Október 25-én lesz kereken negyven éve, hogy bemutatták az amerikai horrorfilm egyik legemblematikusabb s legnagyobb hatású alkotását, John Carpenter Halloween – A rémület éjszakája című filmjét. Hollywood jó előre felkészült az évfordulóra, és – akárcsak húsz évvel ezelőtt a Halloween H20 – Húsz évvel később című filmmel – most is egy rendhagyó folytatással ünnepli meg az azóta klasszikussá nemesedett rémfilm születésnapját. A nemes egyszerűséggel Halloweenra keresztelt, sorban tizenegyedik (!) Halloween-film az összes eddigi folytatást zárójelbe teszi, és közvetlenül a legelső filmet folytatja, egyben a #MeToo– és #TimesUp-mozgalmak vívmányaira is reflektál.
Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12/AFP
Nőgyűlölet, feminizmus vagy valami más?
A legújabb film kapcsán érdemes felidézni, mitől vált megkérdőjelezhetetlen klasszikussá Carpenter minimalista remekműve, vagy még inkább: mi az, ami miatt ma is előveszi a filmszakma. Ha csak a tőmondatokra lecsupaszított cselekményt nézzük, a fiatalabb nézőkben joggal vetődhet fel a kérdés, mi teszi indokolttá a Halloween körül kialakult kultikus rajongást. A történet ugyanis végletesen egyszerű, arról nem is beszélve, hogy unásig ismert: egy amerikai kertvárosban egy maszkos elmebeteg szexuálisan túlfűtött tinédzsereket gyilkol halomra, míg végül az egyik – éppen a legártatlanabb, legszűziesebb – fiatal lány fel nem veszi vele a harcot. Az 1980-as évek óta kismilliószor láthattuk már kibontakozni ezt a történetsémát, 1978-ban azonban még szó sem volt trendkövetésről, a Halloween maga teremtette meg a tinihorror divatját, s jóllehet nem légüres térben született (a legfontosabb előzmények között mindenképp meg kell említeni a Fekete karácsony című 1974-es kanadai horrort), jóformán egyedül felelős a következő évtized(ek)ben gombamód elszaporodó slasherfilmek felfutásáért.
Nemcsak ezt köszönhetjük azonban John Carpenter örökzöld mesterművének (már ha ezért köszönetet érdemel egyáltalán a film): legalább ilyen fontos – kiváltképp az NLCafé olvasóinak –, hogy a Halloween egy új hőstípus, az erős, cselekvő nő megjelenésének hírnöke is volt az amerikai horrorfilmben. A Jamie Lee Curtis által megformált Laurie Strode mintájára egyszerre csak olyan nők lepték el a mozivásznakat, akik képesek voltak ölre menni a már-már emberfeletti vonásokkal bíró slasherrémekkel, akik aktív, cselekvő hősként szálltak szembe az őket fenyegető erőkkel, akik képesek voltak levedleni magukról a védtelen áldozat szerepkörét, és – ami a legfontosabb – végső soron le is győzték a szörnyet.
Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12/AFP
Wes Craven Sikoly című klasszikusának köszönhetően ma már nem kell filmszakos egyetemistának lenni ahhoz, hogy ismerjük a final girl fogalmát. Ezt a terminust a slasherfilm egyik korai méltatója, Carol J. Clover vezette be a filmelméleti diskurzusba. Clover Men, Women and Chainsaws című 1992-es, máig sokat hivatkozott könyvében érvelt amellett, hogy a slasher-filmek „utolsó lányai” egyfajta feminista támadást indítottak a horrorfilmek hagyományos nőábrázolása, egyben Ronald Reagan konzervatív Amerikája ellen.
Clover olvasata azért is érdekes, mert a slasher-filmeket az 1980-as évek első felében éppen (vélt vagy valós) agresszív konzervativizmusuk és nőgyűlölő világnézetük miatt bélyegezték meg a kritikusok. Előbbit azzal indokolták, hogy a slasherfilmek gyilkosai kifejezetten az „erkölcstelen” módon viselkedő tiniket büntette (értsd: akik alkoholt ittak, éltek a könnyű drogokkal, ne adj isten, házasság előtt szexeltek), és csak azok szállhattak szembe a rémmel, akik „tiszták” maradtak (vagyis megőrizték a szüzességüket, és hallgattak a szüleikre); utóbbit pedig azzal, hogy a slasherek előszeretettel tobzódtak a nők ellen elkövetett erőszak élveteg képeiben.
Az igazságot – mint mindig – valahol a két véglet között kell keresni. Bár a slasherfilmek sok szempontból valóban megerősítik a konzervatív értékrendet, az legalábbis ellentmondásos, hogy azt rendre egy pszichopata sorozatgyilkos érvényesíti a filmekben. Azt sem szabad elfeledni, hogy a rémek nem csak a nőket vették célba: ha a számokat nézzük, kiderül, hogy a legnépszerűbb slasherekben legalább annyi a férfi, mint a női áldozat. Ugyanúgy leegyszerűsítő azonban Clover megközelítése is: eleve nehéz feministának nevezni egy olyan műfajt, amelyben a szexuálisan aktív nők vágóhídra kerülnek, arról nem is beszélve, hogy nem minden slasher végződik a final girl felemelkedésével, a Clover által leírtak a filmeknek csak egy szeletére érvényesek. Igaz, éppen a legismertebb darabokra, köztük éppen a Halloweenra.
Fotó: UIP-Duna Film
Slasher a #MeToo korában
Bárhogy is legyen, negyven év távlatából egyvalami biztos: Jamie Lee Curtis alakításával egy erős női ikonnal gazdagodott a populáris kultúra. A Halloween hatása műfajokon átívelő, nélküle talán Sarah Connor vagy Ellen Ripley sorsa is egészen máshogy alakult volna.
Curtisnek a Halloween volt az első és máig legmeghatározóbb filmszerepe. A Halloween elsöprő sikere után egy sor másik horrorfilmben is eljátszott hasonló szerepeket (lásd: Prom Night, Terror Train, Roadgames és természetesen a Halloween II), mígnem a „sikolykirálynő” úgy döntött, hogy más műfajokban is ki szeretné próbálni magát. A második epizód után a Halloween nélküle folytatódott tovább, de a színésznő a húszéves évfordulóra készített, fentebb már említett Halloween H20 – Húsz évvel később kedvéért visszatért a sorozathoz. A Sikoly farvizén érkező folytatás rá is játszott a final girl körül kialakult kultuszra, és még erősebbnek ábrázolta a Curtis által játszott Laurie-t, aki a fináléban egy jól irányzott csapással le is fejezte a rémet.
Persze ez már a múlt, a 2018-as Halloween az első résztől folytatja a történetet (így a második felvonás szappanoperába illő fordulatától is búcsút inthetünk, miszerint a gyilkos, Michael Myers és Laurie valójában testvérek). Mondanunk sem kell, hogy az új filmben még inkább ráerősítettek az alkotók a feminista olvasatra. Ezt többek között Jamie Lee Curtis is jó előre meglebegtette a film kapcsán készült interjúkban: többek között arról is beszélt az elmúlt hónapokban, hogy egyértelmű párhuzamot lát a #MeToo-mozgalom során felszólaló nők és Laurie Strode között – elvégre Laurie is túlélő, akárcsak azok, akik felemelik a hangjukat az elnyomással szemben.
Fotó: UIP-Duna Film
És valóban, a 2018-as Laurie igazi harcos. Negyven éven keresztül felfegyverkezve vár Michael Myers visszatérésére, fittyet hány arra, ha az egész világ őrültnek tartja, és amikor Myers tényleg újból lecsap, már az sem egyértelmű, ki a vadász, és ki az üldözött. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a gyilkossal ezúttal nők három generációja (!) számol le (Laurie lánya és unokája is csatlakozik a küzdelemhez), már teljesen egyértelmű az üzenet: eljött a nők kora. Talán sohasem volt még ennyire látványosan artikulált a slasherfilm feminista olvasata.
Persze mindez nem jöhetett volna létre a 40 éves eredeti nélkül, amelyhez 8 folytatás és 2 remake után is újra és újra visszatérnek a nézők, amelyet minden évben újabb és újabb generációk fedeznek fel maguknak. Reméljük, hogy a 2018-as Halloween kapcsán sem csak a közéleti párhuzamokon gondolkodnak moziba járók – hanem újra előveszik majd Carpenter klasszikusát is.
Fotó: UIP-Duna Film
A 2018-as Halloweent október 25-én mutatják be a magyar mozik.
Kattints az előzeteshez!
Nyitókép: Imdb
