Szabadidő

40 éve nem történt ilyen Szaúd-Arábiában

Az ultrakonzervatív iszlám monarchiában a nyolcvanas évek elején zárták be a mozikat, a tervek szerint 2030-ra több mint 350 filmszínház lesz az országban.

Szaúd-Arábiában csaknem négy évtized után újra lesznek mozik: a kultusztárca olyan rendeletet hozott, amely lehetővé teszi a működési engedélyek kiadását a filmszínházaknak – jelentette az SPA szaúdi hírügynökség.

A tárca honlapján csütörtök este megjelent közlemény szerint véglegesítették azokat a feltételeket, amelyek teljesítése esetén újra megnyílhatnak a mozik, és az engedélyek kiadása azonnal megkezdődik.

Az ultrakonzervatív iszlám monarchiában a nyolcvanas évek elején zárták be a filmszínházakat, azóta a szaúdiak – akik megtehették – a szomszédos Bahreinbe jártak mozizni.

Avad al-Avad kultuszminiszter szerint a filmszínházak újbóli megnyitása serkenteni fogja a gazdasági növekedést, munkahelyeket teremt, és bővíteni fogja a szórakozás lehetőségét a térség legnagyobb piacával rendelkező országban.

A tárca tervei szerint 2030-ra szerte az országban több mint 350 filmszínház kezdi meg működését, több mint 2500 teremben vetítenek majd filmeket. Avad al-Avad azt reméli, hogy a háztartások szórakozási és üdülési célú kiadásai 2,9-ről 6 százalékra nőnek.

Az iszlám szunnita ágának fundamentalista, vahhábita irányzatát követő muszlim királyságban tavaly óta elmozdulás tapasztalható a modernizáció irányába, amit megfigyelők Mohamed bin Szalmán trónörökös befolyásának növekedésével hoznak összefüggésbe. A változások a nők jogainak kiterjesztésében érezhetők leginkább.

Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király tavaly szeptemberben rendeletet írt alá arról, hogy engedélyezik a nőknek az autóvezetést, illetve sporteseményeket is látogathatnak. A változás szele a divatot is megérintette, a szaúdi nők elkezdtek színesebb ruhákat, úgynevezett abajákat viselni, a hagyományos feketék mellett megjelentek a világoskékek és rózsaszínűek is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése