nlc.hu
Szabadidő
Gyorsabb mobilnet, új űrhajók és kvantumszámítógépek jönnek 2020-ban

Gyorsabb mobilnet, új űrhajók és kvantumszámítógépek jönnek 2020-ban

A kétezertízes éveknek vége, lássuk, milyen technológiai fejlesztések érkeznek az idén.

A 2020-as szám különleges helyet foglal el a kütyük és a technológia iránt érdeklődők szívében, ez ugyanis az az év, ami sokak számára egyet jelent a William Gibson író és pályatársai által megalkotott cyberpunk világával. Ettől függetlenül ugyanúgy érdemes előre tekinteni a kristálygömbünkben, hogy lássuk, milyen izgalmas újdonságok várnak ránk az idén, vágjunk is bele.

Elárasztják a világűrt az új űrhajók

Az űrsikló program 2011-es berekesztését követően 2020-ban megélénkülhet a mozgolódás a világűrben. Azóta az orosz Szojuz modulok jelentették nagyjából az egyetlen útvonalat a kozmoszba és bár az Elon Musk nevével fémjelzett SpaceX végrehajtott pár látványos kilövést, az elmúlt években ezen a téren nem sok minden történt.

A Boeing azonban már 2019 végén sikeresen tesztelte a CST-100 Starlinert, amely egyszerre hét űrhajóst is képes a Föld légkörén kívülre szállítani, ha pedig minden jól megy, 2020-ban már utasokkal együtt indulhat első útjára a spéci űrkapszula.

A Boeing Starliner az első sikeres visszatérése után, még 2019-ben (Fotó: Getty Images)

A Virgin Galactic is ebben az évben remél végre utasokat szállítani az űrbe, ennek itt lenne az ideje, mert az alapító Sir Richard Branson már egy évtizeddel ez előttre ígérte a nagy mérföldkövet. 

Azért Elon Musk sem pihen, tovább tesztelik a SpaceX Dragon űrkapszuláját, ha pedig ez az év elején sikerrel zárul, náluk is megkezdődhet az „emberes” űrutazások időszaka.

Emellett tovább folynak majd a közeli világűr behatóbb vizsgálatai, többek között a Földet megközelítő aszteroidák szondázásával, de készül az Amazon-vezér, Jeff Bezos tuljadonát képező Blue Origin is, hogy New Shepard nevű rakétáján embereket szállítson az űrbe.

Nagy a tolakodás, a Virgin Galactic első járataira már több mint 600-an letették a foglalót, a végleges jegyért azonban nem kevesebb mint 250.000 dollárt kell fizetniük.

Jönnek a hajlékony kijelzők

Az első fecskéket már láthattuk 2019 végén, nem lenne meglepő azonban, ha 2020 első nagy szórakoztató-elektronikai rendezvényén, a Las Vegas-i CES-en is hemzsegnének az efféle fejlesztések.

A hajlékony kijelzőket már bemutatták tévékhez és telefonokhoz is, előbbi kisebb helyen elférő nagy képernyők kifejlesztését teszi lehetővé, míg utóbbinak köszönhetően visszatérhetnek az összecsukható telefonok, igaz, ezúttal már érintőképernyős, „okos” kivitelben. Arra azért senki se számítson, hogy a kezdetben ezek a készülékek olcsók lesznek, a jelenleg ismert árak szerint az efféle telefonok közül a jobbak közelíthetik az egymillió forintos lélektani határt is.

2020-ban elszaporodnak majd a hajlékony kijelzővel szerelt okostelefonok (Fotó: Getty Images)

A kijelzők megváltozása nemcsak a készülékek formájára, hanem a felhasználásra is hatással lehet, ami érdekes újdonságot hozhat például a videók világába. Érdemes ezzel kapcsolatban megnézni a dél-koreai Samsung videóját.

Zöldebb technológiák

Az elmúlt években a környezetvédelem és a klímatudatosság is a hétköznapi párbeszédek tárgyává vált, a világon pedig csak kevés olyan cég van, amely ne dolgozna éppen termékei vagy szolgáltatásai „kizöldítésén”. Nem kivétel ez alól az okostelefonok gyártói is, különösen, hogy a „becslészek” szerint csak tavaly körülbelül 1,3 milliárd új telefon talált gazdára világszerte, miközben körülbelül 18 milliárd (!) készülék porosodik az íróasztalok fiókjaiban.

Ez nem csak pazarlás, de potenciálisan a környezetnek sem tesz jót, mivel az elektronikai eszközökben ritka és nem kifejezetten környezetbarát módon bányászható fémek is szerepelnek, de természetesen akad bennük például műanyag is, gazdagon. A telefonok mellett azonban a tévéket, háztartási eszközöket és egyéb elektronikai termékeket gyártó cégeken is nagy lesz a nyomás, hogy a gyártási folyamataikat zöldebbé, a készülékeiket pedig könnyebben javíthatóbbá tegyék.

Hasonló igény várhatóan a szolgáltatókkal szemben is megfogalmazódik majd: a brit Vodafone például már be is jelentette, hogy 2023-ig Nagy-Britanniában a teljes hálózatát megújuló energiáról üzemelteti majd.

Felgyorsul a mobilnet

A jelenleg legszélesebb körben elérhető, úgynevezett negyedik generációs (4G) mobilnet mellé megérkezik az ötödik (5G) is, amelyet már tesztelnek a szolgáltatók, többek között Budapest belvárosában is. A trend egyértelmű: míg tavaly év végén még csupán 22 ország 40 mobilszolgáltatója nyújtott 5G-szolgáltatást, 2020-ra ez több mint duplájára növekszik: a CCS Insight szakértője, Kester Mann szerint az új év végére legalább 125 cég lesz világszerte, amely 5G-ben utazik majd.

A Swisscom munkatársai 5G-adókat helyeznek üzembe (Fotó: Getty Images)

Ami azonban ennél fontosabb: az 5G jelentősen nagyobb sebességet jelent majd, amivel egy nagy felbontású, Blu-ray filmet is 1-2 perc alatt tudunk majd letölteni. Legalább ennyire lényeges, hogy az új mobilcellák sokkal több eszközt tudnak majd egyszerre kiszolgálni, ezzel tehát búcsút lehet inteni a szilveszter éjjeli lehaló hálózatnak, meg a térerő-keresgélésnek a Szigeten.

Valósággá válnak a kvantumszámítógépek

A technológiát részben még mindig nem értjük, ez azonban nem akadályozta például a Google mérnökeit abban, hogy egy kvantumkomputer segítségével 200 másodperc alatt oldjanak meg egy olyan feladatot, ami a világ leggyorsabb szuperszámítógépének tízezer évébe került volna. A hangzatos mondat szerint a Google ezzel elérte a „kvantumfölényt”.

A protonok és elektronok léptékén értelmezhető műveletek egyik fontos lényege, hogy a kvantumszámítógépek az eléjük tett problémákat nem feltétlenül algoritmikusan, egyik lépésről a másikra haladva oldják meg, hanem akár egymással párhuzamosan, ami elképzelhetetlen sebességre gyorsíthatja a gépeinket. Mindez az egész életünkre kihatással lesz, mivel a régi technológiát hamar át fogják lépni a kvantumgépek, amelyek a legkeményebb katonai titkosítást is röhögve feltörik néhány perc alatt.

„Elképesztő mérföldkő – mondta a Google kvantumfölényéről Philipp Gerbert, a BCG tanácsadó cég technológiával foglalkozó szakértője. – Tiszta sor, hogy a klasszikus számítógépen ők már átléptek, azon lehet legfeljebb vitatkozni, hogy mennyivel.”

Mint látható, technológiai szempontból rendkívül izgalmas év előtt állunk, már csak az a kérdés, mennyi valósul majd meg Gibson cyberpunkvíziójából.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top