nlc.hu
Szabadidő
Visszatértek a hiúzok Magyarországra – videó

Visszatértek a hiúzok Magyarországra – videó

Már 2015-ös felbukkanása óta sejtik a hazai szakemberek, de csak most sikerült teljes bizonyosságot szerezni arról, hogy a hiúzok visszatértek Magyarországra.

Újabb kamaeracsapdás felvétel tanúskodik arról, hogy ismét élnek hiúzok az Északi-középhegységben. A zempléni hiúzt legutóbb 2015. december 31-én rögzítette egy kameracsapda. Ezt követően sem nyomok nem árulkodtak a jelenlétéről, sem további kamerafelvételek, egészen mostanáig. Tavasszal előbb a vadászok pillantották meg a nagymacskát, majd megszületett A Felvétel.

Lassan sétál a zempléni hiúz

A kamerán látható, Zemplénben élő hiúzról vélhetően 2010-ben készültek az első felvételek. Szabó Ádám, nagyragadozó- kutató azóta figyeli és kíséri az útját. “Idén április végén vadászok jelezték, hogy hiúzt láttak a Zemplénben. A kameracsapda-felvételeket ezután begyűjtöttem, és a videó megerősítette, hogy az állat épen és egészségesen járja az ösvényeket erdei élőhelyén” – osztotta meg az információkat is a WWF-fel a szakember.

Örömteli a visszatérés, az Északi-középhegységben mind a hiúz, mind a farkas egyedszáma ma már 10 és 20 közé tehető. Az őshonos ragadozók nemcsak tekintélyt parancsoló urai az erdőknek, de valóban fontos szerepük van az erdei életközösség fenntartásában. A ragadozók jelenléte következtében megváltozik a növényevők viselkedése, létszámuk a természetes szintre csökken, ami lehetőséget ad az erdőnek a megújulásra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top