Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Szabadidő

Samuel L. Jackson ugyanannyi, mint Bobby a Dallasból? Sztárok, akikről nem gondolnád, hogy egyidősek

A hírességek, ismert emberek életkora gyakran megtréfálja azokat, akik legfeljebb a mozivászonról, tévéképernyőről vagy az internetről ismerik őket. Bemutatjuk a legmeglepőbb párokat.

Érdekes jelenség figyelhető meg, akárhányszor egy híresség meghal, vagy csak valamilyen kerek születésnapot ünnepel, amiről beszámol a sajtó: ilyenkor sokan azzal a felkiáltással fogadják a hírt, hogy „úristen, hát ő már ilyen öreg (volt)?!” Meglepő módon a magyarázatot egy optikai csalódás környékén kell keresnünk.

A Jastrow-illúzióval valószínűleg már sokan találkoztak, állandó szereplője ugyanis az optikai trükköket bemutató gyűjteményeknek, például Grätzer József Sicc című klasszikusában is szerepelt. A lényege a következő: az alábbi képen látható két íves idom valójában ugyanolyan hosszú, az illúziónak köszönhetően azonban úgy érzékeljük, hogy az alsó hosszabb. A pontos magyarázatot egyelőre még a tudomány sem ismeri, jelenleg három elmélet versenyez egymással. Ezek közül a legáltalánosabban elfogadott szerint az agyunkat megtéveszti a hosszabb és a rövidebb oldal sugara közti eltérés. Imai Shogu japán pszichológus több kutatást is elvégzett, és megállapította, hogy a hatás akkor a legintenzívebb, ha a belső ív sugara a külső ív sugarának 60 százaléka.

A Jastrow-illúzió szemléltetése: a két idom ugyanolyan hosszú, az alsót mégis hosszabbnak látjuk (Fotó: Wikipedia)

Mi köze ennek a sztárok életkorához?

Az, hogy remekül megmutatja: a hosszbeli eltérést akkor sem tudjuk „nem látni”, ha tisztában vagyunk vele, hogy a két darab méretei azonosak, a hírességeket ugyanis jellemzően egy-egy szerep vagy fellépés képeivel társítjuk az emlékezetünkben. Persze a kedvenc színészeinket, énekeseinket nyilván több alkalommal is látjuk, akár élőben, akár a tévében vagy a mozivásznon, mégis a legtöbbünknek egy-egy konkrét kép ugrik be, ha meghalljuk az illető nevét. Ez az egy kép pedig lehet, hogy egy 10-15 vagy akár 20 évvel ezelőtti filmből vagy videoklipből származik, így amikor szembesülünk egy-egy mai fotóval az illető sztárról, az esetek többségében alaposan meglepődünk, hogy mennyivel ráncosabb vagy őszebb, mint amire emlékeztünk.

Ezután pedig jön a következő meglepődés, amikor rákeresünk, hogy az illető hány éves: legtöbbször legalább 5-10 évvel alá fogunk lőni a valódi korának, éppen az említett emlékkép miatt. „Hiszen olyan fiatal volt még ebben vagy abban filmben!” – hangzik ilyenkor a méltatlankodás, aztán belegondolunk, hogy a kérdéses alkotás premierje óta hány év telt el. Jó példa erre a Mátrix című, ma már klasszikusnak számító sci-fi, amely óriási hatással volt a popkultúrára, a filmek látványvilágára (na meg Keanu Reeves karrierjére), és amely éppen kerek 20 évvel ezelőtt, 1999-ben került a mozikba. Így már annyira nem meglepő, hogy Reeves, akit bizonyára sokan még mindig Neóként azonosítanak, már bőven benne van a hatodik ikszben.

Winona Ryder és Keanu Reeves a Végállomás: esküvő c. film bemutatóján (Fotó: Amanda Edwards/WireImage)

Hasonló játszódik le híres emberek halála esetén. Mivel valószínűleg egy korábbi szerepükből vagy videoklipjükből emlékszünk rájuk, az ismert emberek halálhíre – lásd a napokban elhunyt Keith Flint, a Prodigy frontembere esetét – jellemzően nagyobb „sokkot” okoz, mivel az az érzésünk, hogy sokkal fiatalabb korában érte a halál, mint ahány éves valójában volt. Tény, hogy Flint a maga 49 évével még bőven a tragikusan fiatalon elhunyt emberek közé tartozik, de a hatást még tovább erősíti, hogy a legtöbben bizonyára a Firestarter videoklipjéből emlékeznek rá, amely, akárhogyan számoljuk, 22 éve készült, amikor a frontember még a harmincat sem töltötte be.

Ez a jelenség azonban szerencsére nemcsak a szomorú esetekben kerül előtérbe, hanem akkor is, ha egy picit kutatunk a különféle enciklopédiák, életrajzok között. Ezzel a módszerrel ugyanis gyönyörűen kontextusba lehet helyezni egy-egy ismert ember életkorát valamelyik kollégájához hasonlítva. Lássuk is a legmeghökkentőbb példákat.

Bobby a Dallasból és Samuel L. Jackson

Bár nem ugyanabban az évben születtek, a Bobbyt alakító Patrick Duffy és Samuel L. Jackson között mindössze bő három hónap a korkülönbség, ráadásul Jackson javára: a Ponyvaregény című Tarantino-filmmel világsztárrá váló színész 1948. december 21-én látta meg a napvilágot, míg a Dallas jóképű fiatal titánját, Bobby Ewingot életre keltő Duffy 1949. március 17-én született, azaz éppen ma tölti be a hetvenet (isten éltesse ezúton is). Utóbbi természetesen a sorozattal írta be magát a tévézés történetébe, amely 1978-tól 1991-ig futott, Magyarországra pedig emlékezetes módon a rendszerváltást követően érkezett meg, a nyugati világ egyik első hírnökeként. Nem véletlen, hogy a sorozat sztárjai nálunk a kilencvenes években voltak a csúcson.

Patrick Duffy és Samuel L. Jackson (Fotó: Profimedia, Backgrid USA)

Bár Samuel L. Jackson sem ma kezdte a szakmát, az első jelentősebb szerepeit ő is a kilencvenes években kapta, Duffyval ellentétben azonban ő a mai napig is aktív. Pontosabban: ő a mai napig is sikeres, Patrick Duffy ugyanis a mai napig színészkedik, de átütő sikert nem igazán tudott elérni néhány, a Dallas-nosztalgiára építő utánlövésen kívül. Jackson eközben Hollywood egyik legfoglalkoztatottabb színésze, aki már a kilencvenes években átlagosan három filmben szerepelt évente, azóta pedig inkább ötben szokott, így még azoknak is ismerős lehet, akik amúgy nem járnak sokat moziba.

A Fehér Ház szóvivője és a popzene botrányhősnője

Eleve megdöbbentő, hogy a közelmúltban Budapesten koncertező Nicki Minaj bizony már a 37. évét tapossa – már csak azért is, mert olyan, mintha csupán egy-két éve tűnt volna fel a színen. Persze ezt csak mi érezzük így, mert a színes ruhákért és sminkekért mindennél jobban rajongó énekesnő már 2004 óta foglalkozik zenével, és első saját albuma is megjelent már 2010-ben.

Igazán durva azonban csak akkor lesz mindez, ha egymás mellé állítjuk az Anaconda énekesnőjét és a Fehér Ház jelenlegi szóvivőjét, Sarah Huckabee Sanderst. Sanders szintén 36 éves, ennél azonban általában sokkal idősebbnek tűnik, feltehetően a sajtótájékoztatókra választott ruhatára, na meg a munkaköre miatt, hiszen mégiscsak az Egyesült Államok elnökének kommunikációjával foglalkozik. Elődei egyébként valamivel idősebbek voltak nála, de ettől még természetesen lehetne akár jó szakember is – kár, hogy korábbi nyilatkozatai alapján nem olyan egyszerű pozitívan értékelni a munkásságát.

Sarah Huckabee Sanders és Nicki Minaj (Fotó: Profimedia)

A Macskanő és Miranda a Szex és New Yorkból

A két színésznő, vagyis Halle Berry és Cynthia Nixon is egyidősek, és ami még ennél is megdöbbentőbb, mindketten az 53. szülinapjukat fogják idén ünnepelni. Ami Halle Berryt illeti, ő állandó szereplője az NLCafé cikkeinek, mivel tényleg kénytelenek vagyunk róla évente megírni, hogy atyaúristen, hogy tud ilyen jól kinézni. A sztár egyébként a mai napig rendkívül sokat dolgozik, bár karrierje csúcsán kétségtelenül a kilencvenes évek végén, kétezres évek elején járt, de azóta sajnos sok olyan borzalmat bevállalt, mint a Macskanő vagy épp a még annál is felejthetőbb (!) Gothika. Az utóbbi években az Extant című sorozattal próbált valamennyit helyreállítani megtépázott hírnevéből, idén pedig a John Wick sorozat harmadik részében láthatják majd a mozirajongók.

Halle Berry és Cynthia Nixon (Fotó: Getty Images)

Cynthia Nixonnak sincs szégyellnivalója, a hatodik ikszben járva ma is tele van energiával, és láthatóan ő sem lassult le. Néhány éve a Hannibal című sorozatban tűnt fel újra, nemrég pedig mi is megírtuk vele kapcsolatban, hogy a politizálással is kacérkodott, New York állam kormányzói posztjáért akart versenybe szállni. Ez végül nem sikerült neki, de ennek mi csak örülhetünk, mert így több ideje marad a filmezésre: most épp egy Ratched című sorozaton dolgozik, amely várhatóan 2020-ban érkezik majd a tévék képernyőire.

Hermione és Harley Quinn

Az ausztrál Margot Robbie jelenleg Hollywood egyik ügyeletes szupersztárja, akire először A Wall Street farkasa című filmben figyelt fel a világ mint Leonardo Dicaprio szívdöglesztő szőke barátnőjére. Robbie azonban megmutatta, hogy jóval többet tud annál, hogy biodíszletként tűnjön fel a vásznon, és bár a Suicide Squad – Az öngyilkos osztag csapnivalóra sikeredett, az Én, Tonya című filmmel félreérthetetlenül a világ tudtára adta, hogy akkor is számolni kell vele, ha komoly alakításra van szükség. Népszerűségét jelzi, hogy 2018-ban hat projektben is benne volt, idén három filmje készül el, de már szinte tele van a naptára 2021-ig bezárólag. Jövőre lesz 30 éves.

Akárcsak Emma Watson, akiről valószínűleg sokan nem gondolnák, hogy 2020-ban belép a negyedik ikszbe. Ez persze főleg azért lehet, mert az Y és a Z generáció tagjai gyakorlatilag együtt cseperedtek fel vele, amikor Hermione Grangerként feltűnt a Harry Potter-filmeken. A cuki kislány azonban már a múlté, Watsonból komoly felnőtt nő vált, aki nem rest felemelni a hangját, ha a jó ügyről van szó. Mivel a Harry Potter-filmekkel komolyan megalapozta az egzisztenciáját, ma már megteheti, hogy csak olyan szerepeket vállaljon el, amelyekhez igazán kedve van, emiatt évente egy, maximum két filmben tűnik fel, de a tavalyi évet például teljesen kihagyta, hogy fontos társadalmi kérdésekkel foglalkozhasson.

Emma Watson és Margot Robbie (Fotó: Getty Images)

Jennifer Aniston és Gwen Stefani

Nehéz feldolgoznunk, hogy Jennifer Aniston is betöltötte már az ötvenedik életévét, már csak azért is, mert a Jóbarátok Racheljén egyszerűen nem fog az idő. Persze ezt írhatnánk a méregdrága kozmetikai kezelések, na meg a plasztikai sebészek számlájára is, de ettől függetlenül a tény tény marad: Aniston több mint fél évszázada látta meg a napvilágot.

Első hallásra ennél is mellbevágóbb, hogy szintén idén tölti be az ötvenet (az ötvenet!!!) Gwen Stefani, a No Doubt vadóc szőke énekesnője, akinek a neve hallatán vagy az jut eszünkbe, ahogy a Don’t Speak klipjében énekel, vagy az, ahogy az I’m Just a Girl videójában deszkás szerkóban ugrál, esetleg az, amikor a Let Me Blow Your Mind című bulihimnuszban gengszterkedik Eve és Dr. Dre mellett. Biztosak vagyunk benne, hogy ő valami űrlény, mert a mai napig bármikor leforgathatná valamelyik korábbi klipjét, nem tűnne fel senkinek, hogy közben eltelt vagy húsz év.

Jennifer Aniston és Gwen Stefani (Fotó: Getty Images)

Sheldon és Robbie Williams

A Take That egykori lázadó szépfiúja, Robbie Williams idén februárban ünnepelte a 45. szülinapját. Ez van, rohan az idő, pedig bizonyára még sokan emlékeznek rá, amikor a kilencvenes évek egyik első legendás fiúbandájában villogtatta a kockás hasát, vagy épp kigombolt ingben táncolt az esőben. A kétezres években viszont már inkább a balhéiról szóltak a hírek, meg aztán időnként alaposan le is harcolta magát, így az ő esetében annyira talán nem mellbevágó, hogy mindössze öt év választja el az ötventől.

Robbie Williams és Jim Parsons (Fotó: Getty Images)

Ha viszont azt mondjuk, hogy vele éppen egyidős az Agymenők kényszeres szuperzsenije, vagyis a dr. Sheldon Coopert alakító Jim Parsons, mindjárt fordul kettőt velünk a világ. Ehhez persze nagyban hozzájárul Parsons kisfiús bája, aki a mai napig úgy néz ki, mintha az idén tavasszal esedékes érettségijére készülne. Magyarázat nincs, legfeljebb a gyíkemberek, netán a NASA valamilyen titkos elixírje, amelybe a színészt születését követően belemártották…

Címlap

top