nlc.hu
Szabadidő
Tesla és a városi legendák: gondolatkamera és vibrációs tréner az 1800-as években?

Tesla és a városi legendák: gondolatkamera és vibrációs tréner az 1800-as években?

A váltóáram feltalálója, az indukciós motor és az üzemanyag nélkül működő autó megálmodója olyan géniusz volt, akit sokan nem értettek, azonban annál többen kritizáltak. Számos olyan, ma használatos technológiát álmodott meg, amiről a 19. században még csak hallani sem lehetett.

Nikola Tesla egy zseniális feltaláló, fizikus, elkötelezett természetvédő volt, aki az embert helyezte a központba, és elveit még akkor sem adta fel, amikor a saját megélhetése került veszélybe.

Legendákkal teli életút

Mondhatnánk, hogy Tesla életét már a születése pillanata is előrevetítette, ugyanis azon a júliusi éjjelen, amikor született, hatalmas vihar tombolt, és villámcsapásoktól volt fényes az égbolt. A legenda szerint ezt a bába rossz ómennek vélte, az édesanyja viszont úgy gondolta, a világosság és energia fogja átjárni a fia életét.

A feltaláló nem tartozott a nagy alvók közé, ugyanis rendszerint 2 órát aludt csak, helyette inkább dolgozott és ötletelt. Az ébren töltött órákat azonban különböző fóbiák, valamint kényszerbetegségek árnyékolták be: irtózott a baktériumoktól, vírusoktól, és a gömbölyű tárgyakat sem szívelte. Az evőeszközöknek mindig fényesen kellett csillogniuk, de a saját kinézetére is nagy gondot fordított: azt vallotta, hogy a sikerhez hozzátartozik a külcsín is, így sokat adott a megjelenésére.

Tesla fotografikus memóriával bírt, és rendkívül élénk volt a fantáziája, aminek köszönhetően nem korlátozta magát, és korát meghaladó szerkezeteket álmodott meg. Ilyen volt a gondolatkamera is, amely Tesla elképzelése szerint kivetítette volna a gondolatainkat egy vászonra. Ez a terve még ma is futurisztikusnak hangzik, de egy nap ugyanúgy valósággá válhat, mint például az elektromos autók. A meg nem valósult tervei közé tartozott többek között még egy elektromos árammal működő léghajó is, amely átlépte volna a hangsebességet, és a New York–London-távot 3 óra alatt lehetett volna vele megtenni.

Tesla egyik utópisztikus gondolata szerint létrehozható egy, az akkorinál (és a jelenleginél) sokkal jobban, békésebben működő világ, amelyet a nők irányítanának – pont úgy, ahogy a méhkasokban a méhkirálynők.

Budapesti kötődés

A szóbeszéd szerint a váltóáram működésére nem máshol, mint Budapesten, a Városligetben jött rá, ahol először a porba rajzolta le a tervét. Magyarországra (az akkori Magyar Királyság területére) rokonai révén került 1881-ben, hogy Puskás Tivadar telefonközpontjában dolgozzon. Kevés pénzt keresett, és nem is azt a munkát végezte, amiért hozzánk érkezett, ráadásul saját visszaemlékezései alapján akkoriban labilis állapotban volt, nem tudott aludni, és gyengélkedett. Azért, hogy rendbe jöjjön, egy barátjával együtt rendszeres sétákat tett a Városligetben, ahol a legenda szerint villámcsapás-szerűen érte a felismerés a váltóáramú rendszer működését illetően.

Teslához egy másik legendás találmány is kapcsolódik, amelyről sokáig az a hír járta, hogy képes földrengést előidézni. Valójában a mai vibrációs tréner elődjét álmodta meg, amivel író barátján, Mark Twainen segített, aki emésztési zavarokkal küzdött. Tesla leírásából megtudhatjuk, hogy a rezgő gépre állva 1-2 perc után a mosdó felé kellett venni az irányt. Ha Tesla ma élne, biztos, hogy a szépségiparban is jelentős eredményeket érne el újításaival.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top