Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Szabadidő

Keira Knightley: „Csodálatos, amikor bedobom a nevem, és lesz szabad asztal”

Egy úrinőket gyakran alakító színésznőtől elsőre talán furcsa lehet, hogy sokat káromkodik, de Keira Knightley nem szereti megjátszani magát: ami a szívén, az a száján. A Colette című filmben a híres francia írónőt alakítja. Londonban ültünk le beszélgetni.

2015-ig könnyen azt hihettük, hogy a csapból is Keira Knightley folyik, hiszen a brit színésznő az előző tizenkét évben csak úgy ontotta a filmeket. A gyermeke megszületése után azonban hosszabb szabadságra ment, de amikor ismét dolgozni kezdett, újfent a régi energiával vetette bele magát a munkába. Fél év alatt három új filmjét is bemutatták a mozik, melyek közül a Colette apropóján tehettem fel neki a kérdéseimet Londonban. A filmhez Knightley részvétele annyira fontos volt Wash Westmoreland rendezőnek, hogy amikor a forgatás előtt kiderült, hogy a színésznő terhes, és nem tudja megcsinálni a filmet, a direktor inkább bő egy évvel elhalasztotta a munkálatok kezdetét, csak hogy biztosan Keira bújhasson Colette bőrébe. A Colette a francia írónő karrierjének első fontosabb fejezetét mutatja be: amikor hozzáment egy híres íróhoz, Willyhez, akinek a szellemírójává válva hatalmas sikereket aratott, de a dicsőséget mindig a férfi halászta el a felesége orra elől.

Colette azáltal talált rá a valódi hangjára, hogy ismert és népszerű lett. Neked milyen a kapcsolatod a hírnévvel? Segített neked abban, hogy rátalálj az igazi önmagadra?

Egyáltalán nem. Úgy hiszem, hogy már nagyon régen rátaláltam az igazi önmagamra. Colette-et feltüzelte, ha a figyelem középpontjában lehetett, szeretett jelenetet csinálni, és imádta a státuszát a társadalomban. Ilyen értelemben egyáltalán nem hasonlítok rá. Teljesen rendben van, hogy most itt ülök és beszélgetek veled, mert ez is a munkám része, de hidd el, borzasztóan boldog vagyok olyankor, amikor nem kérdezgetnek, és senki sem akar rólam fényképet készíteni. Tetszett Colette-ben, hogy egyáltalán nem hasonlít rám: ő energiát nyert abból, ha az emberek ott zsongtak körülötte, és mindenki akart egy keveset belőle. A hírnév azért volt fontos számára, mert volt mondanivalója a világnak, és azáltal, hogy híres volt, a mondandója sok emberhez eljuthatott.

Fotó: Vera Anderson/WireImage

Szeretsz híres lenni?

Olyankor csodálatos, amikor telefonálok egy étterembe, hogy asztalt foglaljak, azt mondják, hogy nincs szabad asztaluk, aztán bedobom a nevem, és egyszer csak mégis előkerül valahonnan egy szabad asztal. Olyankor viszont borzasztó, amikor asztalt akarok foglalni egy étteremben, bedobom a nevem, de még úgy sem kapok tőlük szabad asztalt. Az borzalmasan megalázó. (nevet) Akkor mi értelme annak, hogy híres vagyok?

Amikor egy kosztümös drámát vállalsz, fontos számodra, hogy a témája rezonáljon a korunkkal?

Nem. Az évek során azt vettem észre, hogy függetlenül a kortól vagy a helytől az emberek mindig ugyanolyanok, legalábbis ami az érzelmi oldalukat illeti. Mindig is vonzott a történelem, vagyis ha egy film egy régmúlt korszakban játszódik, egy fokkal rögtön érdekesebbé válik számomra, de alapvetően a karakterek miatt szoktam igent vagy nemet mondani. Elsősorban azt mérlegelem, hogy van-e annyira izgalmas számomra egy figura, hogy hosszú időt áldozzak rá az életemből. Az, hogy milyen korban játszódik a sztori, vagy milyen üzenettel bír, mindig csak ez után jön.

Ismerted Colette életét és munkásságát, mielőtt megkerestek ezzel a filmmel?

Nem igazán. A Gigit olvastam tőle először, aztán később a Chéri – Egy kurtizán szerelmét és a Cinci meghalt címűt, amit mocskosul szerettem. Viszont az életéről alig tudtam valamit, valamiért sosem néztem utána. Emlékszem egy időskori, híres fotójára, ami valamiért rögzült az emlékezetemben, de nagyjából ennyi. Az első házassága – amiről a filmünk szól – például teljes homály volt számomra, ahogy az is, hogy biszexuális volt. Szóval, amikor elém rakták a forgatókönyvet, rögtön azt gondoltam, hogy baszki, ez egy nagyon jó sztori.

Colette (2018) – Fotó: Vertigo Media

Nem találod furcsának, hogy egy ilyen nő egy viszonylag konzervatív első férjet választott magának?

Nem gondolom, hogy Willy annyira konzervatív lett volna. Mindig tetszett a karakterében, hogy ugyan ő a történet rosszfiúja, ugyanakkor mégis annyira karizmatikus, az életet nagy kanállal habzsoló fickó, hogy gyorsan megértjük, mit talált Colette annyira vonzónak benne fiatalon. Ha ott volt egy buliban, garantálható volt, hogy rá figyel mindenki. Kétségtelen, hogy mindezek ellenére ellopta Colette hangját és az írói identitását, és a felesége tehetségét kihasználva ünnepeltette magát. Ugyanakkor nem hiszem, hogy Colette itt áldozat lett volna. Amint megérezte, hogy amennyiben továbbra is ebben a kapcsolatban marad, áldozattá válhat, azonnal kilépett a házasságból. Pont ez tetszett ebben a sztoriban: egy nő a kezébe vette az irányítást. Ne feledkezzünk meg arról, hogy azért ő is használta Willyt: a férfi mestere volt a PR-nak. Bár a könyveket Colette írta, Willy az elején sokat tett azért, hogy az emberek elolvassák őket. Colette-tel a maguk idején igazi sztárpáros voltak: nagyon gyakran szerepeltek a lapok címoldalán, igazi bulvárkedvencek voltak.

Könnyebb vagy nehezebb számodra, amikor valóban létező embert kell alakítanod?

Inkább könnyebb, mert sokkal több információt tudok gyűjteni róla. Kevesebb dolog van a fantáziámra bízva. Colette életéről már számtalan könyv íródott, de a legjobb forrásnak mégis az általa írt Claudine-regények bizonyultak, hiszen azok erősen önéletrajzi ihletésűek voltak. Nem igazán szeretem a Claudine-könyveket, de arra nagyon jók voltak számomra, hogy megismerjem belőlük Colette személyiségét. Emellett Judith Thurman könyve, a Secrets of the Flesh volt még nagyon hasznos számomra.

Mi volt számodra a Claudine-regények legfőbb tanulsága?

Az, hogy itt van egy nő, aki olyan életet él, amilyet élni akar. Nem próbál alkalmazkodni a társadalmi vagy kulturális elvárásokhoz. Szabad. Persze ehhez kellett egy olyan korszak is, mint a belle époque, amikor a társadalom sokkal nyitottabbá és elfogadóbbá vált. Párizs nyitottsága lehetővé tette neki, hogy ő is szabadon éljen, és ez a közeg is kellett ahhoz, hogy a Claudine-regények sikeressé váljanak.

A filmben nem igazán ismerhetjük meg Colette vidéki életét azokból az időkből, mielőtt megismerte Willyt.

Hihetetlenül gazdag élete volt, több film vagy akár sorozat is kijönne belőle, de mi szándékosan csak egy szűkebb időintervallumra fókuszáltunk. Annak viszont nagyon örültem, hogy az így is benne van a filmben, hogy milyen szoros volt a kapcsolata az édesanyjával, aki egy szuper, progresszív asszony volt, aki már Colette kamaszkorában tudta, hogy a lánya egy géniusz.

A filmbéli tánckoreográfiával sok időt töltöttél?

Nem volt túl sok időnk erre a filmre. A helyzet az, hogy tíz évvel ezelőtt egy ilyen film elkészítése még tízmillió dollárral többe került volna, és most az alacsony büdzsé miatt ezerféleképpen kell spórolni. Például úgy, hogy nem nagyon volt időnk próbálni. Azt hiszem, háromszor egy óránk volt mindössze a táncjelenet próbájára, ami nagyon kevés egy olyan jelenethez, amiben háromszáz statiszta szerepel. Nézd, profi handabandázó vagyok, és már megszoktam, hogy néha van egy csomó időm gyakorolni a handabandázást, máskor meg csak úgy durr bele módra csinálom, és fogalmam sincs arról, milyen lesz a végeredmény. Mindkét munkamódszerre nyitott vagyok, és mindkét módszerrel voltak már sikereim és kudarcaim is. Ez most jónak tűnt. Ott volt rajtam a kosztüm, háromszáz ember és három kamera figyelt, a koreográfus meg ott halt meg az izgalomtól oldalt bujkálva, mi meg elkezdtük csinálni, és összejött. Most talán viccesen hangzik, de hidd el, akkor nem volt az.

Keira Knightley a Londoni Filmfesztiválon (Fotó: Mike Marsland/Mike Marsland/WireImage)

Willy elég keményen bánik a feleségével, amikor írásra akarja bírni, egy jelenetben például bezárja egy szobába, hogy dolgozzon. Neked volt már dolgod olyan rendezőkkel, akik keményen bántak a színészeikkel?

A legtöbb rendező keményen irányítja a stábját és a színészeit. Az évek alatt már megszoktam, hogy ez így van. Általában a rendezőkről nem a kedves szó szokott beugrani először. De ezzel nincs semmi probléma egészen addig, amíg nem zaklatnak vagy aláznak meg valakit a stábból. Az élet arról szól, hogy meg kell tanulnunk együttműködni mindenféle emberekkel, de azt nem kell megtanulnunk, hogyan viseljük el a zaklatást és a megalázást.

Colette-et a híres feministák között szokás számon tartani. Számodra mit jelent a feminizmus?

Már gyerekként megtapasztaltam, hogy mennyire nem egyenlők az esélyeink. Nagyon sportos lány voltam, viszont nem azok a sportágak érdekeltek, amikben a nők is elérhettek látványos sikereket. A teniszpálya helyett engem sokkal jobban vonzott, hogy focizzak vagy beálljak rögbizni, és nemcsak szerettem ezeket a sportágakat, hanem jó is voltam bennük. Viszont hamar be kellett látnom, hogy maximum hobbiszinten űzhetem őket: sosem keresnék velük annyi pénzt, hogy abból megéljek. Ez volt az első olyan pofonom az élettől, amiből rájöttem, hogy a világ nem igazságos hely, és mi, nők nem kapunk egyenlő esélyeket, és ez így nincs jól.

16 év telt el A Karib-tenger kalózai első része óta. Gondoltad volna akkor, hogy pár év leforgása alatt óriási sztárrá válsz? Milyen karrierről álmodoztál?

Olyan filmeket készítek mostanában, amilyeneket már akkoriban is szerettem volna készíteni. Ha akkoriban megkérdeztél volna, hogyan képzelem el a karrieremet tizenöt év múlva, valószínűleg valami ilyesmit mondtam volna, ahol most tartok.

És hogyan képzeled magad tíz év múlva?

Baszki, nem tudom. Komolyan mondom, fogalmam sincs.

A rendezés sosem érdekelt?

Elég sok időt töltöttem már forgatásokon ahhoz, hogy tudjam: rohadtul nehéz munka. Rengeteg politikával jár, emberek menedzselésével, alkuk tömkelegével. Engem már az is leterhel, ha magamat kell menedzselnem, márpedig színészként nagyrészt ez a dolgom. Sosem volt meg bennem a vágy, hogy egyszerre egy csomó embert irányítsak. A kreatív része a rendezésnek régóta vonzó számomra, de a politikai része már egyáltalán nem az.

Colette (2018) – Fotó: Vertigo Media

Colette-et íróként ismerjük, de nem félt akkor sem, ha ki kellett állnia a színpadra egy színdarab kedvéért. Tőled sosem számíthatunk valami vadabb karrierváltásra vagy nagy kalandra?

Vadabb? Mire gondolsz?

Mondjuk éneklés. Kijön egy Keira Knightley-lemez…

Az aligha. (nevet) Nem igénylem a nagy kalandokat, mert az életem amúgy is elég kalandos. Bejárhattam a világot, csomó izgalmas embert ismertem meg, álltam színpadon és kamerák előtt, mi kellhet még? Örömmel válaszolnék neked valami ennél izgalmasabbat, de tényleg elégedett vagyok az életemmel és a karrieremmel.

Zsinórban nagyon sok filmet forgattál. Ilyenkor a gyereket mindig magaddal viszed?

Igen, mert most még kicsi, ezért csak fogom magam, összecsomagolunk, és együtt utazunk a forgatásokra. Ez majd akkor válik bonyolultabbá, amikor már iskolás lesz, ugyanis nem szeretném, ha évente kétszer iskolát kellene váltania azért, mert az anyja épp forgat valahol. Viszont azt nem árt tudni a színészekről, hogy amikor forgatunk, abban az időszakban nagyon sokat dolgozunk – a Colette például nyolc héten át forgott – , de ezután akár több hónapig nem csinálunk semmit. Most például utoljára öt hónapja dolgoztam, ami azt jelenti, hogy öt hónapot a gyerekkel lehettem otthon, ami csodálatos. Lehet, hogy egy forgatás idején nagyon keveset látom, de összességében így is több időt tölthetek vele, mint azok, akik napi nyolc órában dolgoznak valahol.

Figyelsz arra, hogy több olyan filmet forgass, amit a lányod is megnézhet?

Dehogy. (nevet)

Címlap

top