nlc.hu
Szabadidő
Ennek a hírnek örülni fogsz, ha Budapesten töltöd a szilvesztert

Ennek a hírnek örülni fogsz, ha Budapesten töltöd a szilvesztert

Már nem kell azon aggódniuk a budapestieknek, hogy hogyan jutnak haza a szilveszteri buliból, ugyanis a BKK meghallotta a tömeg hangját, és meghosszabbította a metró szilveszteri üzemidejét.

Két hete hívta fel a köz és a Budapesti Közlekedési Központ figyelmét a Közlekedő Tömeg blog arra, hogy a metró szilveszter estéjén is csak fél 12-ig közlekedik. Azért szóltak előre, mert ezen az éjszakán évek óta elviselhetetlen tömeg utazik az éjszakai, felszíni járatokon. Nyílt levélben fordultak a BKK-hoz, hogy szilveszter éjszaka is közlekedjenek a metrók

A BKK, úgy tűnik, megfogadta a javaslatot, mert a menetrendi adatbázis mai frissítésében már az látszik, hogy idén szilveszterkor az M2-es, az M3-as és az M4-es metró éjjel negyed 2-ig közlekedik, 10 percenként – írja Facebook-oldalán a Közlekedő Tömeg.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Úgy látják, a döntés mindenképpen óriási segítség a ünneplő tömegnek, ám továbbra is fenntartják, hogy az év első éjszakáján a metrókat egész éjjel szükséges lenne közlekedtetni. 

A döntésnek nem mindenki örül, a Közlekedő Tömeg Facebook-posztja alatti hozzászólók szinte mindegyike azon aggódik, hogy a metró csak részeg és dorbézoló embereket fog szállítani, akik összehányják és szanaszét rongálják majd a szerelvényeket. Ne legyen igazuk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top