nlc.hu
Szabadidő
Kia XCeed: a sportos családtag

Kia XCeed: a sportos családtag

A dél-koreai gyártó legnépszerűbb modelljéből kerekített egy sportosabb változatot, az elsők között próbálhattuk ki Magyarországon.

A tavalyi autótesztjeink közül is kiemelkedett a KIA Ceed, amely ugyan csak a második lett Az év autója választáson, de tekintve az ár-érték arányát, a minőségét és a praktikumát, na meg a hazánkban tapasztalható népszerűségét, egy kicsit azért ennek az autónak adtuk volna a koronát. Éppen ezért nagyon kíváncsian ültünk be a dél-koreai cég egyik legújabb modelljébe, a városi crossoverként definiálható KIA XCeed-be, és rögtön el is vittük Szlovéniáig, hogy megnézzük, milyen útitárs válik belőle. 

Érdekes jószág az XCeed, mert első ránézésre egy keveset gondolkodni kell azon, hogy mit látunk. A forma ismerős is meg nem is, ami nem véletlen, mert az X-szel jelölt változat a Ceed alapjaira épült rá, igaz, a két modellben csak az első ajtók azonosak. Az XCeed hosszabb és magasabb is a „hagyományos” változatnál, de kisebb, mint egy városi terepjáró, az összkép így prémium hatású személyautót idéz. 

Sportosan elegáns külső

Az XCeedre ránézve egyből feltűnik a markánsabb alsó rész, a lökhárítót ugyanis kiszélesítették, a fényezetlen műanyag toldás pedig az ajtók és a kerékívek alatt is végigfut, így robusztusabb látványt nyújt az alapváltozatnál. A hátsó lökhárítóra diffúzort idéző krómszínű betét is került, ami kétségtelenül csinos, viszont feltehetően hajlamos a karcolódásra, főleg egy komolyabb emelkedőről érkezve. Itt kell azonban megjegyezni, hogy a sima Ceed-nél 42 milliméterrel feljebb emelt hasmagasság ellenére az XCeed nem valódi terepjáró, így a „siratófalazást” nem érdemes kipróbálni vele. 

A KIA Xceed egy úgynevezett crossover kompakt (Fotó: Andersen Dávid)

A tetősín és a hátsó szélvédő fölé kinyúló „légterelő”, illetve az ablakok ívelése is hozzájárul a dinamikus megjelenéshez, erre szokták azt írni, hogy már álló helyzetben is a száguldás látszatát kelti. Szemből abszolút „kiás” a látvány, hátulról azonban ez már nem annyira egyértelmű. Ha leszámítjuk a méretes logót, amin még a régi embléma látható, vagy esetleg pont azon csillan meg a nap fénye, akár német prémiumautónak is gondolhatnánk, bizonyos szögekből azonban jellegzetes távol-keleti érzés az XCeed fenekét bámulni. 

Hátulról akár német prémiummárkának is nézhetnénk (Fotó: Andersen Dávid)

Az új modellhez új színek is dukálnak, a tesztre kapott autó a rendkívül menő csengésű Quantum Yellow színben pompázott, ami valósággal vonzza a járókelők tekintetét, szinte mindenhol megbámulták, amerre csak mentünk vele. Legalább ilyen jól eltalált színváltozat a Blue Flame és az Orange Fusion fantázianevű festés is, és bár választhatók konzervatívabb színek is, az XCeednek – és lássuk be, az utcaképnek is – kifejezetten jól állnak az élénkebb, harsányabb árnyalatok.

Színhelyes belső harmónia

Beülve is érződik, hogy ez nem egy sima hétköznapi KIA, hanem egy extrábbnak szánt változat. A karosszéria fényezése visszaköszön a légbeömlőkről, illetve a kárpitozás varrásairól, amelyek kifejezetten az üléseken néznek ki jól a hatszögletű mintázattal. A beltér ezen felül a márkától megszokott, átgondolt, praktikus elrendezést hozza, áttekinthető mennyiségű kapcsolóval és gombbal, egyedül a kormányon maradt meg a tavalyi modellekből is ismerős gombrengeteg (összesen 8 gombról és 4 billenőkapcsolóról beszélünk, ezt egészen nyugodtan le lehetne felezni). Emellett a középkonzol tetejére biggyesztett érintőképernyőt lenne érdemes még átgondolni, ez az egy elem ugyanis bántóan kilóg az egyébként harmonikus beltérből. Tényleg olyan, mintha a két középső légbeömlő elé ragasztottak volna egy táblagépet, 2020-ban azért ennél szebb megoldásokat vár már az autózó közönség.

Szépen harmonizál a beltér a külsővel – csak azt az otromba kijelzőt tudnánk feledni (Fotó: Andersen Dávid)

Ugyanitt kissé érthetetlen, hogy a tolatókamera képminősége miért olyan, mintha egy 2007-es mobiltelefonon akarnánk videót nézni, főleg, hogy a tavalyi modellekben már szinte FullHD-felbontásban nézhettük a világot tolatás közben. A menü egyébként szép és áttekinthető, egyedül a navigáció indítását kellett keresgetni egy darabig, amíg rá nem jöttünk, hogy ezt a kijelző alatti, fizikai NAV gombbal tehetjük meg a legkönnyebben. Praktikus megoldás az osztott képernyős üzemmód, mivel így a navigáció mellett akár a zenét is vezérelhetjük vagy más beállításokat is előkereshetünk (amelyet nem tilt le a rendszer vezetés közben). A beépített JBL hangrendszer teszi a dolgát, nem ezzel fogják hangosítani a következő Sziget nagyszínpadát, de amit tudnia kell, azt tudja.

Elölről jellegzetesen „kiás” a megjelenése (Fotó: Andersen Dávid)

Mivel automata váltós a jármű,  középre nem nagyon kell nyúlni, kivéve, ha a váltó két oldalán kialakított tárolórekeszekkel van dolgunk. Az elülsőben kapott helyet az USB-bemenet is, kissé fura szögben, ami azzal jár, hogy egy hosszabb USB-meghajtó behelyezése után nem fogjuk tudni becsukni a tárolórészt, de ez legyen a legnagyobb problémánk. 

Az üléseken is érezni, hogy ez nem egy száguldozós sportautó, oldaltartásuk nem nagyon van, cserébe a gerinctámasz állítható, így a több száz kilométeres úton is kényelmesen lehet benne ülni. A helykínálatot egy okéval lehetne jellemezni, az első üléseken gond nélkül el lehet férni, hátul azonban hamar elfogy a hely, ha egy magasabb sofőr vagy utas ül előre. 

Utazni kiváló, száguldozni ne akarj vele!

A tesztre kapott autóban egy 1,4 literes 140 lóerős, turbós benzinmotor került, ami egyetlen útfelületről sem fogja feltépni az aszfaltot, de nem is erre való. A KIA XCeed vérbeli utazóautó, amellyel igazán kényelmesen és zökkenőmentesen lehet haladni, akár hosszabb távokon is. Városban is megállja a helyét, de az országút és az autópálya az igazi terepe, kifejezetten kellemesen lehet vele suhanni. A motor itt mutatja meg a legjobb arcát, és bár gyorsulási versenyt nem fogunk vele nyerni, még 120 km/h környékén is van benne annyi kraft, hogy simán megelőzzük a külső sávban poroszkáló kamiont vagy felgyorsuljunk annyira a belsőben, hogy ne toljon le csuklóból a hátulról érkező aszfaltbetyár. 

Bár egyes tesztekben 6-7 liter közötti fogyasztásról írnak vegyes üzemben, az autópályát túlsúlyban tartalmazó utunk során sem sikerült bő 8 liter alá szorítani az XCeed étvágyát. A fedélzeti elektronika cserébe minden korszerű biztonsági megoldásról gondoskodik, a sávtartó automatikától kezdve a baleset-megelőző figyelmeztető rendszeren át egészen a hátsó keresztirányú forgalomra figyelő jelzésig. 

Megtévesztő a hátsó „diffúzor” de tény, hogy jól néz ki (Fotó: Andersen Dávid)

Ami az árát illeti, a legkisebb, egyliteres motorral 5,99 milliótól indul, ez 650 ezer forinttal több, mint az X nélküli Ceed alapmodellje. A képeken is látható tesztautó alapváltozata 6,5 millióba kerül, erre jön még rá a panorámatető, az elektromos csomagtartó-ajtó, a már említett JBL-hangrendszer, illetve a vezetéssegítő elektronikai rendszerek, illetve a fűthető kormány is. Mint látható tehát, az igazán prémium érzéshez még költeni kell rá, simán el lehet szaladni vele hétmillió fölé is. Ettől függetlenül a maga kategóriájában nem rossz vétel – különösen a KIA által vállalt 7 (!) éves garancia fényében – ha nem trendi crossovernek, hanem családi kombinak fogjuk fel, mindjárt más szemmel lehet rá nézni. A járókelők fognak is, ha közlekedünk vele. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top