nlc.hu
Szabadidő
Gigalepkét fotóztak Pécsett, akkora, mint egy énekesmadár

Gigalepkét fotóztak Pécsett, akkora, mint egy énekesmadár

Kisebb énekesmadár méretű lepkeóriást kaptak lencsevégre egy pécsi ház falán. A gigászi rovar nem kártevő, európai elterjedése egy félresikerült kísérlet eredménye.

Saját háza falán sikerült lefotóznia a Pécsma egyik olvasójának egy tölgy-selyemlepkét, más néven japán selyemlepkét avagy tölgy-pávaszemet. Ezek az ázsiai eredetű rovarok hatalmas, akár 11 centiméteres szárnyfesztávolsággal is rendelkezhetnek.

A tölgy-selyemlepke Ázsiából került Európába, amikor osztrák kutatók az ’50-es években úgy gondolták, hogy hernyójának selyemgubójából készítenek majd selymet. A kísérlet végül sikertelen volt, de a fogságból megszökött lepkék lassan elterjedtek Európában.

Ez a szép, barna lepke főként tölgyesekben, bükkösökben él. Nagy mérete ellenére nem kártevő. A mesterséges fény erősen vonzza, ezért gyakran látni utcai lámpák alatt. Nappal a világos színű falakon feltűnő. A tölgy-selyemlepkék a nyár második felében, júliustól augusztus közepéig repülnek – írja a fajról a Pécsma.

Neked is lehet saját tölgy-pávaszemed!

Legjobb, ha, egy már megtermékenyített nőstény pávaszemet sikerül elkapnunk. A petéket óvatosan helyezzük egy tiszta műanyag dobozba (pl. haltápos doboz). A dobozt tegyük erkélyre, padlásra vagy más olyan, védett helyre, ahol némi természeti behatás azért éri. Tavasszal vigyük a lakásba, és mindennap nézzük meg, nem keltek-e ki a hernyók. A kis hernyókat tegyük át nagyobb dobozba, etessük friss bükk-, tölgy- vagy más permetmentes falevéllel (alma, szilva). Mindennap háromszor takarítsuk ki a dobozt. Nedves levelet ne adjunk nekik! Ha már kinőtték a dobozt, építsünk nekik terráriumot: műanyag palántázócserép tetejére rakjunk egy fakeretbe erősített szúnyoghálót. Ha ez is kicsi, akkor csináljunk többet, és osszuk szét benne a hernyókat. 3-4 hét múlva bebábozódnak. A bábokat tegyük egy felnőtt lepkének kialakított terráriumba. A terrárium 1 méter oldalú kocka legyen, és azt erkélyre vagy padlásra tegyük. A bábból a lepke augusztus elején kel ki. A lepke nem táplálkozik. A lepkéket elengedhetjük, de tovább is szaporíthatjuk őket.

(Wikipedia)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top