nlc.hu
Szabadidő
Fulladást mímelt, hogy megnézze, mit tesz a kutyája

Fulladást mímelt, hogy megnézze, mit tesz a kutyája

A mondás úgy tartja, hogy a kutyák az ember legjobb barátai, ezt a videót elnézve pedig nem lesz okunk kételkedni ennek igazságtartalmában.

A kutyát sokan a hűség szimbólumának is tartják, nem véletlen, hogy évről évre előkerülnek olyan történetek, mint például azé a kutyusé, amely négy éven át várta gazdáját az út mellett. Persze akadnak ennél kevésbé bizalomgerjesztő dolgok is, például az a 2015-ös kutatás, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy házi kedvenceink vajon mennyi idő után fanyalodnának ránk, ha összeesnénk mellettük a lakásban. Lelőjük a poént: volt olyan kutya, amely a gazdája halálát követő negyvenedik percben már vígan lakmározott a tetemből.

Hasonló kíváncsiság vezérelte az alábbi videón látható Phan Chinh Tuyent is, aki azt akarta megtudni, hogyan reagálna kedvenc négylábúja, ha a szeme láttára fuldoklani kezdene úszás közben. A felvételen látható, hogy a jókora rottweiler rögtön rohanni kezd a kert másik végéből, amikor meghallja gazdája elfúló kiáltásait. 

Képünk illusztráció, de biztosak vagyunk benne, hogy ez a kutyus is kimentené a gazdiját a vízből (Fotó: iStock)

A blöki ezután gondolkodás nélkül beveti magát a vízbe, hogy a fuldokló emberhez odaússzon, majd a kezét megragadva kihúzza a biztonságot jelentő lépcsőkre. Bár nincs róla információnk, de gyanítjuk, hogy a kutyus egy jókora velős csontot vagy steaket kapott ajándékba a gazdájától a hősies mentőakció után.

A videó a Twitter felhasználóinak is tetszett, cikkünk írásakor több mint 652 ezer lájk szerepel a videó mellett, amelyet több mint 176 ezren meg is osztottak követőikkel.

Nem sírunk, csak valószínűleg a szemünkbe ment egy kevés a vízből, amiből a kutya kimentette a gazdiját. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top