Május 3-án újra mozikba kerül Dargay Attila klasszikusa, a Szaffi, méghozzá digitálisan felújított változatban. A Jókai Mór regényéből készült felejthetetlen rajzfilmet a KEDD Animációs Stúdió forgalmazza.
A filmet gyártó legendás Pannónia Filmstúdiót a magyar animáció aranykorában a világ öt legjobb rajzfilmstúdiója között tartották számon. A Pannónia küldetésének tekintette, hogy az ifjúságnak szóló magyar irodalom remekműveit animálja. Az első egész estés magyar rajzfilm Jankovics Marcell János vitéze volt 1973-ban, amit olyan alkotások követtek, mint Dargay Attila nagy sikerű Lúdas Matyija vagy Gémes József Toldi-adaptációja, a festői ihletettségű Daliás idők.
Ebbe a sorba tartozik a Jókai Mór A cigánybáró című kisregényéből készült, 1984-ben bemutatott Szaffi is, amely máig az egyetlen Jókai-műből forgatott animációs film. Rendezője a magyar rajzfilmművészet legendás alakja, Dargay Attila, akinek a Lúdas Matyi, a Vuk és a Szaffi mellett olyan szintén felejthetetlen alkotások fűződnek a nevéhez, mint Az erdő kapitánya, a Gusztáv-sorozat, a Pom Pom meséi vagy A nagy ho-ho-horgász.
Akinek esetleg kimaradt volna a film, a Szaffi egy cigány–török „macskalány” kalandos és romantikus története a Dargayra jellemző emberi állatfigurákkal és vicces párbeszédekkel. A film generációk számára jelentett alapvető filmélményt, több mint három évtized elteltével pedig a legifjabb nemzedékek tetszését is elnyerheti.
A film digitális felújítása a Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum szakmai irányításával a Magyar Filmlaborban készült, a Filmalap Nemzeti Digitalizálási és Filmfelújítási Programjának keretében. A restauráláson közel 30 ember dolgozott. Az eredeti színek felújítása Dargay Attila felesége és állandó alkotótársa, Henrik Irén operatőr irányításával készült.
A digitális felújításnak köszönhetően a május 3-tól újra mozikba kerülő film nézői nemcsak Dargay Attila utánozhatatlan humorú rajzait élvezhetik tökéletes minőségben, de a ma már kultikus szinkronalakításokat is. A Szaffi szereplőinek olyan legendás színészek kölcsönözték hangjukat, mint a címszereplő Pogány Judit, valamint Kern András, Bárdy György, Csákányi László, Gálvölgyi János, Gobbi Hilda, Hernádi Judit, Maros Gábor vagy Zenthe Ferenc.
A Szaffi a magyar film napja alkalmából április 30-án premier előtt országszerte több moziban is látható lesz. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol délelőtt 10 órakor lesz látható első alkalommal a felújított Szaffi, a gyerekeket filmrajzoló, képregény készítőés egyéb izgalmas foglalkozások várják.
A felújított film előzetese: