A legtöbb hollywoodi film magyarországi forgatása jelentős hírverést kap a hazai sajtóban, azonban akad néhány, ami szinte fű alatt készül el. Közéjük tartozik a Lords of Chaos (A káosz urai) is, amelynek a mellőzöttsége nagyrészt annak köszönhető, hogy a legismertebb név a szereplőgárdában Macaulay Culkin öccséé, Rory Culkiné volt, és bár a srác iszonyatosan hasonlít a Reszkessetek, betörőkből ismert bátyjára, ebben a filmben talpig fekete, szegecses bőrruhát hord, és hosszú, feketére festett hajjal szaladgál, szóval ember legyen a talpán, aki felismerte, hogy egy Culkin sráccal áll szemben Budapesten. A teljes stáb legismertebb neve azonban mégsem ő, hanem a rendező, Jonas Åkerlund, akiről talán nem túlzás azt állítani, hogy a világ egyik legfelkapottabb reklámfilmese és videoklip-rendezője. Évi harminc projektet hoz tető alá, és olyan sztárok köszönhetnek neki zseniális videókat, mint Lady Gaga, Beyoncé, a Coldplay vagy a Rammstein. Ő rendezte Madonna emlékezetes Ray of Light videóját és a Prodigy formabontó klipjét, a Smack My Bitch Upot is.
Åkerlund erősen kötődik a zenei szcénához, ráadásul fiatalon maga is egy black metal zenekarban, a metálos körökben kultikusnak számító Bathoryban dobolt. Saját bevallása szerint akkor váltott a zenélésről a filmkészítésre, amikor a metál már nemcsak a buliról, a csajozásról és a zenéről szólt, hanem elkezdett valami más is beszivárogni a szcénába. Valami kényelmetlenül sötét. Pont ezt az időszakot mutatja be a Lords of Chaos című, nagyon is személyes filmjében.
Magyarország nem Norvégia, de lehet az
Magyarország persze nem igazán hasonlít Norvégiára, és ezt Jonas Åkerlund is tudja, de mivel a film jellemzően nem ismert norvégiai helyszíneken játszódik, ezt a hiányosságot némi kreativitással tudták pótolni. (Azért a biztonság kedvéért egy-két napra a skandináv országba is elutaztak forgatni, hogy felvegyenek néhány olyan külső felvételt, amit hazánkban nem tudtak volna megoldani.) A film készítésekor volt egy fontos segítőjük is a történet középpontjában álló norvég Mayhem zenekar mai énekese, a magyar Csihar Attila személyében, aki nemcsak a helyszínkeresésben volt a stáb segítségére, hanem olyan black metal zenészek felhajtásában is, akik aztán a film színészeivel gyakoroltak a hangszereken azért, hogy a kiállásuk a felvételeken hiteles legyen. Åkerlund tíz éven át igyekezett tető alá hozni ezt a filmet, de a téma extremitása miatt borzasztó nehéz volt támogatókat szerezni hozzá. Végül kis költségvetésű produkcióként, egy villámgyors, alig néhány hétig tartó forgatás során valósulhatott meg az alkotás, és pont azért jött a stáb Magyarországra, hogy a barátságosabb áraink által spórolni tudjanak.
Egy öngyilkosság hozta meg a hírnevüket
A norvég Mayhem zenekart még a nyolcvanas években alapította a gitáros Øystein Aarseth, akit a világ leginkább a művésznevén, Euronymousként ismer. Aarsethnek kezdetektől célja volt, hogy a metálzene legextrémebb, legvadabb válfaját hozza létre, ebben pedig előnyére szolgált, hogy marketingszakemberként legalább annyira tehetséges volt, mint gitárosként. A banda attól fogva kapott igazi lendületet, hogy 1988-ban beszállt hozzájuk Per Yngve Ohlin, ismertebb nevén Dead, a szuicid hajlamokkal és kényszerképzetekkel megvert énekes, aki új szintre emelte a Mayhem-koncertélményt. Dead a színpadon többször is törött üveggel vagy késsel hasította fel az ereit, a saját vérével fröcskölve össze a közönséget. A koncertekre rendszeresen vitt levágott disznófejeket, amiket a nézők közé bedobva okozott rémületet, és ő volt az is, aki kitalálta a műfajban a hullasminket. A fellépések előtt halottfehérre festette az arcát, a fellépőruháit pedig elásta a kertben, és csak a koncert előtt kaparta ki őket, hogy úgy állhasson ki bennük a közönség elé.
Az utólagos feltételezések szerint egy gyerekkori jégkorcsolya-baleset következményeként a rendkívül ritka Cotard-szindrómában szenvedő (vagyis magát halottnak gondoló) Dead végül a banda erdei házában és próbatermében véget is vetett az életének. A Mayhem gitárosa, Euronymous akadt rá: Dead felvágta az ereit, és egy puskával fejbe lőtte magát, búcsúüzenetében pedig elnézést kért a bandától, mert összevérezte a házat. Minden normális ember azonnal hívta volna a rendőrséget, ha talál egy halottat, de nem így Euronymous. Ő inkább elrohant egy közeli boltba fényképezőgépet vásárolni, hogy lefotózza a holtan fekvő zenekari társát, az öngyilkosságot pedig felhasználja a Mayhem további népszerűsítésére: íme itt egy sátánista banda, aminek az extrém énekese brutális módon vetett véget az életének, és még fénykép is készült róla. Euronymous terve bejött: a Mayhem híressé vagy inkább hírhedtté vált.
Sötét elmék találkozása
Miközben a Mayhem újraszerveződött, hogy rögzítse első nagylemezét (ekkor hívták meg Dead helyére az elhunyt frontember kedvenc énekesét, Csihar Attilát is), sorra terjedtek – valószínűleg maga Euronymous terjesztette őket – a városi legendák arról, hogy ragu készült Dead kiloccsant agyából, és az is hozzátartozott a banda image-éhez, hogy állítólag minden tag olyan nyakláncot viselt, amin Dead szétrobbant koponyájának egy kicsiny darabja lógott. Az új felállás egyik legnagyobb fogása a Burzum nevű egyszemélyes zenekar/projekt mindenese, Varg Vikernes (művésznevén Count Grishnackh) lett, aki eleinte hatalmas barátja volt Euronymousnak. Ők ketten egyre fokozták az extremitást, versengtek egymással azon, melyikük a merészebb, de míg Euronymous számára ez az egész elsősorban PR-fogás volt, Varg Vikernes halálosan komolyan gondolta a dolgokat: 1992-ben és 1993-ban több templomot is felgyújtott Norvégiában, és tetteivel másokat is inspirált arra, hogy kövessék őt. Sátánistaként, pogányként és régi északi istenségek követőjeként is definiálta magát, gyakran önmagával is ellentmondásba keveredve, állítása szerint pedig még az emberölésbe is belekóstolt. Tetteit ráadásul nem szégyellte, inkább azon dolgozott, hogy nagydobra verje őket: újságírókat hívott magához, hogy eldicsekedjen a cselekedeteivel. A Vikernes által vitt vonal egy idő után már Euronymousnak is sok volt, próbált elhatárolódni tőle, de ez nem ment békésen: ők ketten csúnyán összevesztek.
A végzetes éjszaka
1993. augusztus 10-én Varg és egy társa kocsiba vágta magát, hogy az éjszaka közepén több száz kilométert autózva felkeresse otthonában Euronymoust. A találkozás a Mayhem-alapító meggyilkolásával végződött: 23 késszúrással a testén találtak rá a holttestére. Vikernes azzal védekezett, hogy csak önvédelem volt, valójában Euronymous támadta meg őt, de a rendőrség nem így látta: szerintük Vikernes azzal a szándékkal kereste fel aznap éjszaka zenésztársát, hogy meggyilkolja őt. 21 év börtönre ítélték, az otthonában pedig 150 kilónyi robbanóanyagot és 3000 lőszert foglaltak le. Aznap, amikor kimondták az ítéletét, két újabb templomot gyújtottak fel Norvégiában. Vikernes azóta szabad ember, letöltötte a büntetését, ám mivel Norvégiában hírhedt személy, nevet változtatott, és Franciaországba költözött, ahol családot alapított. A történetét azóta már számos alkalommal elmesélte, és jellemző rá, hogy mindig egy kicsit változtat rajta, rengeteg hazugsággal színesítve azt. Interjúkat adott például a Lords of Chaos című, 2003-ban megjelent könyvhöz is, amely végül a mostani film alapjául szolgált.
Egy éjsötét vígjáték
Nagyon sokféleképpen lehetett volna ezt a rendkívül különleges és extremitásban gazdag sztorit filmre vinni, és Jonas Åkerlund is tudta ezt. A filmje furcsa, de működőképes műfaji keverék lett. Ugyan rémisztőnek és sokszor horrorisztikusnak mutatja be a Mayhem zenészeinek tetteit, egyben látja a helyzet sötét komikumát is: a Lords of Chaos olykor gyakorlatilag vígjátékként működik. Hiszen van abban valami bizarr módon vicces, hogy épp csak, de már felnőtt emberek magukat hullafehérre sminkelik, sátánista jelszavakat kiabálnak, és komolykodva pózolnak, miközben tulajdonképpen még csupán kölykök, akik elsősorban bulizni akarnak, és persze híressé válni. A film abszurditásához az is jócskán hozzátesz, hogy a narrátorunk a történet áldozata, a megkéselt Euronymous (őt alakítja Rory Culkin), aki gyakorlatilag a síron túlról kommentálja nekünk az eseményeket, emelve ezáltal a komikum szintjét. Ugyanakkor Åkerlundot nem lehet azzal vádolni, hogy elbagatellizálná a srácok borzalmas cselekedeteit. A filmben látható késelések megrendítően valószerűek, hihetetlenül hosszadalmasan vannak bemutatva, és azt is látni engedik, amit a nézők nem szeretnének feltétlenül átélni. A filmben látható öngyilkosság pedig a maga abszurditásában is borzalmas, egyszerűen rossz végignézni. A Lords of Chaos egy különleges, egyedi, semmi máshoz nem hasonlítható filmélmény egy különleges, semmi máshoz nem hasonlítható igaz történetből.
A Lords of Chaost a BFI Londoni Filmfesztivál programjában láttam. Hazai forgalmazója egyelőre nincs, nemzetközi premierje 2019 kora tavaszán várható.