Vitathatatlan tény, hogy meg lehet élni a zenélésből, sőt rengeteg módja van annak, hogy megélj a zenélésből, de minden létező út áldozatokkal jár. Igaz, most épp nem a világsztárokat kérdeztük meg arról, hogy milyen nehézségekkel találkoztak, hanem jobban és kevésbé ismert magyar bandák zenészeit, de nyilván Beyoncé életében is volt olyan pillanat, amikor a fenébe kívánta az egészet.
Persze maga a megélhetés is relatív, de a megkérdezett emberekkel nem kaliforniai nyaralóról és az ötödik Ferrarijukról beszélgettünk, hanem egy olyan – Magyarországon már egyébként viszonylag elitnek számító – életről, amelyben nem kell aggódni a lakhatáson, a villanyszámla kifizetésén, és esetleg még egy-két külföldi utazásra is jut évente.
Nem mindegy, hogy művészet vagy vállalkozás
Mindenféleképpen azok vannak kevesebben, akik a művészi szabadságukat száz százalékban megtartva tudtak érvényesülni, de az már egyénenként változik, hogy ki mennyire hajlandó vállalkozóként gondolkodni a boldogulás érdekében.
„Kamaszként még azt hittem, hogy eladom majd a zenekaromat kizárólag a zenével, amit játszom. Ez viszont csak azzal, hogy zenélek, nem jön össze. Gyönyörű történet, hogy valakit felfedeznek, miközben játszik, csak igen ritka. Mellé kell tenni az embernek az arcát és a személyiségét, el kell adnia önmagát, vagy meg kell találni és ki kell szolgálni azt a zenei réteget, amelyből elég nagy organikus, arra vevő közönséget tud építeni magának” – gondolja Fülöp Tibor, aki nagyjából tizenöt kisebb-nagyobb zenekarban játszott az elmúlt 20 évben. Szerinte a legtöbb zenész azért nem tud megélni, mert elsősorban művészként gondol magára, nem pedig vállalkozóként. Tibor egyszer egy rádióműsorban hallott egy mondatot, amit nagyon jó gondolatnak tart:
Ne azért kezdj vállalkozásba, mert szeretsz valamit csinálni. Sokkal sikeresebbek azok a vállalkozások, ahol valaki szereti magát a vállalkozói létet, az állandó mozgást, bizonytalanságot és kihívásokat.
Fülöp Tibor (Fotó: Farkas Attila)
Ő – bár a tanításból simán meg tudna élni – időközben úgy döntött, hogy mégsem a zene lesz a fő foglalkozása, ugyanis a zenésznek mint vállalkozónak muszáj rendkívül kompromisszumkésznek lennie, azonnal reagálnia a piac változásaira, folyamatosan menedzselni önmagát, és nyitottnak lenni minden lehetőségre. Amikor viszont így próbált élni, rájött, hogy nem azt játszotta, amit igazán szeretett volna, így nem élhette meg azt az önfeledt örömöt a zenélésben, amikor idő és tér megszűnik létezni.
Davey Mantis, azaz Tóth Dávid, a Baron Mantis frontembere szerint viszont pont a túlzásba vitt vállalkozói szemlélet minden rossz okozója a zenében, bár ő maga sosem tudott, és nem is próbált kizárólag a zenekarából megélni.
„Úgy tapasztaltam, hogy a túlzott üzleti felfogás megölheti a zenészben a kreatív erőt, és az önkifejezést is szabotálhatja, de persze vannak olyanok, akiknek ez nagyon is fekszik. Kérdés, hogy igényeket akarsz-e kiszolgálni, vagy ki akarsz fejezni valamit, akár olyan stílusban is, aminek épp nincs nagy divatja. Tényleg meg akarsz élni a zenélésből, vagy alkotni akarsz trendektől, piaci igényektől függetlenül?”
Akkor tulajdonképpen hogyan is?
Azt tehát senki nem vitatja, hogy lehet a zenélés fő jövedelemforrás, a kérdés, hogy akkor pontosan hogyan is kell ezt csinálni, feltéve, hogy nem lesz az emberből a karrierje kezdetén világsztár, amire a zenészek, zenekarok számát tekintve azért elég jelentős esély van.
Az egyik út: beszállni egy olyan nagyobb, ismert zenekarba, ahova épp tagot keresnek. Ehhez persze nem árt némi ismertség a zenészvilágban, az ilyen munkákat ugyanis nem az álláskereső portálokon hirdetik, és utólag becsatlakozva általában elég nehéz és hosszú idő elérni – már ha egyáltalán lehetséges –, hogy ez a banda olyan irányba menjen tovább, ami az adott zenész művészi elképzeléseinek is megfelel.
Emellett lehet partizenekarban játszani esküvőkön, rendezvényeken vagy hajón (ez talán a szakma által leginkább megvetett műfaj), és lehet sessionzenészként ismertté válni, azaz más zenészek albumain közreműködni stúdióban, illetve az sem kizárt, hogy valaki annyi zenekarban legyen egyszerre tag, hogy megéljen kizárólag a koncertezésből. Mindegyiknek megvannak az előnyei és a hátulütői, legutóbbinál azért sejthető, hogy magánéletet élni nem sok ideje marad az embernek.
Iamyank (MTI Fotó: Mohai Balázs)
Egy másik út a zenetanítás, ezt nagyon sokan választják, mert bár a művészi önkifejezés szempontjából nem sokat dob a karrieren, de legalább nem jár az elvek feladásával, sőt kifejezetten előremutató a jövő zenészgenerációja szempontjából. Ebből többek visszajelzése alapján gond nélkül meg lehet élni, bár a magánrepülőt nyilván nem a tanításban megkeresett pénzből fogja venni az ember. Az iamyank projekt zenésze, Yank sosem gondolta, hogy tanítani fog, pláne, hogy ennyire szeretni fogja ezt a munkát:
„Remek csapat alakult ki, szinte semmi nem úgy zajlik, ahogy egy »rendes« cégben. Rugalmasan osztjuk meg a feladatokat, nincsenek klasszikus pozíciók, emiatt sokkal kevesebb a feszültség is. Ráadásul a motivációnk sem összehasonlítható a korábbi tapasztalataimmal: a csapatunk minden tagja egykor diák volt, és mindannyian aktív alkotók vagyunk jelenleg is, ettől van egy különleges varázsa az egésznek” – mondja a zenész.
Tényleg jobban fizet az elektronikus zene?
Ha a zeneiparról beszélünk, a pop-rock-blues-alter vonal mellett meg kell említeni legalább a hiphop, az elektronikus és a komolyzenét, ezek a műfajok ugyanis egyrészt más életmódot kívánnak, másrészt a közhiedelem szerint könnyebb megélni belőlük. Scholtz Atka, a Cry Free zenekar énekese szerint például még mindig hátrányos helyzetben vannak a rockzenészek a többiekhez képest, bár ő mindig megtartotta civil foglalkozását is a zenélés mellett, ugyanis már korán megtanulta, hogy a zenész fizetése bizonytalan, mint a kutya vacsorája:
„Világszerte általános helyzet, hogy a blues-rock vonal, ahol én mozgok, csak egy elenyésző hányad számára hozhat tisztes megélhetést. A popzene, a vendéglátózás és a diszkó világa más, ott jobbak az anyagi lehetőségek, egész egyszerűen azért, mert azok a műfajok szélesebb körben kedveltek, mint a szubkultúrának számító rock. Ezzel együtt a mai napig jobban melengeti a zsebem az a sokszor csak tizenöt-húszezer forint körüli vicces összeg, amit egy kisebb klubkoncertért kapok, mint bármennyi tanárként, fordítóként keresett pénz.”
Scholtz Atka, Cry Free zenekar (Fotó: Farkas Attila)
Itt is fontos a fogalmak tisztázása: attól, hogy valaki elektronikus zenével foglalkozik, nem biztos, hogy minden éjjel menő bulikon dj-zik többezres közönség előtt, hiszen ennek a műfajnak is rengeteg ágazata van.
Az ismert név sem garancia a megélhetésre
Dósa Richárdnak, az Animal Cannibals rapperének például egészen egyedi karrierútja van: kevesen mondhatják el magukról, amit ő, hogy közel tizenöt éve egy zenekar a fő megélhetési forrása. Természetesen itt sem extrém magas bevételről beszélünk, és bizony korábban adódtak anyagi nehézségei is.
„Számomra megfelelő színvonalon tudok élni – mondja a Ricsipí néven ismertté vált rapper. – Egy kockaházban lakom a város szélén, nincs kocsim, drága órám, sem ékszereim. De nem okoznak gondot a sárga csekkek, és évente kétszer el tudok utazni egy hétre. A főiskoláról tizenkilenc éves koromban mondtam le, amikor dönteni kellett, hogy mennyire fontos a zenélés számomra. Mindent egy lapra tettem fel. A lakástakarékból például hangkeverőt vettem. Amikor pedig megvettem a józsefvárosi kis panellakásomat, teljesen lenullázódtam, és két hétig háromezer forintból éltem. 2000-ig minden hétvégén és ünnepnapon dolgoztam, ez mára már egy picit finomodott, de a nyár például nagyon tele van.”
Koller László és Dósa Richárd (Animal Cannibals) a Fonogram díjátadó gálán (fotó: Leéb Ádám)
Yank elektronikus zenével foglalkozik, megél kizárólag ebből, de csak ha a tanítást, illetve a reklám- és filmzenekészítést is belevesszük. És itt is az életmód igazodik a bevételhez, nem pedig fordítva.
„Minden attól függ, hogy milyen életszínvonalat képzel el magának az ember: kell-e saját lakás, autó, külföldi nyaralás, gyerek. A jelenlegi átlag társadalmi elvárás szerint élni olyan erős szakmai és művészi kompromisszumokkal jár, ami már majdnem olyan morált szabadít az emberre, mint bármelyik kötelező, nem feltétlenül kedvelt munka végzése. Művészeti irányba pedig általában nem azért megy az ember, mert azt olvasta valamelyik bizniszmagazinban, hogy abban óriási gazdasági potenciál van, hanem azért, mert alkotói vénát érez magában. Az én példám annyiban tér el a szokványostól, hogy művészi kompromisszumot nem hozok az egzisztenciális stabilitás érdekében, ráadásul a munkaidőm egy jelentős részét töltöm nonprofit projektekkel, ezért a fogyasztási szokásaimat ehhez az életformához kellett igazítanom, jelenleg nagyjából érzek valamiféle egyensúlyt, de mondanom sem kell, nem vagyok egy nagy luxusnyaraló.”
A komolyzene ismét egy egészen más világ, minden létező szempontból, de a művészi önkifejezés szabadsága talán itt tartható meg a leginkább úgy, hogy közben azért éheznie sem kell az embernek. Ugyanakkor kell hozzá nem kevés kitartás, szerencse, rengeteg tanulás, és egy hatalmas adag tehetség sem árt. Orgován Csenge most végez a Zeneakadémia modern hegedű szakán, és tervei szerint azonnal kezdi is a továbbképzést Brémában, ott már régi zenére specializálódva.
Orgován Csenge
Igaz, ő még nem vezet önálló háztartást, és a szüleinek köszönheti, hogy a fizetését félre tudja tenni, de fiatal kora ellenére évek óta játszik különféle együttesekben, egészen hamar elkezdte kapni a felkéréseket. Az ismeretségi körből és tanulmányai miatt már most annyi lehetősége adódott, hogy nem igazán kellett különösebb erőfeszítéseket tennie. Úgy látja, hogy bár családja felkészítette rá, zenészként nehéz lesz megélnie, minden a talpraesettségen és az áldozatkészségen múlik, hogy valaki képes-e több lábon állva a zenei életben ügyesen mozogni, rugalmasan alkalmazkodni az elvárásokhoz.
De mégis mi hozza a pénzt?
A zeneipar rengeteget változott az utóbbi néhány évtizedben, míg régen az albumeladás volt a mérvadó, ma már elenyésző azok száma, akik CD-t vásárolnának, hiszen nincs is min lejátszanunk. Egy dolog mégis ugyanaz, mint akár ötven éve, mondja Rusz András, a Gold Record A&R vezetője:
A siker mértékegysége a mai napig a sláger. Mind az előadónak, mind a menedzsmentnek ki kell hoznia magából a lehető legtöbbet, a legjobb tudásuk szerint kell elkészíteniük a dalt, a legjobb klipet kell felvenni, és mindez a legtöbb esetben még nem jelenti, hogy működni is fog.
Emellett persze több tételből tevődik össze a zenész bevétele, amelyek közül a legjelentősebb általában a fellépésért kapott pénz.
„Egyes kivételes előadók a mai napig tudnak számottevő bevételt realizálni a hagyományos hanghordozókból, például Ákos, a Bëlga, Tankcsapda, de már ők is csak a pendrive-on elérhető kiadványokkal, de a zenekarok többsége ezekre már sokkal inkább »merch«-termékként tekint – folytatja András. – Az elmúlt években nőtt a fesztiválok száma, ami sok piaci szereplőt tart el, de ez nincs feltétlenül összefüggésben az adott előadók valós piacképességével. Véleményem szerint napjainkban a hazai fesztiválok legnépszerűbb fellépői is ki vannak szolgáltatva a trendeknek és a közönségüknek, így számukra is lényeges kérdés, hogy vajon ezt az anyagi szintet öt-tíz-húsz éven keresztül tudják-e tartani.”
Rusz András
A Szabó Benedek és a Galaxisok zenekar igencsak felfutott az utóbbi években, legalább a nevükkel még az is találkozhatott, aki sosem hallgat rádiót, nem olvas internetet. Ott vannak minden jelentősebb fesztiválon, sokat koncerteznek Budapesten, minden évben végigjárják a vidéki nagyvárosokat is. Gitárosuk, Günsberger Ákos viszont elárulta, hogy a nyári szezonon kívül igen nagy gondban lenne, ha pusztán a zenekarból akarna megélni.
„A főállásom a magántanítás, mert először két éve történt olyan, hogy a koncertezésből nyár végére egy szemmel is látható összeget takarítottam meg. A mi szintünkön ez olyan idénymunka, mint a balatoni hekksütő állása. Szezonon kívül csak a klubkoncertek vannak, Budapesten összesen három-négy hely, ahol tudunk játszani, a turnézást pedig nagyjából öt városra redukáltuk, ahová megéri elmenni. Kisebb városokban úgy maximum hatvanezer forint jön össze a jegyeladásokból, akkor ebből még a hely levesz húszat, amennyi marad, az a benzinköltséget sem fedezi” – meséli.
Nem kell sokat feláldozni, csak az egész életedet
Azon kívül, hogy szakmailag-művészileg és ugye anyagilag nem árt kompromisszumkésznek lenni, beszélnünk kell az egyéb áldozatokról is, melyek a zenészélettel járnak. Günsberger Ákos például még harmincéves sincs, de már most nehezen bírja az éjszakázást.
Günsberger Ákos (Fotó: Komróczki Diána)
„A mi generációnk már puhább, mint a nagy öregeké, nekem egyre nehezebben megy az éjszakázás, ha szombaton koncert volt, vasárnap csak kóválygok a lakásban még akkor is, ha nem iszom. Az a nagyon nagy »rákkendrollság« sincs már meg, először, harmadszor, tizedszer még izgalmas beülni a turnébuszba, de századszor már egy kicsit más hangulatban szállok be” – vallja be.
Arról nem is beszélve, hogy szerinte elég hamar meg lehet unni az országot, Budapesten gyakorlatilag választhatnak az A38 és az Akvárium között, vidéken van öt-hat olyan klub, ahova megéri koncertet szervezni.
„Az elmúlt években vagy tizenötször voltam Pécsen, de nem láttam a városból semmit azon az egy-két kocsmán és kajáldán kívül. Persze elindulhatnánk délelőtt tízkor is, de az valakinek tuti nem jó, vagy csak nincs kedve, így marad az, hogy lemegyünk, és a beállás meg a koncert közti másfél órában csinálhatunk valamit.”
DJ Titusz
Az elektronikus zenészeknek sem könnyebb a helyzete, meséli Dj Titusz, akit az X-lab House Partykról, a Bëlga, a The Carbonfools, a Chip Chip Chokas és a Humbugs zenekarokból ismerhetünk:
„Ez egész embert kíván, és a koncerteken és a fellépéseken kívül is rengeteg elfoglaltsággal jár. Heti négy buli könnyen átfordítja a zenészeket »éjszakai élet« üzemmódba, és ez megnehezíti a kapcsolatot azokkal, akik nappal élnek. A dj-zés talán még egy fokkal durvább, mint a zenekarozás. Az utóbbinál általában pontos menetrend van, és az évek alatt kialakul a rutin, hogy koncert után viszonylag hamar elindulunk haza, így legalább az esély megvan rá, hogy a másnap nem alvással telik. A dj-zésnél sokkal később van az indulás és a kezdés, ráadásul a játékidő sem másfél óra. Szinte biztos, hogy csak reggel kerül ágyba az ember.”
Emellett az alkoholizmusba sem nehéz belecsúszni Günsberger Ákos szerint, aki két éve még simán megivott egy üveg rozét egy koncert alatt, de ma már sokkal jobban figyel arra, hogy ne a berúgásról szóljon minden fellépés.
Tehát akkor nem éri meg. Vagy mégis?
Dehogynem. Pontosan addig, amíg valódi élvezetet okoz, és nem a pénzért csinálja az ember.
„Egy ideje nem gondolkodom rajta, hogy érdemes-e csinálnom, vagy sem. Egyszerűen csinálom, amíg jön a zene, hajt a tettvágy, van minek feltörnie. Ha már nem jön, akkor meg abbahagyom, legalábbis remélem, őszintén remélem” – mondja Dávid a Baron Mantisból.
Tóth Dávid, Baron Mantis (Fotó: A38 / Bátori „Jim” Gábor)
Scholtz Atka szerint csak a bolondnak éri meg, de a jó zenészekben általában megvan ez a tulajdonság:
„A zenészléthez bolondság kell, megszállott őrület, a szíve mélyén ingyen is csinálná a magunkfajta flúgos ember, de nyilván ennyi évtizednyi belefektetett munka és pénz után a magunkkal szembeni tisztelet is megkívánja, hogy a körülményekhez képest kihozható maximális anyagi ellenszolgáltatást igenis kicsikarjuk az adott produkcióból. De természetesen nem ezért éri meg, hanem a színpadon átélt földöntúli érzésekért, és a közönség meg a zenekar között áramló, semmihez nem hasonlítható energiáért.”
Úgy tűnik, olyan kiölhetetlen motiváció ez, ami mindent felülír. Dósa Richárdot sem állíthatná meg semmi:
„Tizenévesen még úgy hittem, hogy ha az ember országosan népszerű lesz, akkor minden anyagi gondja megoldódik. Persze erről hamar kiderült, hogy nem igaz, sőt. Az nagy mázli, hogy nem élek nagy lábon. És az is, hogy az elejétől napjainkig elsősorban a magunk szórakoztatására csináljuk az Animal Cannibalst. Ha egy fillért sem hozna, akkor is csinálnánk. Valaki bélyeget gyűjt, van, aki netes videókat csinál, mi rappelünk.”
Rusz András azért az alábbiakat tanácsolná azoknak, akik zenei pályán terveznek befutni a közeljövőben, és kizárólag ebből akarnak megélni:
„Itthon a piac sajátosságai miatt nagyon fontos, hogy a zenészeknek is legyen egyfajta egészséges üzleti hozzáállásuk, pláne ha megélhetési szintről beszélünk. Ma már elég sok példát látni, hogy előadók a vállalkozásokhoz hasonlóan tervezik meg a menedzsmentjükkel a jövőjüket, nálunk, a Gold Recordnál a legtöbb előadó és zenekar így dolgozik. Egy hiteles előadónak nem kell tartania attól, hogy a közönsége elpártol tőle egy különleges dal vagy üzenet miatt.”
