Dexter, True Detective, Hajsza, The Alienist… Csak néhány olyan sorozatgyilkosos tévészéria, ami óriási közönségkedvenccé vált, és se szeri, se száma azoknak a tévés nyomozóknak, akik valamilyen különleges képesség birtokában oldanak meg többszörös gyilkosságokat a tévében. A sorozatgyilkosok témája divatos lett: ők azok a modern rémek, akik itt élnek köztünk, a szomszédaink, esetleg a munkatársaink is lehetnének, és amikor kiderül, miket műveltek, általában mindenki csak annyit mond, hogy „Pedig olyan csendes, kedves, magának való ember volt…” Ők a modern idők vámpírjai, akik egymagukban képesek komplett nagyvárosokat rettegésben tartani.
Ma már szinte hihetetlen, de fél évszázaddal ezelőtt még normális szavunk sem volt rájuk. Az FBI-on belül indult viselkedéskutató részleg munkatársai voltak azok, akik elkezdték tanulmányozni a többszörös gyilkosok módszereit és gondolkodásmódját, létrehozva ezzel a profilozás – amikor a gyilkosságok jellegzetességei alapján létrehoznak egy profilt a gyilkosról, aminek alapján a rendőrség könnyebben kézre kerítheti őt – alapjait, és megalkotva a mára már a köznyelv részévé vált sorozatgyilkos szót. Róluk és az ő nem mindennapi munkájukról szól a Netflix Mindhunter című sorozata.
A sorozatgyilkosok nem tesznek jót a magánéletnek
A Mindhuntert nemcsak a valós történelmi alapok, hanem amiatt is érdemes komolyan venni, mert az a David Fincher hozta tető alá, aki a világ legjobb sorozatgyilkosos filmjei közül kettőt is rendezett: a Hetediket és a Zodiákust. Nem kérdés, hogy a Mindhunter az utóbbi munkájához áll közelebb. A nyomozók sziszifuszi, sokáig semmiféle eredménnyel nem járó kitartó és lélekölő munkáját mutatja be, és nem a gyilkosságok részletes ábrázolásával kíván minket sokkolni – ezeket nem látjuk, csak utólag, szóban mesélik el őket –, hanem azzal, hogy a sorozatgyilkosok fülön csípéséhez sokszor arra van szükség, hogy az őket üldöző nyomozók mindent feladva váljanak igazi vadásszá, az egész életüket feltéve a vadászatra.
A Mindhunterben kiemelt figyelmet kap minden főszereplő magánélete, és ahogy haladunk előre a cselekményben, úgy válik mindhárom főhős élete egyre sivárabbá és boldogtalanabbá. Persze régi akciófilmes klisé, hogy az igazán kemény zsaruknak nincs magánéletük, de a Mindhunter nem elégszik meg az alaptézis felmondásával, ez a sorozat a mélyére akar ásni: aprólékosan mutatja be, hogyan hullanak szét családok és párkapcsolatok az FBI-osokat egyre jobban behúzó gyilkossági ügyek miatt. Hogyan válik szép lassan minden más mellékessé egy sorozatgyilkos utáni hajszában.
A bőrünk alá kúszó borzalom
Ugyan a Mindhunter főhősei a nyomozók/kutatók, a sorozat lehetőséget ad, hogy alaposan elmerüljünk a gyilkos elmék beteges gondolkodásmódjában is. Hőseink ugyanis számtalan mélyinterjút készítettek a börtönökben raboskodó őrültekkel, és – főképp az első évadban – ezekből jó sokat végignézhetünk. A XX. századi amerikai történelem legbetegebb alakjai – Charles Manson, Ed Kemper, Sam fia stb. – tárják ki a lelküket az arra kíváncsi FBI-osok előtt, és mivel az itt elhangzottak a valódi FBI-osok interjúin alapulnak, hiteles és iszonyatosan rémisztő mindaz, ami a szájukat elhagyja. A sorozat nyomozó főhősei ugyan fiktív karakterek, de részben mégis igazi FBI-osok, a profilozás technikáját kidolgozó Robert K. Kessler és John Douglas az előképük. Kettejük közül Douglas olyannyira belefolyt a Mindhunter munkálataiba, hogy írói kreditet is kapott. Mivel a téma egyik legnagyobb szakértője segítette az alkotókat, nem is várhatunk kevesebbet a bőrünk alá kúszó, kényelmetlen realizmusnál, és ezt bizony meg is kapjuk.
Jelenet a Mindhunter c. sorozatból (Fotó: Netflix)
Donald Trump Amerikája beköszön
Fincher egészen kiváló abban, hogy fokozatosan taszítsa hőseinket – és velük együtt a nézőket – a pokolba. Míg az első évadban lehet örülni a részsikereknek, hiszen szép lassan elkezd működni mindaz, amiért a kis nyomozócsapat dolgozik, és ugyan a sikerért olykor kényelmetlen közelségbe kell kerülniük az elkövetőkkel (egészen bravúrosan mutatják be, ahogy a kétméteres sorozatgyilkos, Ed Kemper szinte már a barátjukká válik…), ennek az ára még csak felsejlik, de nem csapódik le rajtuk egyből. A második évadban, ahol a csapat a kidolgozott technikát az atlantai gyerekgyilkosságok (kb. 2 év alatt 29 áldozattal végzett 1979 és 1981 között) elkövetője utáni hajszában próbálja ki a gyakorlatban, a munkájuk sötétsége már sokszorosan üt vissza rájuk. Az új évad egyik legerősebb része, hogy Tench nyomozó majd megfeszül, hogy a házasságában és apaként is helytálljon egy családi krízis közepén, közben pedig egy sokszoros gyerekgyilkost is lefüleljen, de ez a munka egész embert kíván: kicsinálja a lelket, és nem hagy helyet benne semmi másnak.
Új elemként jelenik meg a folytatásban a társadalomkritika is. A második évadban a faji feszültségek komoly szerepet játszanak, lévén az áldozatok fekete gyerekek, és a rendőrség csak azután kezdi komolyan venni az ügyet, miután már több mint tíz halottról lehet tudni, és akkor is csak kapkodva, gyakran inkább bűnbakot keresve a valódi elkövető helyett. Egy végletekig megosztott amerikai társadalom rajzolódik ki a Mindhunter második évadából, ami hiába játszódik a nyolcvanas évek legelején, bizonyos szempontból játszódhatna akár ma is, amikor az afroamerikaiak sokszor csak másodrendű állampolgárnak számítanak a saját hazájukban, Donald Trump Amerikájában.
Fotó: Netflix
Egy rejtély, amely még ma is él
A Mindhunter második évada azok számára lesz igazi élvezet, akik imádnak a lehető legmélyebben elmerülni reménytelennek és megoldhatatlannak tűnő nyomozások részleteiben, és nem zavarja őket, ha nem kapnak megnyugtató választ minden felmerülő kérdésükre, sőt attól se akadnak ki, ha az évad vége után esetleg több kérdésük lesz, mint ahány válaszuk. David Fincher a Zodiákusban már megmutatta, hogy igazi mestere az évekig tartó hajtóvadászatok bemutatásának, és a sorozat formátum ezúttal megengedi neki, hogy még mélyebben elmerüljön ebben. Ez lehetőséget ad neki, hogy felrajzolja a korabeli Atlanta társadalmi feszültségeit, és ne csak a nyomozók lelki világáról és magáról a bűntényről mutasson nekünk izgalmas képet, hanem közben felfessen egy rémisztő tablót egy városról és arról, hogy olykor a politikusok érdekei sokkal többet számítanak annál, mint hogy valóban eredményes nyomozást lehessen végezni egy sorozatgyilkos ügyében.
Bónusz: az atlantai gyerekgyilkosságok ügyét az új polgármester idén tavasszal ismét megnyitotta, hogy az új rendőrségi technológiákkal talán megnyugtatóbb eredményeket tudjanak mondani az érintett családoknak, akik lassan már negyven éve várják, hogy az állam végre megpróbálja megválaszolni a kérdéseiket.
A Mindhunter eddigi két évada a Netflixen látható.
