Máté Gábor és Horvai István 2003-ban végzett színészosztályának tagjai minden nyáron csinálnak egy előadást valamelyikükről. Így megy ez már tizenkettedik éve. Mostanra majdnem mindannyian sorra kerültek, és az is régen kialakult már, mit lehet várni ezektől az előadásoktól: a formai kísérletezéstől tartózkodó, sok zenével kísért, szórakoztató produkciókat, amelyekből ugyanakkor soha nem hiányzik a személyes tét, az éppen élve boncolt színész legfontosabb problémáinak, csalódásainak, tapasztalatainak közös feldolgozása.
Czukor Balázs, Jordán Adél és Járó Zsuzsa a Fenyő Iván című előadásban (fotó: Dömölky Dániel)
A Fenyő Ivánról szóló, a Jurányi Házban játszott előadás viszont egy kicsit másmilyen. A szokásosnál komolyabb vagy inkább más jellegű a tét, Fenyő ugyanis évekkel ezelőtt bizonyos értelemben szakított az osztállyal, kiszállt a közös nyári előadásokból. Ettől függetlenül az ő neve sem került ki a kalapból, és a hírek szerint idén szeretett volna játszani a róla szóló előadásban, a többiek viszont úgy döntöttek, inkább maradjon a körön kívül. Úgy érezhették jogosnak, ha már Fenyő az utóbbi években nem volt velük, ne most térjen vissza, amikor – vagy csak azért, mert – róla van szó.
Ez egyébként egy mélyebb konfliktusra is rávilágít Fenyő és osztálytársai között, amiről csak az alapján van okunk találgatni, amit a színészek ebből megmutatnak a Fenyő Iván című előadásban. Egyszerűsítő és felületes volna azt gondolni – arról nem is beszélve, hogy semmi közünk hozzá –, hogy Fenyő korábban önző lett volna, amikor kiszállt ebből a közösségből. Az viszont kívülről is jól látható, hogy Fenyő más utat jár be, mint a többiek: sokkal közelebb mozog a bulvárhoz, mint a művészszínházak világához, miközben a filmes karrierje komolyabb, mint az osztálytársaié, és nem is szokás kétségbe vonni, hogy tehetséges, ha nem is zseniális színész.
Jordán Adél, Szandtner Anna, Járó Zsuzsa és Gál Kristóf (fotó: Dömölky Dániel)
Másrészt a bulvárral szoros együttműködésben Fenyő kiépítette önmaga ezoterikus, megvilágosodott, fényben járó imázsát, aminél kevés röhejesebb dolgot láttunk magyar színészek előadásában az elmúlt években (Hujber Ferenc műsora még nevetségesebb, de az már inkább szomorú). Ez persze osztálytársainak is kihagyhatatlan ziccert jelentett: a Fenyő Iván nyitánya egyből a racionális világképet és a megmagyarázhatatlan csodákat szegezi egymásnak, és később több jelenetben is kinevettetik azt a fontoskodó és mindentudó, a „pozitív életszemléletet” passzív-agresszív módon hirdető stílust, amibe azért Fenyő is bele-belecsúszott nyilvános megszólalásaiban. Nem arról van szó, hogy tilos volna hinni a mellettünk manifesztálódó narancssárga szerzetesekben, az előadás csak azt sugallja, az életnek vannak problémái, amelyeket nem lehet megoldani az „engedd el” vagy az „ereszkedj bele” felületes tanácsaival.
És ezzel el is érkeztünk oda, hogy Fenyő milyen problémáit dolgozzák fel az osztálytársak. Noha Fenyő nem játszik velük, a felkészülésben segített, mesélt történeteket az életéből. Az előadás nagy része komikus helyzetekből áll, a családi és párkapcsolati konfliktusokat bemutató jelenetek közül mégis van, ami súlyos és felkavaró. Járó Zsuzsának egy általa vélhetően alig ismert figurát, Fenyő anyját kell eljátszania, és a görcsösen szeretetéhes, sérelemdédelgető, energiavámpír nő figurája, akit összerakott, valósággal dermesztő.
Czukor Balázs, Dömötör András, Vajda Milán (fotó: Dömölky Dániel)
Hiába nevet a közönség, az sem vicces egyáltalán, amikor Jordán Adél játssza el Fenyő Ivánt, amint vele, azaz Jordán Adéllal üvöltözik valamikor régen, amikor ők ketten még együtt voltak. Ebben a jelenetben Iván karaktere féltékenységében ijesztő és fenyegető szörnyeteggé változik – minden elismerésem Jordáné, aki nemcsak, hogy bevállalta egy ilyen fájdalmas múltbeli szituáció feltárását a közönség előtt, de arra is hajlandó volt, hogy ő helyezkedjen Fenyő pozíciójába. Közös múltjuk miatt az előadás neki különösen nehéz és kivételesen tanulságos lehet. Ide nem volt elég a tehetsége, bátornak is kellett lennie, ezért valójában nem is Fenyő Iván, hanem Jordán Adél ennek az előadásnak a nem is annyira titkos hőse.
De nem csak ő vagy Járó Zsuzsa játszanak kimagaslóan. Czukor Balázs mindenki másnál pontosabban hozza Fenyő hanghordozását és beszédstílusát, a színészi pályát maga mögött hagyó, rendőrnek állt Gál Kristóf megejtően emberi minden felvett karakterében (különösen az alkatától gyökeresen különböző Keresztes Tamásként), Dömötör Andrásnak pedig van egy olyan motivációsbeszéd-jelenete, amit külön kellene feltölteni a videómegosztókra, hogy nevethessenek az emberek. A szokásosnál kevesebben játszanak az idei előadásban, és nem tudom, hogy például Mészáros Béla azért nincs ott a színpadon, mert más dolga van, vagy azért, mert túl fájdalmas lett volna neki előadni annak a történetét, hogyan szakadt meg a Fenyőhöz fűződő barátsága.
Dömötör András a Fenyő Iván című előadásban (fotó: Dömölky Dániel)
Akármi is áll a háttérben, érezhető, hogy a Fenyő Iván című előadás mögött több a sértettség és a keserűség, mint az osztály többi közös produkciójában. Nem tudom, Fenyő mit gondol a végeredményről, meg van-e bántva, vagy éppen revelatív ereje van számára a látottaknak – a premieren ugyan nem láttam őt, de bizonyára megnézi vagy már látta is az előadást. Fenyő Iván továbbra is talányos figura, akinek az előadás estéjén sem láttam a fejébe, de nem is biztos, hogy annyira bele akarok látni.
A Fenyő Iván lényege nem a címszereplő megfejtése, hanem annak a megmutatása, milyen emlékeket őriznek róla az osztálytársai, és hogyan akarják ők feldolgozni a Fenyőhöz fűződő, ellentmondásos kapcsolatukat. Szerencsére ez több mint bulvár – inkább terápia, ahogy a korábbi évek hasonló előadásai is. Idén viszont a terápia alanya a várakozásokkal ellentétben nem Fenyő Iván volt, hanem az osztálytársak közössége.
