Csütörtökön jött a hír, hogy a Magyar Állami Operaház lemondta a Billy Elliot című musical 15 előadását. Ókovács Szilveszter főigazgató levélben értesítette erről az előadás stábját – a bemutatóról szóló sajtóhírek szerint 185 emberről van szó –, mondván, hogy durván visszaesett az eladott jegyek száma, miután a „sajtóban negatív hangvételű kampány jelent meg a produkció kapcsán”.
Ókovács magyarázata több sebből vérzik. Egyrészt nem úgy tűnik, mintha teljesen elapadt volna a musicalt övező érdeklődés. Az egyik internetes jegyvásárló oldalon, a Jegymesteren egyáltalán nem lehet már jegyet venni a megtartott előadásokra.
Azért is furcsálljuk a magyarázatot, mert a „sajtóvitát” korántsem nevezhetjük széles körűnek. Annyi történt, hogy N. Horváth Zsófia, a kormánypárti Magyar Idők napilap publicistája elment a két éve műsoron tartott, ám nemrég a gyerekbérletes előadások közé is felvett Billy Elliotra, és felháborodott véleménycikkben írt meg, hogy a musical a „homoszexualitást propagálja”. „Túlmegy a jó ízlés határán, és ami a nagyobb baj, szinte csak kisiskolás gyerekek a nézők. Szerintem a rendezőt és azt, aki hagyta, hogy bemutassák, nem lenne túlzás megrontással vádolni” – így N. Horváth a Billy Elliotról.
Fotó: MTI / Kallos Bea
A vita annyiban merült ki, hogy Ókovács Szilveszter két válaszcikket írt a témában. Az elsőben megvédte az előadást – amelyet 2016-ban, a bemutató idején még nagy lendülettel reklámozott a kormánypárti média az MTI-től az Origóig –, második publicisztikájában viszont visszavonulót fújt. Azzal védekezett, hogy jogi okok miatt nem változtathattak a Billy Elliot történetén, nem húzhatták ki azokat az elemeket, amelyeket a Magyar Idők szerzője „homoszexuális propagandának” vélt.
Mivel a valódi sajtóvita elmaradt, az érdeklődés hiányában is van okunk kételkedni, különösen, hogy pontosan nem tudhatjuk, hányan olvassák a Magyar Időket, a lap eladott példányszámaira vonatkozó adatok ugyanis nem nyilvánosak (ezzel ellentétben tudjuk, hogy 2017-ben 897 millió forintot költött az állam hirdetésekre a napilapban). Mindazonáltal nem tisztünk a Magyar Idők publicistájának véleményével foglalkozni: érvei pontosan illeszkednek a lap kultúrharcos szemléletébe, amely kíméletlenül rámutat bármilyen „liberális” elhajlásra az állami intézményekben, legyen szó a Petőfi Irodalmi Múzeum programjairól, a Magyar Nemzeti Filmalap által támogatott filmekről vagy az Operaház előadásairól. Mindez arról szól, hogy a döntően a kormánypárthoz húzó intézményvezetők se érezhessék biztonságban magukat, és ezzel független újságíróként vagy független olvasóként, hála Istennek, nem kell foglalkoznunk.
Jamie Bell a Billy Elliot filmváltozatában (Forrás: UIP-Duna Film)
Az viszont fájó tanulság, hogy a Magyar Állami Operaház vezetője sem érzi úgy, maradt annyi autonómiája, hogy a meghirdetett program szerint műsoron tarthat egy előadást. Ráadásul éppen azt az előadást, amely távolról sem „propagálja a homoszexualitást”, hanem arról szól, hogy mindenki merje felvállalni önmagát. Ha egy gyerek bányász helyett balett-táncos szeretne lenne, merje megmondani a szüleinek! Ha úgy érzi, a saját neméhez vonzódik – ez egyébként a musicalben nem a főhős, hanem az egyik barátjának a története –, azt is merje megmondani a szüleinek! A Billy Elliot musicalváltozata ugyanarról szól, amiről a 2000-ben bemutatott, három Oscar-díjra jelölt filmváltozat: önmagunk elfogadásáról és a szeretteinkkel való őszinte kommunikáció lehetőségeiről. Csupa olyasmiről, aminek semmi köze a „melegpropagandához” – egyáltalán, mi volna az? –, viszont minden épeszű szülő szeretné, ha a gyereke ebben a szellemben nevelkedne.
A Billy Elliot előadásainak ritkítása egy napilap kultúrharcos kirohanása miatt nem a „meleglobbi” felett aratott győzelem, hanem gyerek-, szülő- és családellenes intézkedés.
(Azt pedig csak találgatni tudjuk, hogy milyen történetekben, előadásokban, filmekben lehet még hasonlóan „káros” üzeneteket találni. A Nemzeti Színházban jelenleg is műsoron van a Körhinta, amelyben egy engedetlen kamaszlány szembefordul a szüleivel. Korábban ugyanitt játszották a János vitézt, amelynek főhőse folyamatosan a halált keresi. A cenzúra lényege, hogy cenzúrázni mindent lehet, csak a megfelelő szögből kell nézni.)
