2019. Március 10.

Nissan LEAF: mennyire használható egy elektromos autó a gyakorlatban?

Az elektromos autózás már létező valóság, sokak számára mégis visszatartó erő a benzintank hiánya. Több héten át teszteltük a piacvezető villanyautót, és kijelenthetjük: az autósok jelentős százaléka nyugodt szívvel választhatná a környezetbarát megoldást.

Andersen Dávid

A Nissan LEAF második generációs modelljét már tavaly ilyentájt tesztelhettem és már akkor is nagyon pozitív élményeket szereztem, na meg egy kis range anxietyt, de erre mindjárt visszatérünk. A lényeg, hogy a japán gyártó ezzel az autóval jelezte, hogy mostantól az elektromos autók átléptek a kedvesen bumfordi játékszerek kategóriájából a komolyan veendő járművek közé.

A tavaly februári teszt azonban mindössze két napig tartott, ráadásul eleve külföldön volt, így pedig azért nehéz volt életszerű benyomásokat szerezni azon felül, hogy körbecsodáltuk a megkomolyodott külsőt, kipróbáltuk a kettes szintű önvezető rendszert, valamint a féket feleslegessé tévő elektronikus gázpedált és egy picit autóztunk is a tenerifei autópályán. Éppen ezért most három héten át használtuk a 40 kWh-s akkumulátorcsomaggal szerelt, 150 lóerős LEAF-et, hogy felmérjük, milyen úgy közlekedni, hogy nem benzinkúttól benzinkútig, hanem töltőtől töltőig kell eljutnunk. Tapasztalataink leírása közben igyekszünk válaszolni a legtöbb olyan kérdésre, amit az elektromos autó vásárlását tervezők, illetve a technológiát csak hallomásból ismerők szoktak feltenni, ha erre a témára terelődik a szó.

Ezt a Nissan LEAF-et még Tenerifén teszteltük két napig (Fotó: Andersen Dávid)

Mennyit megy egy feltöltéssel?

Nagyjából ez az első kérdés, ami persze érthető, hiszen a régóta megszokott belső égésű motorokkal kapcsolatban még annak is van tapasztalata, aki teljes mértékben használati tárgynak tekinti az autót. Magyarul, még a laikus sofőrök is tudják, hogy egy teli tankkal meg lehet-e csinálni a Budapest-Bécset oda-vissza, vagy esetleg tankolni kell közben.

Az elektromos autók hatótávját objektíven összehasonlító WLTP módszertan alapján a LEAF egy töltéssel nagyjából 415 kilométert képes megtenni városi használatban és nagyjából 270 kilométert vegyes használatban. Vagyis, már első blikkre is feltűnő, hogy az elektromos autóknál megfordul a robbanómotoros gépkocsiknál megszokott rend. Ez főként annak köszönhető, hogy a villanyautóknál a fékezés során valamennyi energiát képes visszanyerni a rendszer, városban pedig gyakrabban fékezünk, így több energiát lehet visszanyerni, emellett a sebességünk sem olyan magas, mint a sztrádán, ami szintén rengeteget számít.

Ezzel a Nissan LEAF-fel viszont három hétig róttuk a magyar utakat (Fotó: Bóka Csaba)

Ezek a számok persze kevésnek tűnnek a benzines vagy dízelhajtású autók hatótávjához képest, még úgy is, ha figyelembe vesszük, hogy a LEAF előző generációja 120-130 kilométer körül teljesített egy töltéssel. Viszont, a fejszámolásnál azt is szem előtt kell tartani, ami kiderül például az Európai Bizottság 2012-es mobilitási kutatásából: egy átlagos autóvezető nagyjából napi 25-30 kilométert tesz meg, vagyis a hétköznapi használatra már most bőven elegendő, nemhogy az új, de még a régi LEAF hatótávja is.

Ez a tesztünkből is szépen kijött: hét közben a lakás–munkahely–délutáni ügyintézés–esti elfoglaltságok–lakás tengelyen mozogva sem nagyon sikerült meghaladni a 30 kilométeres távot, ami 100 százalékos töltésről indulva 12-15 százaléknyi energiába került. Ami egyrészt rávilágít, hogy a 415 kilométernyi városi közlekedést nagyjából csak vákuumban lehetne megoldani – erre is rövidesen kitérünk. A lényeg az volna, hogy még ezzel a „nettósított” hatótávval is bőven elég volt 3-4 naponta töltő közelébe menni, ami első hallásra soknak tűnik, de mindjárt megnézzük közelebbről a realitást.

Mennyi idő feltölteni?

A második leggyakoribb kérdés, amire egy határozott „attól függ” a válasz. Eleve kérdés, hogy mennyi maradt a „tankban”, de az egyszerűség kedvéért tekintsük üresnek az akkumulátort, ami a valóságban viszonylag ritkán fog előfordulni, de használható viszonyítási alapként.

A Nissan LEAF már a belsejével is jelzi, hogy komoly autóként „felnőtt a feladathoz” (Fotó: Nissan)

Jelenleg kétféle töltőoszlopból választhatunk Magyarországon, emellett a Nissan LEAF-nél van lehetőség a hálózati csatlakozóról (magyarul konnektorról) való töltésre is. Ez utóbbi a leglassabb, a gyári adatok szerint 21 óra alatt tölti fel az autót nulláról 100 százalékra. A második megoldás az úgynevezett Type2 töltőoszlop, amelynél ugyanez a gyakorlat 7-8 órát vesz igénybe. Ha pedig vagyunk olyan szerencsések, hogy találunk egy úgynevezett CHAdeMO villámtöltőt, nagyjából 40 perc alatt eljutunk a 80 százalékos töltöttségig, innen pedig még körülbelül egy óra a „teli tank”.

Van elég töltőoszlop?

A harmadik leggyakoribb kérdés – nem reprezentatív felmérésünk szerint – a töltőhálózat kiépítettségére vonatkozik. Egy-egy példa bizonyára sokak számára feldereng, a nagy többség számára azonban a töltőoszlopok láthatatlanok, leginkább azért, mert „hagyományos” autóval járva egyáltalán nem figyeljük ezeket a helyeket, legfeljebb a parkolóházban tűnik fel egy-egy zöldre festett parkolóhely, ami az elektromos autók számára van fenntartva és amelyekhez általában töltő is tartozik. De még ezt is könnyen lehet mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolónak nézni, ha az ember nem kifejezetten ezt keresi.

Szerencsére legalább két okostelefonos applikáció is segít a keresgélésben, ráadásul mindkettő elérhető Androidra és iOS-re is. A PlugShare-re elsősorban külföldi utazáskor lehet szükségünk, de a hazai töltőpontok java is szerepel rajta, míg az NKM TöltőPont alkalmazás magyar nyelvű felületén keresztül könnyedén megtalálhatjuk a legközelebbi oszlopot. Mindkettő jelöli, hogy milyen típusú töltőről van szó, sőt az utóbbiban még a Tesla járművek számára kiépített szupergyors töltőket is láthatjuk. A fenti térkép önmagáért beszél: Budapesten és környékén ma már tényleg nem kell túl sokat keresgélni, valószínű, hogy egy kilométeres körzetünkben több töltőpontra is rábukkanhatunk, de a vidéki nagyvárosokban, sőt akár kisebb településeken is akad egy-egy legalább Type2-es töltőoszlop.

Budapesten és környékén jelenleg így néz ki a töltő-lefedettség (a zöld szín a Type2, a sárga a CHAdeMO-töltőket jelzi)

A töltés jelenleg a legtöbb oszlopon ingyenes, vagyis csak odagurulunk, rádugjuk az autót, és megyünk a dolgunkra. Ez alól egy-két kivétel akad: a MOL benzinkútjain például tavaly augusztus óta csak pénzért tölthetünk, a Type2-es töltés ára 1990, a CHAdeMO töltők használata 2990 forintba kerül, függetlenül attól, hogy mennyi energiát veszünk fel, illetve meddig állunk a töltőnél. Ez egy tank benzin árának még így is csak a töredéke, persze a teljesen ingyenes töltéshez nem viszonyítható.

Itt kell megemlíteni, hogy bár ránézésre már viszonylag soknak tűnik a töltők száma, a gyakorlat azt mutatja, hogy ennél azért kiszámíthatatlanabb a helyzet: hiába nézzük ki a lakóhelyünkhöz közel eső töltőt, ha odaérve azt tapasztaljuk, hogy épp minden hely foglalt rajta. Ezen tehát még lenne mit fejleszteni, igaz, ez nem a Nissan, sem más autómárka, hanem az egyes országok kormányainak lesz a feladata. Itt lehet hálával gondolni azokra a cégekre, amelyek akár önköltségen de állítanak egy-egy töltőoszlopot a parkolóikba.

A Nissan LEAF már a belsejével is jelzi, hogy komoly autóként “felnőtt a feladathoz” (Fotó: Nissan)

Oké, hogy városban elmegy, de mi van, ha messzebb mennék?

Az már látható, hogy az elektromos autók napi, városi – vagy ahhoz távolságban hasonló – autózásra már most tökéletesen alkalmasak, ennek ellenére most még valószínűleg nem nagyon akad olyan területi képviselő, vagy más, jelentősebb távot napi szinten autózó munkakör, ahol kapkodnának az elektromos autók után. De mi a helyzet a hétköznapi autósokkal, akik időnként azért elmennének a telekre, nyáron esetleg a Balatonra, vagy akik hét közben a fővárosban dolgoznak, de hétvégére hazamennének vidékre a családot meglátogatni?

Marek Kaminski lengyel sarkkutató ezzel a Nissan LEAF-fel nem kevesebb mint 16.000 kilométeres túrán bizonyította az elektromos autózás létjogosultságát (Fotó: Nissan)

Ezt az élethelyzetet is leteszteltük a Budapest-Győr-Tét-Győr-Budapest útvonalon. Ez az út egy irányba nagyjából 140 kilométeres távot jelent, amit a gyári adatok szerint könnyűszerrel kellett volna teljesítenie a Nissan LEAF-nek. Itt térünk vissza a hatótávadatok és az ezzel kapcsolatos aggodalom, a range anxiety kérdéséhez. Budapestről nagyjából 88-90 százalékos töltöttséggel vágtunk neki az útnak, a műszerfalra kiírt információ szerint ekkor nagyjából 190 kilométerre elegendő energia volt a LEAF akkumulátoraiban. Igen ám, de egyrészt, abban a pillanatban, hogy bekapcsoljuk a légkondit, illetve jelen esetben a fűtést, hirtelen eltűnik a hatótávból jó 20 kilométer. Illetve, az autópályán nem nehéz tovább radírozni a kilométereket, ha a benzines autóknál megszokott 130-as tempót próbáljuk tartani.

Az út felénél már látszott, hogy a szűk 200 kilométeres hatótáv bizony nehézkesen lesz elég, így idővel szépen kikapcsoltuk a fűtést – az ülésfűtés ilyenkor nagyon jól jött, mert lényegesen kevesebb energia felhasználásával hatékonyabb eredményt produkált, mint a klímaberendezés – majd csökkenteni kezdtük a tempót, először 120, majd 115, végül 110 km/h sebességgel haladtunk, közben aggodalmaskodva nézegettük a műszerfalat, ahol kíméletlenül csökkent a megtehető kilométerek száma. Az elektromos autók, legalábbis a Nissan LEAF ugyanis nem egzakt adatokat szolgáltat, hanem a korábbi vezetéseink alapján próbálja megbecsülni az autó hatótávját. Mivel pedig ezt megelőzően szinte csak városban közlekedtünk, a számítógépnek fel volt adva a lecke, hogy a jelentősen megnőtt energiaigényt képes legyen megfelelően kalkulálni.

A Nissan LEAF magas árát kompenzálják az elektromos autóhoz járó kedvezmények és az olcsóbb szervizköltségek (Fotó: Nissan)

Mire így elértünk a Győrt Pápával összekötő 83-as úthoz, 23 kilométerünk maradt, ami papíron elég a Tétig hátralévő körülbelül 19 kilométerre, de itt már kíméletlenül benyomtuk az autó teljesítményét erősen korlátozó ECO gombot a fogyasztás mérséklésére. A LEAF a 10 százalékos lélektani határt elérve készségesen megkérdezi, hogy keressen-e a környéken töltőállomást, 3 százaléknál pedig csökkentett módba kapcsol minden létező fedélzeti rendszert, hogy a lehető legnagyobb távot tehessük meg. Végül enyhén izzadva, de 1 százalékos töltöttséggel érkeztünk meg az úticélunkhoz.

Bár egyik applikáció sem jelzi még, annyit tudtunk, hogy a téti Oldtimer 83 benzinkúton van töltőoszlop, ezt egyébként az út menti táblák is jelzik. Odaérve aztán a benzinkút munkatársai ugyancsak elcsodálkoztak, amikor a töltőt szerettük volna használni, mint kiderült, még nincs beüzemelve. A helyi ismeretségnek köszönhetően azonban sikerült megkeresni a kút üzemeltetőjét, aki készségesen a helyszínre sietett és segített beüzemelni a töltőoszlopot – innen is köszönet érte, mint kiderült, ez a Nissan LEAF volt az első autó, amelyet a téti kúton töltöttek fel. A helyzet azonban rávilágít, hogy helyenként még bizonytalan a töltőlefedettség, a villanyautósoknak ezért esetenként némi találékonyságra is szükségük lehet, hogy a hasonló helyzeteket kezeljék.

A hazaútra a kiadós töltésnek köszönhetően 100 százalékos akkumulátorral indultunk, és már előre tudtuk, hogy nyugodt 115-120 km/h sebességű autózás következik. Ebbe rondított bele a folyamatosan zuhogó eső, ami miatt szinte folyamatosan üzemeltetni kellett a klímaberendezést, hogy az ablakok ne párásodjanak. A kilométerek így is gyorsan fogytak, végül szűk 30 kilométeres hatótávval érkeztünk meg Budapestre, ami így visszatekintve bőven elég, de menet közben azért időnként hatalmába kerített a range anxiety érzése. A megérkezést követően a Mechwart téri CHAdeMO-töltőnél aztán ezt a hatótávot bő 15 perc alatt simán a duplájára lehetett növelni, amivel már a másnapi közlekedést is kényelmesen meg lehetett oldani.

Na jó, de ezek után vennél elektromos autót?

A rövid válasz az, hogy igen. Az ennél picit hosszabb válasz az, hogy a hétköznapi, városi használatra tényleg mindenféle fenntartás nélkül ajánlható az elektromos járgány, amelybe akár egy konnektorból is bőven tudunk annyit tölteni, hogy az oda-vissza ingázás még a főváros két széle között is megoldható legyen.

Ami a hosszabb távot illeti, valahol a Budapest-Győr útvonal háromnegyedénél hasított belém a felismerés: ha úgy adódott volna, hogy egy töltéssel nem tudjuk megtenni a távot, akkor sem történik katasztrófa. Hiszen, mi történik egy ilyen esetben? Keresünk egy töltőt és tartunk egy fél-egy órás szünetet – ennyitől nem dől össze a világ. Egy picit később pedig rájöttem, hogy az elektromos autózáshoz valójában semmi másra nincs szükség, mint hogy egy kapcsolót átkattintsunk a fejünkben. Nem kell kapkodni, nem kell rohanni, igazi autós hygge ez, amely egyfajta meditációnak sem rossz a rohanó hétköznapok után.

Hétvégi kiruccanáshoz is bátran használható – egy kis okos tervezéssel (Fotó: Nissan)

Persze, rekorddöntésre nem alkalmas, de nyugodt és környezetbarát közlekedésre annál inkább. A telekre is el lehet menni vele, főleg, ha eleve úgy tervezzük, hogy legalább egy napot ott töltünk ilyenkor ugyanis akár a konnektorból is fel tudjuk tölteni az akkumulátorokat. Ezért természetesen fizetnünk kell, de figyelembe véve, hogy más esetekben – egyelőre – ingyen tölthetjük a villanyautót, nem fizetünk a parkolásért, nem fizetünk regisztrációs és gépjárműadót (vagyis súlyadót), az elektromos autó megvásárlásához pedig másfél millió forintos állami támogatást igényelhetünk.

Ehhez még vegyük hozzá, hogy egy elektromos autó fenntartása jóval gazdaságosabb egy robbanómotoros kocsihoz képest: a kevesebb kopó alkatrész miatt sokkal kisebb a szervizigénye és ezzel párhuzamosan a költsége is. Ami pedig a tartósságot illeti: a Nissan LEAF előző változatából világszerte több mint 300 ezer darabot adtak el, ezek közül sok a mai napig vígan fut, a modell bemutatását követő ötödik évben pedig 99,99 százalékos akkumulátorsikerességi arányról számolt be a gyártó, ami annyit jelent, hogy az addig eladott autók közül mindössze háromnál tapasztaltak bármiféle meghibásodást.

Ami magát az autót és az árát illeti: az általunk tesztelt, legmagasabb, Tekna felszereltségű modellért körülbelül 12,2 millió forintot kell fizetni (állami támogatás nélkül), ami a kategóriájához képest nem kevés, de ehhez vegyük hozzá a fent említett előnyöket is, úgy mindjárt kedvezőbb lesz a matek eredménye. Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy a technológia fejlődésével az elektromos autók ára valószínűleg csökkenni fog, így, az emelkedő benzinárak, parkolási költségek, illetve a levegő minőségének fényében egyre jobb választásnak tűnik egy elektromos autó beszerzése. Ha emellett a töltőhálózat is tovább fejlődik – és miért ne tenné, hiszen egyre többen szavaznak a környezetbarát technológiára – a közeli jövőben már gond nélkül suhanhatunk az elektromos autókkal Magyarország útjain.