A műanyagok problémája idén érte el azt a kritikus tömeget, amikor már a közbeszédbe is bekerülhetett ez a téma, különösen, ha az úgynevezett mikroműanyagokról – vagyis az 5 milliméternél kisebb műanyagdarabkákról – van szó. Rengeteg, az internetre felkerült fotó, videó vagy épp blogposzt mutatja, hogy a világnak gyakorlatilag szinte már nincs olyan régiója, ahol ne észlelték volna ezeket a szennyező anyagokat. Mi magunk a saját szemünkkel láttuk, hogy például Izland elhagyott tengerpartjain is rengeteg szemetet mosnak partra a hullámok.
Ennél azonban jóval aggasztóbb megfigyeléseikről számoltak be az Alfred Wegener Institute kutatóintézet munkatársai, akik két tucat helyről gyűjtött hó- és jégmintákat tanulmányozva mérték fel a helyzetet. A mintákat többek között olyan helyekről vették, mint a norvég Svalbard, vagy épp az Alpok németországi lejtői. Az eredmények megdöbbentőek: az alpesi hegyekből vett minták szerint ezen a környéken egy liter hóban legalább 150.000 mikroműanyag-részecskét találtak. Ennél viszont talán sokkolóbb, hogy a több ezer kilométerre lévő sarkvidéki hó esetében literenként 14.000 részecskét azonosítottak a szakemberek.
Az óceánból lehalászott műanyaghulladék – a mikroműanyagok ezeknél jóval kisebbek (Fotó: Getty Images)
Arra nem tudtak magyarázatot adni, hogy pontosan honnan érkezhetett a szennyeződés az érintetlen sarkvidékre, de arra gyanakodnak, hogy főleg Európából jutnak el a részecskék északra, a szél közvetítésével.
„A hó összegyűjti ezeket a részecskéket a levegőből, és leviszi a talaj szintjére” – mondta Melanie Bergmann ökológus, az Alfred Wegener Intézet kutatója, egyben a Science Advances szakfolyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerzője. A tudósok a mikroműanyagot a virágporhoz hasonlították, mivel a részecskék méretei hasonlóak: a pollen jelenlétét szintén kimutatták már a sarkvidéki jégből, hóból.
A részecskék egy része meglepő módon olyan lakkszármazék, amely akár a tengerjáró hajókról is származhatna, a kutatók azonban rámutattak, hogy ha ez lenne a válasz, akkor a mikroműanyagot a vízben lehetne megtalálni, nem a partoktól távolabbi hómezőkön. Bergmann rámutatott, hogy hasonló anyagokkal kezelik az autók, de akár egyes épületek külső felületeit is.
Megfejtésre vár az a kérdés is, hogy hová kerül a tengerekbe jutó műanyag jelentős része: „jelenleg ez a kutatási terület egyik legfontosabb kérdése – magyarázta Bergmann. – A becslések szerint nagyjából évente 8 millió tonna műanyag végzi az óceánokban, ennek azonban körülbelül csak az 1 százalékát tudtuk eddig azonosítani.”
A kutatók dolgát nehezíti, hogy egyelőre nem tudják megállapítani, mikor kerülhettek oda a hóban talált mikroműanyag-részecskék, emiatt sok még a bizonytalanság ezen a téren. A mostani vizsgálat egy korábbi, a University of Strathclyde környezeti szennyezésekkel foglalkozó kutatására épít, amely a Pireneusok franciaországi részén azonosította a mikroműanyagok jelenlétét.
„Ha ezek a részecskék el tudnak jutni az Északi-sarkra, akkor az északi féltekén sehol nincs olyan terület, ahol ne lehetne nagy valószínűséggel megtalálni a mikroműanyagokat” – mondta a Wired magazinnak Deonie Allen, az említett kutatás vezetője.
Egyelőre csupán kevés információnk van arról, hogy a mikroműanyagok milyen hatással vannak a környezetre, de nagy valószínűséggel teljes ökoszisztémák működését is befolyásolhatják. A kutatásokat pedig nehezíti, hogy nehéz kontrollált kísérleteket folytatni, mivel már eleve nehéz olyan régiókat találni, ahol a mikroműanyagok ne lennének kimutathatók a tengervízből.
Bergmann arra is rámutatott, hogy mennyire súlyos a helyzet a műanyagok mennyiségét illetően: a világon valaha gyártott műanyagok felét az elmúlt 15 évben hozták létre, és semmi jelét nem látjuk annak, hogy a műanyagmánia csökkenni kezdene.
