Tavaly év elején két héten át teszteltük, hogy mennyire életképes alternatívája a tömegközlekedésnek, illetve a városi autózásnak a GreenGo autómegosztó szolgáltatása. A cég az első komoly versenyző volt a magyar autómegosztó piacon, indulását követően azonban megérkezett az állami hátszelű konkurens, a MOL Limo nevű szolgáltatása, amelynek flottáját java részt szintén a Volkswagen e-UP! kisautók teszik ki.
Az autómegosztóval kapcsolatos tapasztalatainkat a csatolt cikkben olvashatják az érdeklődők, most azonban arra voltunk kíváncsiak, mit tud a VW e-UP!, ha vezetés után nem csak úgy ott hagyjuk az út szélén, mint a GreenGo járműveit, hanem haza is megyünk vele.
A kisautó benzines elődjét még 2007-ben mutatták be, az elektromos változatról 2009-ben rántották le a leplet. A külseje szinte alig változott, belül elsősorban a műszerfalon érhető tetten, hogy villanyautóban ülünk. De menjünk szépen, sorjában.
A VW e-UP! kívülről
A kisautó külseje tetszetős, a letisztult, modern vonalvezetésű karosszérián látszik, hogy ízig-vérig modern, városi járgánnyal van dolgunk. A lökhárítóba épített helyzetjelző LED-csík kifejezetten jól mutat a kisautó orrán, a csomagtér feketéje pedig üdítő változatosságot hoz, bármilyen színű modellről is legyen szó. Első blikkre látszik, hogy a VW-konszern igyekezett több fronton is felhasználni a dizájnt, ugyanis oldalról, félhátulról nem nehéz összekeverni a Skoda Citigo elnevezésű városi autójával.
Két- és négyajtós változatban is kapható, nálunk ez utóbbi járt, mint ahogy a GreenGo és a Limo flottájában is ezek a változatok találhatóak. Összességében egy vidám megjelenésű autó, szinte mosolyog, na meg jól állnak neki az élénkebb színek is, ami a tesztre kapott ezüst járgányról épp nem mondható el, de ez nem csorbítja az érdemeit.
Meglepően tágas belső
Beülve tapasztalhatjuk, hogy jól vizsgáztak a VW mérnökei, amikor az e-UP! belsejét álmodták meg: még magasabb sofőrök és (elöl) ülő utasok is kényelmesen elférnek, a 191 centis magasságommal még nekem is maradt egy kis hely a fejem és a tetőkárpit között. A hátsó üléseken azért már szűkösebb a helyzet, de az iskolából hazahozott gyerekek el fognak férni anya vagy apa mögött is.
A műszerfal németesen precíz, sehol semmi felesleges csicsa, az automata klímát, illetve a rádiót a középkonzolról vezérelhetjük, illetve szintén itt találjuk a telefon Bluetooth-kapcsolaton keresztül történő csatlakoztatását, valamint a műszerfal tetején elhelyezett USB-csatlakozóba dugott zenetár vezérlőgombjait.
A váltóbot mellé került még pár további gomb, amelyekkel az ECO üzemmód kapcsolható, illetve ide került egy 12 voltos „szivargyújtó”-aljzat, valamint egy praktikus kis rekesz, amelyben kihajtható pohártartó is várja a reggeli kávés poharakat.
A kormányra csak opcionálisan kerülnek hangerőszabályzó gombok, a kormánykerék egyébként remek fogású és függőlegesen viszonylag széles intervallumban állítható, hogy a hosszabb lábú sofőrök se verjék bele a térdüket. A vezető ajtajáról vezérelhetőek az elektromos ablakok és a tükör, illetve itt kapott helyet a központi zár gombja is.
A műszerfalra három nagyobb kijelzőt helyeztek, a bal szélsőn a fogyasztást, illetve a töltést, a jobb szélsőn pedig a töltöttségi szintet kísérhetjük figyelemmel. A középső a sebességmérő, amelybe egy digitális sáv is került, ennek tartalmát a jobb bajuszkapcsoló végének pöckölgetésével váltogathatjuk: digitális sebességmérő, pillanatnyi fogyasztás, éppen lejátszott zene és más hasznos információk jeleníthetőek meg rajta.
A kesztyűtartó meglepően tágas, bár inkább mély, mint széles, ugyanez viszont nem mondható el a csomagtartóról, amely inkább jelzésértékű. Két teletömött bevásárlószatyor még éppen belefér, de az úgynevezett „kabinbőröndökből” már egy is majdnem kitölti a teljes teret. Persze ez egy ilyen kaliberű városi kisautónál alapvető, elvégre egy VW e-UP!-pal senki sem fog költöztetőcéget alapítani.
Hangtalan suhanás
Az elektromos motor bekapcsolását pittyenő hang jelzi, amire szükség is van, ugyanis az autó – más villanyautókhoz hasonlóan – teljes csendben kel életre. A váltót D állásba helyezve indulhatunk, ilyenkor azonban érdemes résen lenni, ebben a fokozatban ugyanis a motorfék szinte alig működik, így az autó lassulása megtréfálhatja a robbanómotoros járművekhez szokott sofőrt. Ha ennél eggyel „lejjebb”, vagyis B fokozatba kapcsolunk, jóval intenzívebbé válik a motorfék működése, ami az elektromos motort is tölti, vagyis ezt válasszuk, ha takarékosan szeretnénk autózni.
Gyorsulása szinte hajmeresztő, mint az elektromos autóknak általában, itt viszont a kisméretű karosszéria is fokozza a száguldás élményét. Persze nem érdemes padlógázzal – vagyis -villannyal – próbálkozni, a nyomaték miatt ugyanis a kis járgány könnyedén ki tudja pörgetni a kerekeit, erre a műszerfalon a kipörgésgátló felvillanása is figyelmeztet.
Ami a fogyasztást illeti, a gyári adat szerint 100 kilométeren 11,7 kilowattórát „eszik” a 82 lóerős kisautó, ami persze nem biztos, hogy sokat mond azoknak, akik a benzines vagy dízelautók literben mért étvágyához vannak szokva. Az már talán beszédesebb, hogy teljesen feltöltve nagyjából bő 150 kilométeres hatótávval számolhatunk. A villanyautózás sajátossága, hogy városban többet tudunk megtenni, mint autópályán, a gyakoribb fékezés és a kisebb tempó miatt. Ha erről bővebbet szeretnél megtudni, külön cikkben elemeztük, hogy az elektromos autó mennyire működőképes alternatíva. Annyit még hozzátennénk, hogy utcai villanyautós töltőről körülbelül 5 óra feltölteni, a konnektorba dugva 7-8 óra kell a teljes töltöttséghez.
Tökéletes városi autó, izmos árcédulával
Összegezve a tapasztalatokat, kijelenthetjük, hogy a VW e-UP! a maga kategóriájában példamutatónak tekinthető a formatervezés, a minőség és a működés szempontjából egyaránt. Az egyetlen szépséghibájának a közel 8,4 millió forintos ár tűnik, ami még a másfél milliós állami támogatást, a zöld rendszámmal járó ingyenes parkolást és súlyadómentességet tekintve is szédítően sok. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy egy ilyen kaliberű autót a legtöbben eleve második autónak vennének. Amíg tehát ezt az összeget elő nem teremtjük, marad a GreenGo vagy a Limo, ha a VW e-UP!-pal szeretnénk közlekedni.