Szabadidő

Szuper nyári sportesemények: ezeken a futóversenyeken indulhatsz

Meghozta a jó idő a sportolási kedved? Körülnéztünk egy kicsit a nyári sportesemények között. Mutatjuk milyen futóversenyeken indulhatsz. Egyedül vagy akár csapatban is.

 A nyár a testi és a lelki feltöltődés hónapja. A jó időben energikusabbak vagyunk, többet vagyunk a szabadban, többet mozgunk, és megjöhet a kedvünk a közösségi sporteseményekhez is. Akár kíváncsiságból indulnál egy futóversenyen, akár azért, hogy önmagaddal vagy másokkal versenyezz, mindenképpen jó ötlet. Összegyűjtöttük, hogy milyen sportesemények közül válogathatsz.

Közelgő futóversenyek

A legközelebbi futóverseny a 23. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó, ami június 12-én kerül megrendezésre Budapesten az 56-osok terén. Cégek, családok, baráti társaságok jelentkezését várják. 7032 méteres köröket teljesítve lehet indulni váltóban hatan vagy hárman, de lesz 3×2014 méteres verseny is K&H mozdulj! minimaraton-váltó néven. Ezeken kívül pedig egyéni félmaraton teljesítésére is lehetőség nyílik.

Egy kis kedvcsináló a tavalyi futóversenyről:

 A következő, amin indulhatsz a Burger King Brutálfutás. Június 18-án a Budapesttől 50 km-re található Nyáregyházán, a motocrosspályán.  Mocsaras emelkedők, mély homokban futás, álcaháló alatt átkúszás, szalmabálákon átmászás, vizesárkon átkelés, autógumikon átfutás, fák között kacskaringós labirintus, felszántott szakaszok… “Ez lesz életed leghosszabb 7 kilométere”, ez áll a beharangozóban, úgyhogy semmiképpen se egy szokványos versenyre számíts!

További részletek a sporteseményről a 2015-ös összefoglaló videóban:

Június 25-énE.ON Délibáb Terepfutáson rajtolhatsz, ha a Hortobágyi Nemzeti Park máskor a nagyközönség elől elzárt területein szeretnél futni. A leghosszabb táv a félmaraton, de indulhatsz 14, illetve 7 kilométeren is. A futóversenyt a Terepfesztivál keretein belül rendezik meg, úgyhogy más sporteseményeken is indulhatsz. Lesz Mountainbike Maraton és Bringatúra, Teljesítménytúra és Gyaloglás és Délibáb Pusztatlon is.

A videón megnézheted, milyen is terepfesztivál: 

Későbbi futóversenyek

Kedvet kaptál a futáshoz, de úgy érzed, még nem vagy hozzá elég edzett? Semmi baj, hiszen később is lesznek sportesemények. Ha nyáron feledzed magad, indulhatsz valamelyik őszi futóversenyen. Ha nagyon formában vagy, akkor a Wizz Air Budapest félmaratonon, szeptember 11-én, egyedül, párban vagy trióban is. Az ezt követő lehetőségek október 8-án és 9-én lesznek. Igazán sportos hétvége várható, ekkor lesz a  SPAR Budapest Maraton, a Coca-Cola Testébresztő futás és az Actimel 10 kilométer elnevezésű futóverseny is. A szintén ebben az időpontban megrendezésre kerülő Flora Maratonstafétán pedig 4 fős váltóban is teljesíthető lesz a maratoni táv.

Szuper nyári sportesemények: Ezeken a futóversenyeken indulhatsz

Ha inkább úsznál

Ha inkább más sportot választanál, remek lehetőség lehet a tóátúszás, júliusban a Balatont, augusztusban pedig a Velencei tavat szelheted át. Ezekről a sporteseményekről itt tájékozódhatsz

Még több futóverseny és sport az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top