Szabadidő

Pár pillanat kacérkodás miatt ment le kutyába ez a férfi

Lassan már az egész világ ismeri Sunt, azt a kínai férfit, aki már 50 napja rostokol egy pekingi könyvesboltban abban a reményben, hogy újra találkozik azzal a lánnyal, akibe beleszeretett 10 másodpercnyi szemkontaktus után.

Lassan már az egész világ ismeri Sunt, azt a kínai férfit, aki már 50 napja rostokol egy pekingi könyvesboltban abban a reményben, hogy újra találkozik azzal a lánnyal, akibe beleszeretett 10 másodpercnyi szemkontaktus után.

forrás: youtube

A 26 éves férfi annyira meg van győződve arról, hogy élete szerelme a lány, akit szeptemberben látott a könyvesboltban, hogy felmondott a munkahelyén és azóta mindennap, délelőtt 11-től este 19 óráig a könyvesboltban vár, hátha újra találkozhat a lánnyal, és elmondhatja neki, hogyan is érez. Sun a mihamarabbi viszontlátás reményében kézzel írt szórólapokat osztogat a könyvesbolt látogatóinak, nemrégiben pedig megpróbálta beperelni a titokzatos lányt azért, mert érzelmileg összezavarta.

forrás: youtube

Sun nemrégiben azt mondta újságíróknak, hogy amikor először látta ezt az álomlányt a népszerű Wangfujing könyvesboltban Pekingben, akkor épp egy másik lánnyal volt randevún, és csak azért nem szólította meg az álomlányt, mert nem akarta megbántani aktuális randipartnerét. Ő és az ismeretlen lány nagyjából 10 másodpercig szemeztek, ezalatt Sun érezte, hogy ez egy „különleges kapcsolat” lesz.

A lány végül kilépett a könyvesbolt ajtaján és egy szót sem beszélt Sunnal, a férfi mégsem tudja kiverni őt a fejéből, ezért mindent elkövet, hogy újra láthassa az ismeretlen lányt. Ennek érdekében szinte beköltözött a könyvesboltba, felmondott a munkahelyén is, mert egyszerre ezt a két dolgot már nem tudta csinálni. Azóta baráti kölcsönökből és családja segítségéből él, de azt állítja, nem bánta meg a döntést.

A szerelemtől megrészegült férfi azt mondja, nem számít, hogy a titokzatos nő esetleg nem fogja viszonozni az érzelmeit, csak azt szeretné, ha végre megtalálja őt, és beszélhessenek. El szeretné neki mondani, hogy vele képzeli el a jövőjét, de ha kiderülne, hogy egyoldalú a vonzalom, akkor legalább képes lesz továbblépni.

Sun azóta már több mint 50 napot töltött a könyvesboltban nyitástól zárásig, de a titokzatos lány nem mutatta magát. Sun elkeseredettségében nemrég a helyi bíróságon megpróbálta beperelni a lányt, amiért érzelmileg összezavarta őt. A bíró nem adott helyt a keresetnek, főként azért, mert Sun még a lány nevét sem tudta. Ennek ellenére a férfi azt mondja, nem adja fel, és újabb ötletekkel próbál a lány nyomára bukkanni.

A történet bejárta a kínai közösségi médiát is, ahol többen kitartásáért dicsérték a férfit, míg mások inkább betegnek és pszichopatának nevezték őt. Voltak, akik óva intették az ismeretlen lányt, és azt tanácsolták neki, hogy tartsa magát minél távolabb Suntól.

Odditycentral

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top