Szabadidő

Íme a világ legkisebb szabadulószobája: egy koporsó

Klausztrofóbia és rettegés egy élményben, amit a Kill Bill híres föld alól szabadulós jelenete inspirált.

Akárcsak a műfaj többi képviselőjénél, minden idők legkisebb, 120-szor 70-szer 5 centiméteres szabadulószobájánál is ugyanúgy keményen meg kell dolgoznunk a kiszabadulásért. Itt azonban nincsenek lelakatolt ajtók és sötét folyosók. Csak maga a doboz. A Dolog (The Subject) névre keresztelt szabadidős eszköz a 24 éves brit egyetemista, George Larkwright alkotása, aki egy igazán zavarba ejtő feladványt szeretett volna alkotni, mellyel a kiszolgáltatottság és a fojtogató bezártság élményét egyszerre lehet megtapasztalni.

A fiatal művész innovációja kétségtelenül szakítás a csapatépítő bulik és a szabadulás után készült csoportos, mosolygós szelfik világával. A Metro nevű brit lap szerint az volt a cél, hogy aki egyszer ide bezáratja magát, egy kicsit valóban öregedjen és tényleg rettegjen szabadulás közben.

A játékot egyébként nem egyedül kell játszani: a 2 fős csapatok egyik tagját belakatolják a koporsóba, a másik pedig kívülről próbál segíteni a kijutásban. A dobozon belül egyedül papír, ceruza és egy lámpa segíti a játékost. Miközben egy csomó, a koporsó belső falára írt rejtélyes üzenetet kell dekódolnia, a „külső” játékos feladata, hogy átnézzen dokumentumokat, kódokat fejtsen meg, információmorzsákat rakjon össze, amelyek végül kinyitják a dobozt. 

George-ban elmondása alapján akkor fogalmazódott meg az ötlet, miután megnézte a Kill Bill című film második részét, melyben a menyasszony csapdába esik egy koporsóban, ahonnan végül tehetségének köszönhetően kiszabadítja magát.

(Képünk illusztráció)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top