomlást kapott, és nővére is tragikus hirtelenséggel elhunyt) kihatott az ő idegállapotára is. Mentális problémái és állandó hangulatingadozásai voltak. 1940-ben bombatámadás érte londoni otthonukat, és ez annyira megviselte az érzékeny lelkű írónőt, hogy kövekkel telerakott zsebekkel vízbe fojtotta magát. A tragédia ellenére Virginia Woolf regényei (Hullámok, Mrs. Dalloway, A világítótorony, Jacob szobája, Orlando) a mai napig töretlenül sikeresek.
Az ember rosszul gondolkozik, rosszul szeret és rosszul alszik, ha rosszul vacsorázott.
Akárhová néz az ember, mindenütt azt találja, hogy a férfiak valamit mindig gondolnak a nőkről, és mindig egészen mást gondolnak.
Mérhetetlen kár volna, ha a nők úgy írnának, mint a férfiak, úgy élnének, mint a férfiak, úgy néznének ki, mint a férfiak, hiszen a világ roppant terjedelméhez és változatosságához mérve még két nem is kevésnek tűnik, hogy lehetnénk meg akkor egyetleneggyel? Nem az volna a nevelés dolga, hogy inkább a különbségeket emelje ki és erősítse, mintsem a hasonlóságokat?
Mert az olvasás betegsége bevette magát szervezetünkbe, olyannyira legyengíti, hogy aztán könnyű prédája lesz annak a másik átoknak, amely a tintásüvegben tanyázik és a tollban ágaskodik. A szerencsétlen írni kezd. Utolsó fillérét is odaadná, csak egy kis könyvet írhatna és híres emberré lehetne, de Peru minden aranya sem válthatja meg számára egy jól formált mondat kincsét.
Tudni, kinek írunk, a tudást jelenti, hogyan írjunk.
Ha nem tudsz őszintén beszélni magadról, akkor más emberekről sem tudsz.
Vajon a halál ujjának azért kell időnként érintenie a mi zajgó életünket, nehogy még összeroppanjunk súlya alatt? Úgy születtünk, hogy naponként kell magunkba adagolnunk a halált, különben nem bírnánk tovább az élet fáradalmait?
Oly hevesen szeretek, hogy megölne, ha szerelmem tárgya egyetlen szóval is jelezné: el tudna hagyni.
Mert az az igazság, (…) hogy az emberekben csak annyi jóság, annyi felebaráti szeretet él, amennyivel a pillanat gyönyörét fokozhatják. Az emberek – falkákba verődve vadásznak. Falkáik pusztítva végigszáguldanak a sivatagon, aztán üvöltve tűnnek el a vadonban. És veszni hagyják, aki elhull. Arcukat máz rejti, álarc, grimaszok.
Apró szavak, melyek összetörik, megcsonkítják a gondolatot, nem fejeznek ki semmit. (…) Nem, az ember nem tud elmondani semmit senkinek. A pillanat kényszere mindig elvéti célját. A szavak mellétalálnak, s távolról sem közelítik meg tárgyukat. Aztán feladja az ember, a gondolat elenyészik, s óvatosak leszünk, mint a legtöbb középkorú, sunyi, ráncos szemükkel, örökké aggodalmas tekintetükkel. Mert hogy tudnák szavakkal kifejezni az ilyen testi érzéseket? Meg ott azt az ürességet? (…) Az ember a testével érez, nem a lelkével.
…minden férfinak s minden nőnek van egy életpárja, akit támogat, aki támogatja, míg a halál el nem választja őket.
Minden különösebb erőfeszítés nélkül ki-be jártak egymás szívén-lelkén.
…a nők sokkal inkább a múltban élnek, mint mi, gondolta. Ragaszkodnak mindenféle helyekhez: és az apjukhoz – egy nő mindig büszke az apjára.
Még több idézet az NLCafén:
- 10 ébresztő idézet Feldmár Andrástól
- “Az én életem erről az egy napról szól, mindig” – 10 idézet az 50 éves Csernus Imrétől
- “Bizalmat visszaadni nem, csak elvenni lehet” – 10 idézet Göncz Árpádtól
