„Én nem egy egyértelmű zaklatásról szeretnék filmet csinálni” – Készül az első magyar #metoo mozi

Aki most hall először a filmedről, valószínűleg azt hiszi, hogy a #metoo mozgalom hatására jöttél elő vele gyorsan, pedig már évek óta dolgozol rajta…

A #metoo évében egy nemi erőszakoló is kaphatott Oscar-díjat

A történet inspirációja egy megtörtént eset, amit én külső szemként és szemtanúként végigkísértem, és ami már tizenéve történt. Ez annak idején rengeteg kérdést vetett fel bennem, és pár éve jutottam el odáig, hogy egy film által feldolgozzam magamban. Régóta foglalkoztat a dolog, öt vagy hat éve írtam meg először. Eleinte kisfilmben gondolkodtam, de rájöttünk arra, hogy olyan sűrű az anyag, hogy értelmetlen lenne az egészet egy kisfilmbe besűríteni. Amikor elindult az első filmeseket támogató Inkubátor Program, én nem is ezzel a filmtervemmel akartam pályázni, mert túl nehéznek gondoltam egy első filmhez, viszont a producerem, Osváth Gabi meggyőzött arról, hogy ezzel induljunk neki.

Ha jól tudom, ez még jóval a Weinstein-ügy kirobbanása előtt volt.
2016 novemberében, amikor a filmnek megítélték a támogatást, még sehol nem volt a #metoo mozgalom, tehát csupán véletlen egybeesés, hogy pont egy ilyen fontos társadalmi hullám közepén kezdhetek el dolgozni a filmen.

Mennyiben hatottak a filmedre az elmúlt bő fél év történései?
Eleinte tudatosan távol tartottam magam a #metoo-s fejleményektől, mert azt akartam, hogy ne hassanak a filmemre, de annyira berobbant ez a dolog a köztudatba, hogy rájöttem: nem lehet figyelmen kívül hagyni mindazt, ami körülöttünk történik a világban. Ha most azt a filmet készíteném el, amit két évvel ezelőtt írtam, akkor joggal szegeznék nekem a kérdést, hogy hol voltam az elmúlt fél évben. Tehát a mozgalom hatással van a filmemre. Durva lenne azt mondani, hogy inspirálta, de az biztos, hogy változtatott a történeten.

Nagy Zoltán filmrendező (Fotó: Rácz Tamás)

Mondanál erre egy példát?
A legsarkalatosabb változást az hozta, amit az interneten tapasztaltam. Felállnak a rögtönítélő bíróságok, és a történet valódi ismerete nélkül döntenek. Lehet, hogy az esetek többségében igazuk van, de azt vettem észre, hogy az elítélés vágya sokkal erősebb, mint a vágy az iránt, hogy valóban megtudjuk, mi történt. Legtöbbször azért ítélkezünk könnyen, mert egy számunkra ismeretlen, megfoghatatlan alakról van szó, akire könnyen ráhúzzuk a vizes lepedőt. Olyan szempontból a filmem A vadászat című skandináv filmmel áll rokonságban, hogy azzal foglalkozik, milyen, amikor olyan valakit kell megítélni, aki közel áll hozzánk. Az apánk, a munkatársunk, a mentorunk vagy a mesterünk. És hidd el, ez elég sokat változtat a dolgon.

Mennyire tartasz a reakcióktól egy ilyen kényes témában? Sok embernek megmutattad a forgatókönyvet?
Az a módszerem, hogy megírunk egy draftot, aztán másfél-két hónapig sok-sok embernek megmutatom, gyűjtöm a visszajelzéseket, és azok alapján – már amelyiket úgy érzem, érdemes megfogadnom – átírjuk a forgatókönyvet Horváth János Antal társíróval. Vagyis folyamatosan fejlesztjük a könyvet.

Hollywoodi sztárok 15 millió dollárból tennének a szexuális zaklatások ellen

Ha az első magyar #metoo filmnek hívják a filmedet, azzal te egyetértesz, vagy tiltakozol ellene?
A szexuális zaklatás egy örök téma, ami mindig is létezett, és mindig is létezni fog. Az, hogy most történtek olyan dolgok a világban, amik miatt fokozottan odafigyelünk erre, csak egy véletlen. Számomra ez nem feltétlenül egy #metoo film. Az Impromptu nem az a terep, ahol vannak a jók, és vannak a rosszak, van az ártó szándékú, gonosz bácsi, aki terrorizálja az ártatlan kislányokat. Elég sokat kutattam ahhoz, hogy ezt ennél jóval finomabban ábrázoljam, és sok olyan emberrel beszéltem, akinek volt hasonló élménye gyerek- vagy fiatalkorában. Találkoztam olyan nézőpontokkal, amik kvázi teljesen új megvilágításba helyezik az egész témát. Mert mi történik akkor, ha a bűn csak az életkor? Ha nincs erőszak, sőt beszélhetünk akár beleegyezésről vagy valamiféle kölcsönösségről is? Mi van akkor, ha ez valamiféle abszurd szerelem, és ezzel találkozik valaki? A legtöbb tinédzser arra vágyik, hogy minél hamarabb felnőjön, az emberek elfogadják, tetsszen a többieknek, és ha ez a tetszés vagy kitüntetett figyelem egy nála idősebb embertől jön, az mindig imponál. Én nem egy egyértelmű zaklatásról szeretnék filmet csinálni, mert nem látom értelmét annak, hogy bemutassak egy velejéig gonosz embert, aztán a végén jól elítéljem, és a nézők elégedetten távozzanak a moziból.

„Az, hogy most történtek olyan dolgok a világban, amik miatt fokozottan odafigyelünk erre, csak egy véletlen.” (Fotó: Rácz Tamás)

Pedig a történet személyessége miatt könnyen gondolhatnánk, hogy te is ítélkezni akarsz…
A film nem ítélkezni akar, és tény, hogy ez a személyesség miatt is nehéz nekem, vagy legalábbis az elején mindenképp az volt. Az ítélkezés helyett az a dolgom, hogy ezt a témát felvessem, és annyiféle szemszögből megmutassam, amennyiből csak lehetséges.

A film főhőse egy 18 éves fiú, és te is 18 éves fiúként voltál szemtanúja egy ilyen történetnek. Akkor az Impromptu egy önéletrajzi film?
Azt talán erős lenne mondani, hogy a filmem főhőse én magam vagyok, de természetesen van kapcsolat. Ettől azonban a film még teljes egészében fikció. Az igaz történet csak mint inspiráció jelenik meg. Nem az a célom a filmmel, hogy tizeniksz év távlatából bárkit megvádoljak, és újra felmelegítsek egy rég elfelejtett ügyet.

Miért volt fontos, hogy a sztori zenei szakközépiskolában játszódjon? Nem játszódhatott volna egy szokványos gimiben?
Zenész családból jövök, zenei közegben nőttem fel, így ez az a világ, amit ismerek, amiről mesélni tudok. A zene a történetmesélésben is segít. Az, hogy éppen mit játszanak, az, hogy éppen mit gyakorolnak, és mindezt hogyan éli meg egy adott szereplő, ez mind lényeges. Ezeket nem kell kibeszélniük a szereplőknek, hanem a zenén keresztül át tudjuk adni. Nagyon érdekesnek találtam azt is, hogy a zeneműnek van saját története, amit a zenekar együtt játszik el, miközben velük is zajlik a háttérben egy titkos történet. A zenés és a nem zenés részek kontrasztjával is folyamatosan játszani fogunk, mert fontos szerepe lesz a filmben a csendnek is, vagy annak, amikor mondjuk a város zaja dominál.

„Nem az a célom a filmmel, hogy tizeniksz év távlatából bárkit megvádoljak.” (Fotó: Rácz Tamás)

Mondhatjuk, hogy az Impromptu bűntudatból született?
Tény, hogy a dühnek és a bűntudatnak volt alapja abban, hogy elkezdtem foglalkozni ezzel a filmmel, ráadásul nagyrészt magamra vagyok dühös. Arra, hogy milyen magatartást tanúsítottam akkor, amikor ennek az egésznek szemtanúja voltam. Több mint valószínű, hogy ma már másképp reagálnék.

Jól érzem, hogy nem szeretnéd elmondani a konkrét történetet, ami a filmedet inspirálta?
Nem áll szándékomban a konkrét esetet elmesélni, mert az félrevinné a filmem célját. Nem az a célom, hogy szembesítsek bárkit a bűnével. A téma és a felvetett gondolatok fontosabbak a konkrét esetnél. Engem inkább az érdekelt, hogy vannak olyan kötelékek (apai, testvéri, házastársi…), amik feloldhatatlanok, közben meg ezek a bűnök is feloldhatatlanok. Mi van akkor, ha ez a kettő egymásnak feszül?

Voltak olyan filmek, amik inspiráltak?
A Kétely című film nagyon tetszett. A történet eldönthetetlenségét és az ezzel együtt járó kételyt és őrületet csodálatosan építi fel az a film.

A szereplőválogatással hogy állsz?
Három színművészetis diák mindenképp benne lesz a filmben, a kislányt egy drámatáborban találtuk, és lesznek profi színészek is.

A főszereplő fiúban a fiatal önmagadat kerested?
Ez elég skizofrén helyzet, ezért próbáltam kicsit távol tartani magamtól. Ennek ellenére azt hallom az emberektől, hogy hasonlít rám, de nem ez volt az elsődleges cél.

„Tény, hogy a dühnek és a bűntudatnak volt alapja abban, hogy elkezdtem foglalkozni ezzel a filmmel.” (Fotó: Rácz Tamás)

A kislányra hogyan találtál rá?
Keresgéltünk szerte az országban a casting directorommal, Mayer Bettivel, aki szintén filmrendező, osztálytársam volt a Színműn. Rengeteg drámatáborban, színjátszós versenyen voltunk, több ezer arcot végignéztünk. Közülük behívtunk nyolcvanat, és ez leszűkült egyre.

Egy fiatal gyerekszínésznek hogyan magyarázod el ezeket a komplex érzéseket, amik a karakterére jellemzőek? Neki egyáltalán kell értenie mindezt?
Lulu már tizenöt éves, elképesztően tehetséges, hihetetlenül energikus és rendkívül intelligens. Fontos, hogy ő is értse mindazt, amiről ez a film szól, mert a nézők látják a színész tekintetéből, ha nem ért valamit. Rengeteget beszélgetünk vele erről, és nagy kihívás megtalálni egy tizenöt éves lány életében azt a pontot, amihez ezeket kötni tudja.

Igyekeztél olyan színészeket választani, akik már eleve tudnak zenélni?
Nem akartam emiatt szűkíteni a lehetőségeinket. Most mindannyian szorgalmasan gyakorolnak, és a Színművészeti kollégiuma zeng a nyikorgásuktól.