nlc.hu
Szabadidő
Újabb botrány a Wizz Airnél: túlfoglalás miatt nem szállhatott fel a gépre a magyar házaspár

Újabb botrány a Wizz Airnél: túlfoglalás miatt nem szállhatott fel a gépre a magyar házaspár

Egy szervezett utat kellett emiatt lemondaniuk. Mindezt az után, hogy a légitársaságot 25 millióra büntették tisztességtelen kereskedelmi magatartás miatt.

A napokban mi is megírtuk, hogy a Budapest Főváros Kormányhivatal 25 millió forintra büntette a Wizz Airt, amiért a légitársaság úgy törölte az egyik járatát, hogy az utasok már becsekkoltak a gépre. Ennek ellenére szerdán újabb botrányos eset történt néhány magyar utassal.

Az ATV beszámolója szerint a Balogh-házaspár egy hónappal ezelőtt foglalta le izraeli útját egy utazási irodán keresztül, szerdán túlfoglalás miatt mégis megtagadták tőlük a beszállást. A házaspár egy szervezett csoporttal utazott volna, így a befizetett programokról is lemaradtak. Most ügyvédet fogadtak, és több milliós kártérítést akarnak a légitársaságtól.

Baloghék szerda hajnalban indultak volna Debrecenből Tel-Avivba a 29 fős csoporttal. A férj azt nyilatkozta, a repülőtéren a becsekkolásnál szóltak a feleségének és egy másik nőnek, hogy több jegyet adtak el a kelleténél, ezért nem szállhatnak fel a gépre. A férfi végül átadta a helyét a másik nőnek, hogy ne szakadjanak szét a családok.

Az utazási iroda vezetője szerint a házaspár szabályos foglalással rendelkezett, és a Wizz Air mindenképp szabályellenesen járt el, túlfoglalás esetén ugyanis az a szabály, hogy először önkénteseket kell keresni, akik hajlandók elhalasztani az utat valamilyen kompenzáció fejében, és ha ez nem sikerül, akkor van csak joguk megtagadni az utazást valakitől, de ilyenkor is kötelesek kártérítést fizetni, adott esetben szállást biztosítani.

Fotó: Máthé Zoltán, MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top