Szabadidő

Ez a nő nem érez se fájdalmat, se félelmet

Még a szüléshez sem volt szüksége fájdalomcsillapítóra, emiatt az orvosok élénken érdeklődnek a különös „szuperhős” iránt.

A 71 éves Jo Cameron csupán néhány éve jött rá, hogy valami nem stimmel vele. Egészen pontosan nem is ő, hanem orvosai kezdtek gyanakodni, amikor 6 évvel ezelőtt egy komolyabb műtétet kellett rajta végrehajtani az egyik karján. A beavatkozást követően közölték vele, hogy a gyógyulási időszakban fájdalmakra számíthat, ezért ha gondolja, felírnak neki valamilyen fájdalomcsillapítót – Jo azonban megköszönte a felajánlást, de nem kért gyógyszert.

Orvosai először azt gondolták, hogy egyszerűen egy ilyen kemény asszonnyal hozta őket össze a sors, amikor azonban a későbbi kontrollvizsgálatok során mindig azt mondta, hogy egyáltalán nem érzett fájdalmat a műtét után, aneszteziológusa, dr. Devjit Srivastava elküldte a University College London és az Oxford Egyetem fájdalomgenetikával foglalkozó kutatóihoz, ők pedig génvizsgálatnak vetették alá, amelyből kiderült, hogy nem úgy érzékeli a fájdalmat, mint az emberek nagy része.

Jo Cameron csak 65 éves korában jött rá, hogy nem érez fájdalmat (Fotó: Peter Jolly/REX)

„Még a műtét előtt viccelődtünk az orvosokkal, én pedig garantáltam nekik, hogy nem fogok fájdalomcsillapítót kérni – mondta a BBC-nek múlt hónap végén nyilatkozó Jo Cameron. – Később azonban megnézték a kórtörténetemet, és látták, hogy még soha, egyetlenegy alkalommal sem kértem fájdalomcsillapítót. Visszatekintve már számomra is feltűnő, de általában az ember nem figyel fel arra, ha nem fáj valamije. Egészen idáig csak egy egyszerű ember voltam, akinek fel sem tűnt, hogy valami máshogy működik rajtam.”

Jo Cameron még szülési fájdalmat sem érzett, amikor fiatal anyaként betolták a szülőszobára, amire így emlékezett vissza: „Furcsa érzés volt, de egyáltalán nem volt fájdalmas, sőt egész kellemes élmény volt.” De érdemes megnézni az alábbi videót is, amelyen Jo mellett férje, Jim és dr. Srivastava láthatóak, amint elfogyasztják a világ egyik legerősebb paprikáját, a Scotch Bonnet nevű csilit. Az asszony vidáman nevetgél, miközben a két férfi vörösödik és fuldoklik a fájdalomtól.

A fájdalommentes élet nem olyan jó, mint ahogy hangzik

Bár fájdalom nélkül élni elég jó lehet, Cameron elmondása szerint vannak árnyoldalai is. Például amikor a konyhában süt-főz, nem veszi észre, ha megégeti magát, sőt a sütő gyakran okoz neki komolyabb sérüléseket is, ugyanis csak akkor figyel fel rá, hogy baj van, ha már az égő bőr szagát érzi. „Jó lenne néha figyelmeztetést kapni, hogy valami nincs rendbenPéldául egészen addig nem tudtam, hogy a csípőmmel problémák vannak, amíg már fizikailag képtelen voltam járni az arthritisz miatt. A fájdalom okkal létező jelenség, ez figyelmeztet rá, hogy gondok vannak a testünkkel” – magyarázta a nő, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy ennek ellenére a világért sem változtatna a helyzetén.

Jo Cameron orvosai egyébként rájöttek, hogy milyen genetikai anomália okozza a jelenséget, sőt arra is felfigyeltek, hogy a fájdalom hiánya mellett a nő szervezete gyorsabban is gyógyul az átlagosnál. Emellett pedig az is kiderült, hogy Jo valamivel feledékenyebb az átlagembereknél, cserébe viszont kevesebbet szorong hétköznapi dolgok miatt. „Boldog vagy feledékeny génnek is hívják ezt a gént – mondta ennek kapcsán Jo Cameron. – Korábban sok embert felidegesítettem azzal, hogy valamit elfelejtettem, vagy hogy állandóan jó kedvem volt. Most már van mentségem.”

Jo Cameron genetikai rendellenessége új fájdalomcsillapító módszerek kifejlesztését teheti lehetővé (Fotó: Peter Jolly/REX)

A különös biológiai rendellenesség furcsa módon befolyásolja az asszony szervezetét: nem igazán működik nála az adrenalintermelés sem, így amikor a közelmúltban kisebb karambolban volt része, meg sem rezzent, míg saját elmondása szerint a másik autó vezetője úgy remegett az esetet követően, mint a nyárfalevél. „Nem vagyok különösebben bátor, egyszerűen nálam nem jelentkezik a félelem vagy az ijedtség érzése, mivel nincs adrenalinreakcióm” – mondta a nő, akit szinte orvosi csodaként kezelnek.

„Hiába a legmodernebb fájdalomcsillapítók, a műtéteken áteső betegek fele érez fájdalmat, ami lehet enyhébb, de intenzívebb is – magyarázta a BBC-nek nyilatkozva dr. Srivastava. – A felfedezéseinknek köszönhetően azonban elképzelhető, hogy új fájdalomcsillapító módszerek születnek, ez pedig évente akár 330 millió pácienst is érinthet, nagyjából ugyanis világszerte ennyi műtétet hajtanak végre minden évben.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top