Tavaly szép karriert futott be az a felhívás, amelyben az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói törpemalacok ideiglenes befogadására kerestek vállalkozó kedvű embereket. Egyik kollégám is jelentkezett, de végül hozzá nem kerültek malacok, részben a nagy érdeklődés, részben pedig amiatt, mert az állatokkal időről időre be kellett volna menni a kutatókhoz, amit a kolléga sajnos nem tudott volna vállalni.
A lényeg viszont nem ez, hanem az eredmények, amelyekről még a National Geographic nemzetközi weboldalán is beszámoltak. Az ELTE kutatói a kutyák és a malacok viselkedését hasonlították össze, de arra is kíváncsiak voltak, hogy az állatok hogyan kommunikálnak az emberrel. A kutyákról már tudjuk, hogy képesek felismerni az emberi érzelmeket, sőt még a legenyhébb rezdüléseinkre is érzékenyek.
Az emberiség már 15.000 éve háziasította a kutyákat, a malacokat csak 10.000 éve (Fotó: iStockphoto)
Az elmúlt években viszont rendkívüli módon megnőtt a házi kedvencként tartott törpemalacok száma: a National Geographic adatai szerint csak az Egyesült Államokban és Kanadában megötszöröződött a patás jószágok száma a kisállattartók körében. Ez sok gondot is okoz, mivel sokan nem gondolnak bele, hogy egy malac tartása mivel jár.
Az ELTE kutatói most azt vizsgálták meg, hogyan reagálnak az emberi jelzésekre a négy hónapos kismalacok, illetve fiatal kiskutyák, amelyek még nem kaptak semmiféle kiképzést. Az erről szóló kutatási beszámoló először az Animal Cognition tudományos szakfolyóiratban jelent meg, röviden pedig úgy lehetne összefoglalni, hogy bár sok hasonlóság van a kutyák és a malacok viselkedése között, azért nem véletlen, hogy előbbieket nevezzük az ember legjobb barátjának – bár azt is el kell ismerni, hogy a blökik helyzeti előnyben vannak a disznókhoz képest.
„A kutyákat már több mint 15.000 évvel ezelőtt elkezdtük háziasítani, míg a disznók esetében ez kevesebb mint tízezer évvel ezelőtt történt meg” – idézte Gerencsér Linda etológust a National Geographic angol nyelvű weboldala.
A magyar kutatók az első kísérletben tíz kismalacot és nyolc különböző fajtából összesen tíz kutyát hasonlítottak össze. Az állatokat a gazdájukkal együtt bevitték egy szobába, ahol egy kutató két perces időközönként enni adott nekik, miközben megfigyelte a viselkedésüket.
Az etetés során a kutyák és a malacok is a kutató felé fordultak és azonos gyakorisággal érintették meg az embert, a következő finom falat reményében. A kutyák azonban kitartóbbnak bizonyultak: ha hosszabb időn át nem kaptak ételt, a kutató szemébe nézve igyekezték elérni a céljukat. A malacok ezzel szemben idővel elvesztették az érdeklődésüket, és nekiálltak felfedezni a szoba többi részét.
A második kísérletben a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy az állatok hogyan reagálnak az emberi gesztikulációra, mennyire tudják értelmezni az így történő iránymutatást. A vizsgálathoz a szoba két oldalán egy-egy tálkát helyeztek el, az egyikbe étel került, a másik üres volt. A szobába beengedett állatoknak egy önkéntes mutatta meg, hogy melyik tálka felé kell haladniuk az ételért. A kutyák értették az útmutatást és minden alkalommal megtalálták a megfelelő tálkát, míg a malacok látszólag véletlenszerűen választották ki az egyik tálat, és onnantól minden alkalommal ahhoz mentek oda először.
A malacok kevésbé követik az ember útmutatását (Fotó: iStockphoto)
A kutatókat nem lepte meg az eredmény. Gerencsér Linda szerint a kutyákat arra tenyésztették, hogy „az emberrel együttműködve dolgozzanak, ezért számukra rendkívül fontossá vált, hogy információt kapjanak arról, hogy az emberek éppen mire figyelnek”.
Az evolúció során a kutyáknál ennek megfelelő változások is kialakultak, például a háziasított kutyáknál kifejlődtek olyan izmok, amelyek a szemöldök mozgatásáért felelősek, ez teszi lehetővé számukra az úgynevezett „szomorú kutya nézést”, amelyre a vadon élő farkasok például nem képesek.
A malacokat ezzel szemben a minél jobb minőségű hús termelését szem előtt tartva tenyésztették, ami a magyar kutató szerint magyarázatot adhat rá, hogy miért nem tartanak például szemkontaktust az emberrel úgy, mint a kutyák.
Egy amerikai kutató, Kristina Horback arra is rámutatott, hogy a kutyák sokkal több vizuális információt gyűjtenek be, például olyanokra figyelnek, mint a kivillanó fogak, vagy a lelapuló fülek, ezzel szemben a malacok sokkal inkább a szagok alapján informálódnak az őket körülvevő világról. A két állatfaj anatómiája is befolyásolja a viselkedésüket: a malacok nyaka kevésbé hajlékony, így hosszú időn át nem tudnak felfelé nézni, ezért nem is tudják hosszú időn át értelmezni például a kézjeleket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének rá képesek.
„A malacokat is be lehet tanítani, hogy az ember kezét kövessék, a várt jutalom reményében” – írta a National Geographicnak küldött levelében Kristina Horback, aki több disznót betanított már például egy joystick vagy egy érintőképernyő használatára, amelynek segítségével ételhez juthattak.
Az amerikai szakember elismerően nyilatkozott a magyar kollégák munkájáról: „kiváló munkát végeztek a kutyák és a malacok emberekkel kapcsolatos viselkedésének összehasonlításával”.
