Szabadidő

Maga Bill Gates volt a titkos Mikulás, aki bőkezűen megajándékozta a redditezőt

A szerencsés 33 éves nő a Reddit karácsonyi ajándékcsere-kihívásában vett részt, és nyerte el a főnyereményt. Ráadásul Bill Gates nagylelkűen és meghatóan pont azt adta, amire a legnagyobb szükség volt a családban.

A Microsoft alapítója igazán bőkezűen bánt a győztes Shelbyvel, akinek többek között A nagy Gatsby kéziratos példányának másolatát, továbbá eredeti Twin Peaks-relikviákat is adott karácsonyra. A milliárdos még a fiatal nő macskáját is megajándékozta, ugyanakkor a legértékesebb ajándék mégiscsak az az adomány volt, amit Shelby márciusban elhunyt édesanyjának emlékére hoztak létre, hogy a szívbetegségben szenvedőket támogassák.

Shelby a közösségi oldalon köszönte meg Bill Gatesnek az elképesztő ajándékok sokaságát, külön kiemelve a jótékonysági szervezetnek nyújtott segítséget. Mindeközben a Reddit-posztból az is kiderült, hogy Shelby édesanyja idén tavasszal teljesen váratlanul, a 33 éves nő esküvője előtt 10 nappal ment el. Nem véletlen, hogy az idei karácsony a családban, különösen Shelby számára meglehetősen letargikus hangulatban telt. Ezt a szomorú időszakot vidította fel a 64 éves milliárdos, kiszakítva Shelby-t a gyászból, aki elmondása szerint napokig úgy érezte, mintha egy másik bolygón, egy másik univerzumban lebegne. 

Bill Gates egyébként évek óta részt vesz a Reddit karácsonyi akciójában. Shelby karácsony előtt pár nappal épp az esti rutinját végezte, mikor jelzett a telefonja, hogy üzenete érkezett: a Reddit titkos mikulása Washingtonból küldött egy FedEx-csomagot. Amikor a nő kibontotta a tekintélyes méretű pakkot, egyből meglátta benne Bill Gates karácsonyi üdvözlőkártyáját, amihez a fotóját is mellékelte. Shelby szíve ekkor, mint később elárulta, majdnem kiugrott a helyéről. 

Fotó: Getty Images

Bill Gates karácsonyi lapján a következő üzenet állt: „Nagyon örülök, hogy Ön is részt vett a Reddit 95. karácsonyi ajándékcseréjében. Ezek szerint igazán nagylelkű ember lehet. Remélem, örülni fog az ajándékaimnak. Küldtem egy csomó dolgot, melyek, úgy hiszem, sok vidám percet szereznek majd, és persze néhány nagyszerű könyvet is. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy nincs az az ajándék, mely visszahozná, feledtetné velünk annak a hiányát, akit nagyon szerettünk és elveszítettünk. Fogadja őszinte részvétem az édesanyja halála miatt, amit azzal is szeretnék kifejezni, hogy támogatom az emlékére létrehozott American Heart Alapítványt.”

Bill teljes ajándéklistája: 

  • könyvek
  • egy karácsonyi Harry Potter-kalap
  • egy pár fülbevaló
  • egy gyönyörű zeldás ágynemű
  • egy függőágy
  • sok-sok csokoládé
  • játékok Shelby macskájának
  • 7 csomag különleges Oreo-keksz
  • társasjátékok
  • A nagy Gatsby kéziratának nagyon menő másolata
  • karácsonyi gyertyák
  • több legókészlet
  • Twin Peaks-es ruhák és egyéb relikviák

Via Ladbible

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése