Az autók világán az elmúlt években olyan evolúciós tornádó söpört végig, hogy aki mondjuk egy évtizedet kihagyott, most csak kapkodja a fejét a különböző kategóriák megnevezésein: városi-szubkompakt-SUV-crossover, ezek a szavak kombinálódnak a mai autók nevezéktanában, a „lépcsőshátú” lassan kikopik a közbeszédből, a helyét az előbbi kifejezésekből összelegózott megoldások váltják fel. Ennek fényében a Renault Captur nevű modelljét nagyjából városi crossoverként azonosíthatnánk, amennyiben egy közepes méretű városi autót kapunk a pénzünkért, erősen „megterepjárósított” futóművel és karosszériával.
Megakad rajta a szem
Elvégre Franciaországból, a divat egyik hátországából érkezett, nem csoda, ha a formatervezők olyan külsőt kerekítettek a Captur alvázára, amelyet az autók iránt kevésbé érdeklődők is megnéznek maguknak. Ehhez ugyan a felárért kapható kétszínű fényezés is hozzájárul, de az egyszínű változat sem csúnyább. Szeretik is a vásárlók, a tavalyi évben a Captur lett a második legnépszerűbb Renault Magyarországon, az ugyancsak csinosan sikerült Clio mögött.
A Renault Captur vonzza magára a tekinteteket (Fotó: Andersen Dávid)
Ami elsőre is feltűnik rajta, az a magassága, ami a viszonylag rövid „testhosszal” együtt még jobban nyújtja az összképet, ezt a kétszínű fényezés tompítja valamelyest, szinte már divattervezőket idéző optikai trükkel: az ajtók alsó részén is megjelenik az eltérő színű fényezés, ettől a szem elsősorban a tesztautón piros színre fújt elemekre koncentrál, amitől picit hosszabbnak, lendületesebbnek érződnek az autó vonalai. Az első és a hátsó lökhárító alá szerelt, szintén a másodlagos színre fújt elemek a terepjárós stílust próbálják erősíteni, de mivel műanyagból vannak, ezek inkább látványelemek, mint valós funkciót betöltő védőlemezek.
Durva terepre nem vinnénk, de egy kis földutazástól nem esik kétségbe (Fotó: Andersen Dávid)
Ami még feltűnő az a tekintélyes méretű logó a hűtőrács közepén, amely a Captur vidám ábrázatához ad egy jókora „orrot”. Ez egyébként a Renault mostani modelljeinek sajátossága, a Captur nagytesóján, a Kadjaron még talán ennél is nagyobb a jellegzetes rombusz.
Furcsa apróságok belül
Az utastér kényelmes és még nagyobb testmagasság esetén is el lehet benne férni, legalábbis az első üléseken. Hátul a magasabbak, illetve a hosszabb lábúak jól teszik, ha picit összehúzzák magukat, de gyerekeket szállítani teljesen rendben van, így családi autónak is használható. A csomagtartója nem világbajnok, egy négytagú család nyaralásához már lehet, hogy tetőboxra is szükség lehet, de a két hátsó ülés lehajtásával már egész tisztességes méretű csomagtérhez jutunk.
A műszerfal nincs túlbonyolítva, a fizikai gombok száma befogadhatóan kevés, az anyagok minőségével sincs baj. Egyedül a középkonzol fényes fekete műanyag felülete okozhat gondot a tisztaságmániás tulajdonosoknak, azon ugyanis már akkor is megjelennek az ujjlenyomatok, maszatok, amikor először ránézünk. A fényes felület egyébként a tükröződéssel is megviccelheti a sofőrt, ezt lehet, hogy érdemes lett volna kihagyni.
A középkonzolba épített érintőképernyő teszi a dolgát, a menüje is kellemesen áttekinthető, nincs túlbonyolítva, minden ott van, ahol az ember várná. Egyedül a navigáció pontosságával akadtak gondok, de mivel ezt a már sokszor elátkozott Tomtom fejlesztette, nem a Renault ellenőrzőjébe írjuk a fekete pontot.
Ízléses, letisztult beltér, csak a fényes műanyagot tudnánk feledni (Fotó: Andersen Dávid)
A következő meglepetés a műszerfal közepén várja a sofőrt. A jókora digitális sebességmérő nem újdonság, a Renault háza táján már évtizedek óta használják a kilencvenes években még „egértévének” csúfolt megoldást. Ami viszont meglepő, az a felette elhelyezett kijelző, amely konkrétan a digitális kvarcórák LCD-it idézi, nem gondoltam volna, hogy 2019-ben még léteznek ilyen elemek egy autógyárban. Ez a kijelző nem a legszerencsésebb, néha nehézkes leolvasni róla, hogy mit szeretne közölni az autó, talán annyival nem nyomta volna meg a kocsi árát, ha ide is egy modernebb változat kerül.
Szintén Renault-sajátosság a kártya alakú indítókulcs, amelyet a francia gyártó az elsők között vezetett be. Ezzel nem is lenne gond, a mai modern autók java része már ilyet használ, igaz, a kártyaformátum helyett jellemzően szögletes vagy kerekded távirányítót kap az ember. Ezeket sok esetben a zsebünkből sem kell elővenni, a kocsi a kilincs meghúzásakor érzékeli, hogy nálunk van, és kinyitja az ajtót, majd szintén egy gombnyomással el is indulhatunk. Na itt ez nem így van, a kártyát a középkonzolon található résbe kell becsúsztatni és csak utána lehet a motor startgombját megnyomni. Azóta sem értem, hogy ennek mi értelme, azon kívül, hogy idegesítse a sofőrt, hogy már megint elő kell kotorni a kártyát a nadrágzsebből, táskából, ridikülből.
A nagytesó Kadjar mellett állva látszik igazán a mérete (Fotó: Andersen Dávid)
A kesztyűtartó, egészen sajátos módon, nem felfelé vagy lefelé nyíló ajtó mögött rejtőzik, hanem egy egészen elképesztő méretű fiókot lehet kihúzni a Captur műszerfalából. Amikor azt írom, hogy elképesztő, az nem túlzás, kis ügyeskedéssel talán egy rekesz sört is bele lehetne pakolni, ez nagyjából jelzi a méreteit.
Jól áll neki a nagyobb motor
Az általunk tesztelt autóban egy 900 köbcentis erőforrás kapott helyet, manapság már ez sem meglepő – igaz, a legtöbb helyen egyliteres motortól indul a paletta –, ehhez képest azonban a bő hétliteres fogyasztás picit mohónak tűnik, legalább egy jó literrel kevesebbet vártam volna, pedig nem is száguldoztam a Captur volánja mögött ülve. Már csak azért sem, mert ez a motor nagyjából alkalmatlan a gyorshajtásra, de a védelmében jegyezzük meg, nem is arra tervezték, hogy a sufnituning-huszárokkal hadakozzunk vele a Váci úton. A nyugodt, türelmes stílusban autózóknak megfelelő lehet, ettől függetlenül érdemes kipróbálni a legalább egy számmal nagyobb motorral szerelt változatot és utána alaposan elgondolkodni, hogy mégis inkább azt válasszuk.
A kétszínű fényezés nyújtja meg oldalról (Fotó: Andersen Dávid)
A magasított karosszériából jól áttekinthető a forgalom, kellemes biztonságérzetet ad az embernek ez a pozíció. Hátrafelé valamelyest szűkül a kilátás, de a tolatókamerával és a parkolási asszisztens pittyegésével együtt gond nélkül lehet vele parkolni akár szűkebb helyekre is. Ahogy említettem, a szűk egyliteres motortól ne várjunk Forma-1-re jellemző teljesítményt, emellett már csak arra kell figyelni, hogy lendületesebb kanyarokban picit alulkormányzott lehet az autó, de az is tény, hogy ehhez már feszegetni kell a határait.
Mennyi az annyi?
A végére hagytam a Renault Captur egyik legnagyobb előnyét, az árát: 3,6 milliótól indul a belépő szint, ez parádés ajánlat a divatos városi autóért, de a képeken is látható extra festésű változatért sem kell 4,5 milliónál többet fizetni. Ha pedig azt mondom, hogy a legfullosabb verzió is megáll 6,1 milliónál, akkor mindenki érti, hogy mi a Captur titkos fegyvere, ami miatt olyan sokat látni belőle az ország útjain.
