„Mi már életünk végéig együtt leszünk” – Interjú Rezes Judittal és Szabó Győzővel

Judit a Katona Kamrából érkezik próbáról, azaz nem, a közeli vegán helyen ebédelt, amit nem is lehet szó nélkül hagyni, tekintve, mekkora húsimádó. „Nincs nagy váltás, de ahogy telnek az évek, érzem, hogy könnyebb, ha nem húst hússal eszem, és ha nem lakok be annyira, mint régen – persze ne legyenek kétségeid: ha étterembe megyünk, azért mindig húsokból választok.” A változás a közös előadás, a Loveshake létrejöttében is fontos fogalom: mindketten azt mondják, bármilyen furcsa is a kapcsolatukról szóló produkcióban magukat alakítani, annyi minden történt velük az elmúlt években, hogy kikívánkozott.

Nem is volt olyan rég, hogy alig-alig vagy egyáltalán nem nyilatkoztatok egymásról, meg a kapcsolatotokról. Most a Loveshake mellett ott virít, hogy igaz történet alapján, és a reklámspotból is kiderül: ez itt rólatok szól, fentekről meg lentekről, egészen hihetetlen sztorikról. Mi történt a kettő között?

Győző: Profi marketing, mi más? (Nevet.) Igazából ez egy elég fura dolog. Engem többször megtalál a bulvár, Juditot kevésbé. Szinte minden interjúban bepróbálkoznak, bármi is legyen az apropója a beszélgetésnek, hogy valami magánéleti kérdésre, privát infóra terelődjön a szó. Mi Judittal anno ezt tisztáztuk: nem beszélünk egymásról, nem lesz téma a magánéletünk. Vagy csak kivételesen indokolt esetben, és akkor is csak módjával. Változatlanul azt gondolom, ez nem tartozik senkire, pláne akkor, amikor valamilyen szakmai dolog kapcsán kérdeznek, majd hirtelen a magánügyeimet kezdik firtatni. Azonnal befeszülök tőle.

Fotó: Hernád Géza

Ehhez képest elég meglepő, hogy éppen kettőtökről készítetek előadást.

Győző: Igen, igen, de az életünkben rengeteg változás történt, egyszerűen megértünk mi is, a kapcsolatunk is arra, hogy kezdjünk vele valamit. Óriási hullámhegyeken, -völgyeken vagyunk túl, az egész flow-ja ebbe az irányba lökött minket. Én most azt érzem, hogy mi már életünk végéig együtt leszünk. Nekem Judit a párom. De soha semmilyen kényszert nem éreztünk arra, hogy telekürtöljük a világot azzal, hogy éppen milyen szerelmesek vagyunk, mennyire boldogok, vagy hogy címlapokról ordítson, ha éppen nem vagyunk jóban. Nagyon nem oké ennyire felületesen bánni ezekkel a dolgokkal. Pontosan ezért hangsúlyozom: ebben a pillanatban sem a magánéletemről beszélek egy portálnak, hanem egy produkciót készítünk, egy olyan előadást, amely tele van fikciós elemekkel, továbbgondolható sztorikkal, amelyeket látva sokan akár a saját kapcsolataikat is újragondolhatják. De nem dokumentarista eszközökkel nyúltunk az egészhez, kár is lenne nagyítóval keresni az egy az egyben megfeleléseket.

Judit: Szomorú is lenne, ha ennyit tudnánk csak letenni az asztalra, egy bulvárdarabot, egy olcsó szenzációt, ahol csak saját magunkról mesélnénk. Ebben lesz rengeteg zene és tánc, és bár nyilvánvalóan rákacsint az előadás a mi életünkre, de messze több, mint a saját történeteink szolgai felmondása. A kezdet kezdetén csak az fogalmazódott meg bennünk, hogy szeretnénk valamit közösen csinálni, lehetőleg valami mozgalmasat. Jó sok idő eltelt, elég sokat dolgoztunk mindketten, de ez mindig ott motoszkált bennünk. Felmerült az is, hogy keressünk egy darabot magunknak, mégis a lehető legtermészetesebb módon jött a kérdés, hogy ha már ketten csináljuk, miért ne szólhatna rólunk.

Fotó: Horváth Judit

Ez mindkettőtöknek evidens volt? Hogy a kapcsolatotok elért egy olyan szintre, ahonnan van mire visszanézni, amikor időszerű összegezni, és mindezt meg is szeretnétek mutatni? Szinkronban voltatok?

Rezes Judit: “Soha nem választottam jófiúkat”

Judit: Egymással dolgozni akartunk nagyon. És igen, bőven van mire visszanézni. Tizenvalahány év… Abban rengeteg minden sűrűsödik össze. Egészen konkrétan nem fogalmazódott meg bennünk az egésznek a formája és a keretei, de ahogy elkezdtünk gondolkozni és dolgozni rajta, egyre inkább megtetszett. Olyan dalokat választottunk, amelyek valami miatt fontosak nekünk, amelyeknek a szűrőjén keresztül tudunk magunkról beszélni. Aztán valahogy adta magát a prózai rész is: mi lenne, ha két szám között elmondanánk vagy legalábbis felvillantanánk egy-egy jelenetet a közös életünkből?

Győző: Mindenkinek megvan a maga története, de velünk tényleg nagyon izgalmas dolgok estek meg, olyan sztorik, amelyek másokkal talán nem – és egész tanulságosak lehetnek.

A szórakoztató, vicces részek mellett azért lesznek nagy drámai pillanatok, amikor kőkeményen leástok az aljára, vagy egy kis cinizmussal, fikcióval, poénnal mindig elveszitek az élét?

Győző: Nem hazudjuk el a drámát, de ha csak arról szólna az egész… valószínűleg együtt sem lennénk már. Mi is sokat változtunk, és aki megnézi, annak akár egész jó viszonyítási pont lehet, hogy jobban, bölcsebben vagy akár ugyanígy csináljon dolgokat. A megoldáskeresésben rengeteg út van, hátha el tudunk indítani valamit a nézőben. Nem szeretjük az első vonalas, túl direkt és túl könnyű dolgokat – izgalmasabb eggyel lejjebb ásni.

Fotó: Horváth Judit

Ti ezt írjátok, rendezitek, előadjátok egyszerre? Vagy inkább csak megalapozzátok, bedobjátok az ötleteiteket, amiből aztán mások útmutatásai szerint csináltok előadást?

Győző: Dramaturgok, szövegírók, koreográfusok is segítenek. Mi vagyunk az alapanyag, sokat egyeztetünk, mesélünk, de kellenek a külső szemek, akik rendszerezik és összerakják azt. Ugyanakkor nagyon pontosan tudjuk, hogy milyen irányban és mit szeretnénk csinálni.

És milyen csinálni? Mi kerül ebből haza vagy otthonról be?

Judit: Csinálni nagyon jó. Most alakul és formálódik még az egész. Mindenesetre elég harcedzettek és profik vagyunk már, tehát akármennyire új is ez a szerep mindkettőnknek, van annyi szakmai rutinunk, és egymást is tudjuk kezelni annyira, hogy a próbafolyamat során nagyon nagy meglepetések azért nem érnek. Lehet, hogy egymással egy kicsit többet engedünk meg magunknak, mint más kollégákkal szemben, de nagyobb zökkenők egyelőre nem voltak.

Győző: Fontos, hogy rólunk szól a Loveshake, de a próbák során muszáj eltartani magunktól a saját életünket, hogy tudjunk haladni. A magánéletünk most éppen egy darab, és így is kezelem. Próbálni nem lehet máshogy. Aztán a premierhez közeledve már több érzelmet lehet beletolni, de erre most még nincs szükség.

Lineárisan veszi végig a darab a ti sztorikat? Elindulunk a Katona büféjéből, aztán napjainkig érünk?

Győző: Ez még képlékeny. Meglátjuk.

És a gyerekek, Bori és Misi benne vannak valahogy?

Győző: Nem.

Nem féllábú emiatt a történet?

Győző: Nem. Miért, a gyerek lenne a másik lábunk?

Nem így értettem, hanem például a lányoddal való viszonyod, amilyen a függőséged éveiben volt, aztán később – erről többször is nyilatkoztál –, vagy ahogy a fiad kisbabakorában küzdöttél néha az esetlenségeiddel… Ezek is fontos mozaikoknak tűnnek.

Győző: Ez az előadás kettőnkről szól. Csak Juditról és rólam. Nem hármunkról, és nem négyünkről. Sőt akkor azt is elmondom: javarészt a Misi születése előtti időket dolgoztuk fel.

Judit: A gyerekek nincsenek benne, de a történet, a mi történetünk kerek lesz.

Fotó: Hernád Géza

Rajtatok kívül nem is lesz más a színpadon?

Judit: Csak a három zenész és mi. Merthogy élőzenés előadás lesz. Már meglévő dalokat is előadunk, de olyanokat is, amelyek direkt erre születtek – nagyon-nagyon sokféle stílusban.

Juditnak érthető okokból komfortos a táncos-zenés forma, még ha ilyen szenzitív témát is kell feldolgozni. De neked, Győző?

Győző: A Nagy Duettben döntős voltam, és a Szombat esti lázban is döntős voltam. Szerintem ezzel válaszoltam a kérdésedre. De ha nem is lenne komfortzónán belül egy-egy koreográfia vagy az éneklés, akkor még jobban érdekelne, mert még nagyobb kihívás lenne. Lényegében egy összművészeti előadásról beszélünk, ahol rengeteg stílus keveredik a raptől a klasszikusig, a sztenderd tánctól a hiphopig. Ha egy adott emóció éppen rapet kíván, állunk elébe.

Mennyit próbáltok?

Győző: Amennyit csak lehet. Nem szoktuk általában hazavinni a munkát, és csak a legszükségesebb infókra szorítkozunk, de erről a darabról abszolút építő jelleggel szoktunk otthon beszélni. Tudunk szövegezni, a zenei betétekről gondolkodni, vagy egy-egy ötletet készre csiszolni.

Elég elfoglaltak vagytok mindketten, és ha még az ünnepi időszakot is hozzácsapjuk, akkor a január 20-i premier már nincs is olyan messze.

Judit: Nincs pánik, jól állunk, és nagyon jól haladunk. De a lényeg, hogy elképesztően jó csinálni.