Szabadidő

Harminc év után újra kinyitnak a mozik Szaúd-Arábiában

Sokan úgy nőttek fel Szaúd-Arábiában, hogy sosem jártak moziban, ugyanis a filmszínházakat több mint harminc éve betiltották az országban. A tiltást jövőre feloldják, az egyház szerint viszont a mozikkal újra visszatérhet a romlott erkölcs a királyságba.

Több mint harmincévnyi tiltás után újra engedélyezik a mozik üzemeltetését Szaúd-Arábiában. A BBC szerint a kultúráért és tájékoztatásért felelős minisztérium hamarosan kiadja az első engedélyeket, így már jövő márciusban megnyílhatnak a hetvenes évek végén egyházi nyomásra bezárt mozik.

A gyökeres változás az új koronaherceg, Mohammed bin Szalman társadalmi és gazdasági reformprogramjának része, amely a beszédes Vision 2023 nevet viseli. Az arab királyságban egyre több jogot kapnak a nők: legutóbb a stadionokat nyitották ki előttük is, ősszel pedig kiderült, hogy jövőre már autót is vezethetnek

A királyság vezetői a mozik megnyitásától gazdasági fellendülést is várnak, hiszen a szaúdi piac 32 millió embert jelent. A tervek szerint 2030-ig 300 mozi nyílhat az országban.

A terv az, hogy a szaúdi háztartások kulturális kiadásait a mostani 2,9 százalékról 2030-ig 6 százalékra növeljék.

BBC

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top