Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Szabadidő

Mi a közös a Viagrában, az LSD-ben és a tépőzárban?

Mindegyik egy véletlennek köszönhetően jött létre. Összeállításunkban bemutatjuk a legérdekesebb váratlan felfedezéseket.

A tudományos felfedezéseket általában éveken át tartó kutatás, megannyi balul elsült kísérlet és elkeseredett próbálkozás előzi meg, azonban előfordul, hogy egy fatális véletlen, a körülmények szerencsés együttállása, esetleg az emberi lustaság vagy feledékenység eredményez nem várt áttörést. Az is előfordul, hogy a kutatók valami teljesen más problémára kerestek megoldást, de az eredmények láttán rájöttek, hogy itt valami hasznos vagy értékes dologra bukkantak. Ilyenkor a szerencsének is jelentős szerepe van, hogy a jókor jó helyen lévő kutatók felismerték, hogy mi jött létre a véletlennek köszönhetően. Lássuk, melyek a legváratlanabb véletlen felfedezések!

A mikrohullám és az olvadó csoki

Az élelmiszerek magas frekvenciájú rádióhullámokkal történő melegítésével már a 20. század harmincas éveiben kísérleteztek, sőt az 1933-as chicagói Világkiállításon már demonstrálták is a technológiát: egy 60 MHz frekvenciájú, rövidhullámú rádióadó segítségével sütöttek meg egy szendvicset. A Bell Laboratories négy év múlva aztán beadott egy szabadalmi kérvényt is, amellyel éppen ezt a módszert kívánták levédetni.

Bár ez már tekinthető a mikrohullámú sütők ősének, mint a képen is látható, ez még nem volt kifejezetten hatékony, rengeteg energiára volt szüksége, arról nem is beszélve, hogy nagyon sok helyet foglalt – a továbblépéshez szükség volt az úgynevezett magnetron kifejlesztésére is, amellyel mikrohullámokat lehetett előállítani. Ez egy brit fizikus, Sir John Turton Randall nevéhez fűződik, aki a brit és az amerikai hadsereg számára fejlesztett új típusú radarokat, de innen persze még mindig hosszú út vezetett a mikróig.

Miután a magnetron technológiáját a britek eladták az amerikaiaknak is, a haditechnikai fejlesztésekkel foglalkozó Raytheon Corporation volt az egyik vállalat, amely a tömegtermelést megkezdhette. Itt dolgozott Percy Spencer mérnök, aki 1945-ben egy új típusú radar kifejlesztésén munkálkodott, amelynek egyik alkatrésze épp egy magnetron volt. Egy nap, amikor a berendezés tesztelésén fáradozott, Spencer azt vette észre, hogy a zsebében lévő csokiszelet a kísérlet során megolvadt.

A jelenség meglepte a szakembert, aki ezután további kísérletekbe fogott: két vákuumcsövet egymás felé fordított, majd közéjük helyezett először egy marék kukoricát, ami annak rendje és módja szerint ki is pattogott, majd egy tojást, amely a kísérletet figyelő kutatók meglepetésére egyszerűen szétpukkadt a melegítés hatására. Spencer így rájött, hogy az élelmiszerek a mikrohullámok energiájának köszönhetően melegedtek fel, és nem sokkal később, 1945. október 8-án a Raytheon be is nyújtotta az első mikrohullámú sütő szabadalmi kérvényét, amely két évvel később, 1947-ben jelent meg a piacon. A készüléket akkor még Radarange néven hozták forgalomba.

Az NV Savannah fedélzetén a mai napig látható az egyik első Radarange mikrosütő (Fotó: Wikipedia)

Ez sem volt sokkal kompaktabb, mint az előd: közel két méter magas doboz volt, amely 340 kilót nyomott, és körülbelül 5000 dollárba (mai értéken 56 000 dollárba, azaz szűk 17 millió forintba került). Ez persze nem volt akadály például az amerikai haditengerészetnek, amely meg is rendelt egyet a világ első nukleáris meghajtású teherhajója, az NS Savannah fedélzetére, de az igazi áttörésre egészen 1972-ig kellett várni, amikor a Litton nevű vállalat bemutatott két olyan modellt, amelyeket 349, illetve 399 dollárért lehetett hazavinni.

Röntgen és radioaktivitás

A napjainkban az orvoslásban és a biztonságtechnikában használt röntgenberendezések sem jöhettek volna létre egy véletlen nélkül: Wilhelm Röntgen német fizikus 1895-ben egy katódsugárcsővel dolgozott, amikor észrevette, hogy a közelben álló, fluoreszcens anyaggal bevont lap derengeni kezdett a sötét szobában – még akkor is, amikor a katódsugárcsövet letakarta. Különféle tárgyakkal próbálta blokkolni a sugarak útját, azonban hiába rakott bármit a cső és a lap közé, nem történt változás. Amikor pedig a kezével benyúlt a fluoreszcens lap elé, azt vette észre, hogy nem a keze körvonalai jelennek meg a lemezen, hanem a csontjai. Ezután egy fotózáshoz használt fényérzékeny lapot helyezett a sugarak útjába, ezzel létrehozva az első röntgenfelvételeket – amelyeket ekkor természetesen még nem így neveztek.

Az egyik első röntgenfelvétel Wilhelm Röntgen feleségének a kezét ábrázolja (Fotó: Wikipedia)

A felfedezés azonban felkeltette a francia fizikus, Henri Becquerel figyelmét, aki munkatársaival, Pierre és Marie Curie-vel együtt vizsgálni kezdte a röntgensugarak és a foszforeszkálás közötti kapcsolatot. Különféle ásványok napfényre adott reakcióját elemezték, ám ekkor közbeszólt az időjárás: az őszi-téli hónapokban nem igazán volt napsütéses idő, Becquerel ezért elcsomagolta a kísérlethez szánt fotópapírt, amelyre egy rézből készült keresztet helyezett, hogy a papír ne gyűrődjön, majd rátette a kálium-uranil-diszulfát kristályokat tartalmazó tálkát. Később aztán unalmában úgy döntött, előhívja az üres fényképlemezt, amelyen legnagyobb döbbenetére a kereszt körvonalai rajzolódtak ki – a csomagolópapír ellenére.

Eleinte nem is értették, hogy ennek mi lehet a magyarázata, így alaposabb kutatásokba fogtak, amiért 1903-ban meg is kapták a fizikai Nobel-díjat. Ezzel Becquerel munkatársa, Marie Curie lett az első nő, aki elnyerte a rangos tudományos elismerést – az nlc-n épp tegnap írtuk meg, hogy életéről és munkásságáról film készül, Rosamund Pike főszereplésével.

A gyógyító fa története

A láz-, és fájdalomcsillapító hatású kinint a 17. században kezdték alkalmazni, főként a malária ellen – ez még ma is előfordul, annak ellenére, hogy már kapható jóval hatékonyabb gyógyszer is a betegségre. Mindez azonban nem így lenne egy szerencsétlen véletlen nélkül.

A kinin jótékony hatásairól az európaiaknak először jezsuita misszionáriusok számoltak be, akik 1600 környékén Dél-Amerikában tevékenykedtek. Itt ismerkedtek meg a kinin maláriaellenes hatásával, amelyet egy bennszülött fedezett fel: a férfi eltévedt az dzsungelben, ráadásul magas láz alakult ki nála a malária miatt. Mivel ivóvize sem volt elég, kétségbeesésében egy pocsolyából ivott, amely egy fa tövében alakult ki.

Akkor még nem tudta, de a szóban forgó fa az úgynevezett cinchona (vagy a kecsuák nyelvén quina-quina) volt, amelynek a kérge kinint tartalmaz. Ami azt illeti, a férfi még meg is ijedt, mivel a pocsolya vize rendkívül keserű volt; először azt gondolta, valami mérgezőt ihatott meg. Rövidesen azonban azt vette észre, hogy elkezdett javulni az állapota, és a láza is elmúlt – ennek köszönhetően tudott kikeveredni az őserdőből és megosztani a „csodafa” történetét másokkal is. A cinchona kérgéből végül 1817-ben vonták ki a kinint.

Alpesi séta ihlette a tépőzárat

Egy svájci mérnök, bizonyos George de Mestral 1941-ben túrázni indult a kutyájával a hegycsúcsok közé. Amikor hazaért, észrevette, hogy a ruháján, de a kutya szőrében is apró bogáncsok lapulnak. Puszta kíváncsiságból megvizsgálta a bogáncsokat a mikroszkóp alatt, és rájött, hogy a növény apró kampói könnyedén megtapadnak a textil-, vagy a szőrszálak között, ráadásul viszonylag könnyen eltávolíthatóak, de újra meg tudnak tapadni, ha érintkeznek valamivel. Bár eredetileg nem voltak ilyen tervei, Mestral végül nyolc éven át dolgozott a tépőzár prototípusán, amelyet végül 1955-ben tudott csak szabadalmaztatni. 

A természetben előforduló jelenségek műszaki területekre való átültetésével a biomimetika foglalkozik (Fotó: iStockphoto)

A három évvel később már újságcikkekben tárgyalt „cipzármentes cipzárt” a textilipar eleinte nem igazán akarta felhasználni furcsa kinézete miatt, de Mestral szerencséjére felfedezte az anyagot az űrkutatási hivatal, mert az asztronauták szkafandereire ragasztott csíkokkal kiválóan lehetett rögzíteni bizonyos kiegészítőket. Később síoveralloknál és búvárruháknál is elkezdték alkalmazni, a nagy áttörés pedig a hatvanas évek közepén érkezett el, amikor olyan divattervezők kezdték futurisztikus kreációikon felhasználni a tépőzárat, mint Pierre Cardin vagy Paco Rabanne.

A kézmosás hiányának köszönhetjük az édesítőt

A szacharin nevű édesítőszer körülbelül négyszázszor olyan édes, mint a cukor, ezt azonban valószínűleg nem tudnánk, ha 1878-ban Constantine Fahlberg, a Johns Hopkins Egyetem egyik munkatársa alaposan megmossa a kezét, miután különféle vegyszerekkel dolgozott a laborban.

Ez azonban elmaradt, Fahlberg pedig vacsora közben észlelte, hogy minden élelmiszernek furcsa édeskés íze van. Hamar rájött, hogy a kezére kerülhetett valami, ezért másnap visszament a laborba, és a tudományos szférában ugyancsak ellenjavallt módon elkezdte végigkóstolni a különböző vegyületeket. Végül rájött, hogy véletlenül túlhevített egy lombikot, így a benne lévő o-szulfobenzoesav reakcióba lépett a foszfor(V)-kloriddal és az ammóniával, így létrejött a benzil-szulfinid, más néven a szacharin. A 20. század elején ugyan felmerültek aggályok a szacharin biztonságos alkalmazásával kapcsolatban, de 2001-ben az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyelet, az FDA emberi használatra alkalmasnak minősítette, cáfolva a korábbi feltételezéseket, amely szerint rákot okoz – a vitát  pedig már a cukorbeteg Theodore Roosevelt amerikai elnök eldöntötte, amikor 1908-ban úgy fogalmazott:

Aki azt mondja, hogy a szacharin ártalmas az egészségre, az hülye. Dr. Rixey-től minden nap kapok.

A bicikliút, ami megváltoztatta a világot

1943-ban a svájci Albert Hofmann a Sandoz gyógyszercég egyik laboratóriumában épp az anyarozsból kivonható ergotamint vizsgálta, mivel természetes gyógyszeralapanyagok fejlesztésén dolgozott – a kísérletezés során azonban véletlenül a kezére került egy kevés az azóta LSD-ként ismert lizergsav-dietilamidból, amit később feltehetően lenyalhatott az ujjáról. Ekkor fedezte fel az LSD hatását, amit akkor úgy írt le, mint a „különleges nyugtalanság érzését, amely enyhe szédüléssel párosul”, illetve „a részegséghez hasonló, egyáltalán nem kellemetlen” állapotot, „amely rendkívül élénk képzetekkel jár, egyfajta álomszerű állapothoz hasonlít”.

Albert Hofmann kis figyelmetlensége miatt fedezhette fel az LSD-t (Fotó: National Institutes of Health)

Hofman három nappal később, 1943. április 19-én már szándékosan fogyasztott el 250 mikrogramm LSD-t. Ez a dátum „biciklinap” néven vonult be a drogkultúra történelmébe, a vegyész ugyanis ezután kerékpárjára pattant, és útban hazafelé, tekerés közben kezdte el érezni az LSD hatását.

A 102 éves korában elhunyt Hofmann nem sokkal a századik születésnapja előtt „a lélek gyógyszerének” nevezte az LSD-t, és hangot adott felindultságának, amiért a világ legtöbb országában tiltják a használatát, noha „rendkívüli sikerekkel tíz éven át alkalmazták a pszichoanalízisben.”

Háztartási tisztítóból gyerekjáték

Noah és Cleo McVicker nevét kevesen ismerik, pedig minden kisgyerekes szülőnek hálát kéne adnia nekik, amiért létrehozták a gyurmát a 20. század elején. Igaz, ők eredetileg tapétatisztítónak szánták, ugyanis szappangyári dolgozókként arra jöttek rá, hogy a ragadós anyag egyfajta radírként használva kiválóan eltávolítja a széntüzelésű kályhák működtetése során a falakra lerakódó vékony koromréteget. És ami azt illeti, egészen a bakelitalapú tapéták megjelenéséig jól is ment ez a biznisz – akkor azonban elkezdett rohamosan csökkenni a kereslet a tapétaradír iránt, mivel a bakelittapétákat már egy vizes szivaccsal is meg lehetett pucolni.

Ki gondolná, hogy háztartási tisztítószerből lett a kedvelt gyerekjáték? (Fotó: iStock)

Azonban mielőtt McVickerék csődbe mentek volna, egy óvónő, bizonyos Kay Zufall megmentette a céget: ő hallotta ugyanis valahol, hogy a gyerekek mindenféle dekorációt, kisebb szobrokat készítettek a tapétaradírból, amikor pedig kipróbálta a gondjaira bízott gyerekekkel, azt tapasztalta, hogy imádják a gyurmázást. Elmesélte a sztorit a sógorának, Joe McVickernek is, aki Noah unokaöccse volt, a két fivér pedig ezen felbuzdulva színezőanyaggal dúsította a gyurmát, amely így már el is indulhatott világhódító útjára.

Az a bizonyos kék pirula

A Viagra a kilencvenes években tett szert világhírre, bár azt valószínűleg sokan nem tudják, hogy eredetileg egészen másra szánta a Sildenafil nevű hatóanyaggal kísérletező Pfizer. Pedig így van: a gyógyszercég egy szívbetegségek kezelésére alkalmas vegyületet akart kifejleszteni, a klinikai tesztek során azonban a Sildenafil teljességgel hatástalannak bizonyult – viszont a kísérletben részt vevő férfiak azt vették észre, hogy a szer hatására hosszan tartó erekció alakult ki náluk, beleértve azokat is, akiknek korábban merevedési problémáik voltak.

A Pfizernek sem kellett több, újabb klinikai teszteket szerveztek, ezúttal négyezer, merevedési problémával küzdő férfi részvételével. Az új vegyület mindenkinél azonos eredménnyel járt, ezzel pedig megkezdődött a kék pirula korszaka.

A Viagra szívgyógyszerként nem vált be – a hálószobában annál inkább! (Fotó: iStock)

Feledékenységből biztonsági üveg

Az autóknál már évtizedek óta kötelező szériatartozék a biztonsági üvegből készült ablak, ez azonban nem jöhetett volna létre egy kis feledékenység, na meg egy kis ügyetlenség nélkül, felfedezését ugyanis annak köszönhetjük, hogy egy francia kutató, bizonyos Edouard Benedictus egy lombikba cellulóz-nitrátot töltött, majd ottfelejtette a polcon, és pár nap múlva véletlenül leverte onnan az edényt. Az üveg ugyan eltörött, de Benedictus legnagyobb meglepetésére a szilánkok nem szóródtak szét, hanem továbbra is a lombik formáját őrizve összetapadtak, a kutató pedig rájött, hogy a különös jelenség a cellulózalapú bevonatnak köszönhető. A biztonsági üveget innentől nem csak az autók szélvédőiben, de munkavédelmi szemüvegeknél és más ipari eszközöknél is elkezdték széles körben használni.

A biztonsági üveg ugyan eltörik, de megőrzi a formáját (Fotó: iStock)

Mint látható, időnként nem baj, ha egy picit feledékenyek vagyunk, ki tudja, lehet, hogy a világ következő nagy találmányára fogunk rábukkanni. De azért, ha lehet, laboratóriumban ne álljunk neki kóstolgatni a vegyszereket!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top