Mr. Bean Facebook-sikere majdnem annyira szürreális, mint annak idején a karakter világsikere volt. Az oldal ugyanis nem tesz mást, mint leír egy hétköznapi szituációt (például „Amikor kifogysz a papírzsepiből”), majd ehhez egy archív Mr. Bean videót társít, ahol emberünk hasonló problémával küzd meg a maga nem egészen hétköznapi módján. Semmi aktualitás, minden napra szigorúan egyetlen poszt, ám ez mégis elég ahhoz, hogy gigászi mennyiségű ember gondolja fontosnak, hogy kövesse Bab úr több évtizedes kispolgári ámokfutásait. Az 1990-ben született figura ugyanis időtlen, a viccei ma is ugyanannyira aktuálisak és érthetők, mint harminc évvel ezelőtt voltak, és ugyanúgy tud nevetni rajtuk egy nyugdíjas, mint egy gyerek. Mr. Bean humorát értik Angliától Kínáig mindenhol, és ez akkora fegyvertény, ami elpusztíthatatlanná teszi őt.
Némafilmes humor
Pedig a Mr. Bean-t alakító Rowan Atkinson nem talált fel semmi újat, és ezt ő maga is bármikor bevallja. A testi humor már a némafilm óta a filmtörténet része, amikor a nevettetők még nem tudtak verbálisan röhögtetni, mind a fizikai komédiával próbálkoztak. Atkinson azonban nem köztük találta meg a példaképeit, hanem a francia Jaques Tatinál inspirálódott, akinek Hulot úr nevű karaktere óriási előképe volt Mr. Beannek. Emellett fontos volt még számára a brit Peter Sellers humora, aki A rózsaszín párduc filmekben vitte tökélyre a csetlés-botlást. Persze Mr. Bean nem úgy született, hogy szándékosan ezeket a legendákat másolta volna, ő maga is később fedezte fel a hasonlóságokat. Bár Mr. Bean először 1990 január elsején volt látható az angol ITV műsorán, a figura gyökerei sokkal régebbre nyúlnak vissza.
Rowan Atkinson a londoni Drury Lane Színházban, 1981-ben (Fotó: Michael Putland/Getty Images)
Amikor Rowan Atkinson az Oxford Egyetem elektromérnöki szakára járt, felkérték, hogy adjon elő valamit a színházi esten. Mivel a felkészülésre összesen 48 órája maradt, és saját magát egyáltalán nem tartja jó szövegírónak, beállt a tükör elé, és elkezdett vicces grimaszokat vágni, amiből szép lassan összeállt a karakter, akiből sok évvel később Mr. Bean kifejlődött. A figurát végül 1987-ben, egy kanadai humorfesztiválon próbálta ki nemzetközi porondon. A fesztiválon két kategóriában (angol és francia nyelvű fellépés) is lehetett indulni, Atkinson szándékosan a francia nyelvű előadás mellett tette le a voksot, amin mindenki elcsodálkozott, lévén nem tudtak arról, hogy beszélne franciául. A színpadon persze kiderült a turpisság: mivel a figura nem beszél, lényegében mindegy, milyen nyelvű a közönség, a franciák vettek minden poént. Atkinson tudta, hogy ha sikerül egy megfelelő sorozatot rittyenteni a karakter köré, azzal akár az egész világon sikert arathat.
Megírni a megírhatatlant
Atkinson alkotótársnak Richard Curtist kérte fel, akivel már a Fekete Viperán is együtt dolgozott, és aki évekkel később a brit romantikus vígjáték legnagyobb alakjává vált az olyan sikerfilmek által, mint a Négy esküvő és egy temetés, valamint az Igazából szerelem. Curtis úgy emlékezett vissza a forgatókönyvírás folyamatára, mint ami igazán nagy kihívást jelentett, és nemcsak amiatt, mert lényegében egyáltalán nem írhatott dialógusokat a szkriptbe. Curtis szerint Rowan Atkinson humorérzéke nagyon kritikus, alig van olyan dolog a világon, amit viccesnek talál (a színész saját bevallása szerint inkább elemzi a vicceket, és nem nevet rajtuk), ezért nem volt egyszerű megírni az epizódokat, amiben Atkinson is aktívan részt vett. Az írás folyamata pedig nagyjából úgy nézett ki, hogy leültek Atkinsonnal, és improvizációk által próbálták minél viccesebbé tenni a lehető leghétköznapibb szituációkat. A színész szerint Mr. Bean titka pont az eseménytelenség: látszólag semmi érdekes nem történik az epizódokban, csak egy brit kispolgárt látunk, amint mondjuk épp szendvicset készül csinálni magának a parkban, csakhogy ő annyira nem érti a hétköznapi életet, hogy még egy ilyen teljesen egyszerű szituációt is képtelen problémák halmaza nélkül megoldani.
Brit komikusok: Rowan Atkinson, Mel Smith és Griff Rhys Jones az Új-Zéland-i származású Pamela Stephensonnal, 1980-ban (Photo by Keystone/Hulton Archive/Getty Images)
Lehetett volna Krumpli úr is
Az alkotók elgondolása szerint Mr. Bean egy nagyra nőtt gyerek, akinek nincsenek szülei, így felügyelet nélkül maradva tombolhat a nagyvilágban. Később ehhez még hozzájött az idegen bolygóról jött ember alakú lény magyarázata is, amihez nyilván hozzájárult, hogy a főcímben azt láthatjuk, amint leesik az égből egy reflektor fényében London utcáira. Utóbbi magyarázatot először az táplálta, amikor Atkinson az utolsó epizód után egy interjúban azt fejtegette, hogy szerinte Mr. Beant elviszi egy repülő csészealj, majd az űrhajón azt veszi észre, hogy csupa hozzá hasonló ember alakú űrlényekkel van teli. A poén annyira megtetszett neki, hogy később a Mr. Bean animációs sorozat egyik részében el is sütötték.
Mr. Bean nem volt mindig Bab úr. Az első forgatókönyvvázlatban még Mr. White-nak hívták, de ezt nem találták elég viccesnek, és mivel Richard Curtisszel egyetértettek abban, hogy a zöldségnevek és madárnevek a legpoénosabbak, így inkább ezek közül válogattak. Szóba került a Mr. Potato (Krumpli úr) és a Mr. Cauliflower (Karfiol úr) is, ám végül a Mr. Beanbe szerettek bele, a többi pedig már történelem.
Fotó: Stuart C. Wilson/Getty Images/Universal
Tizenöt rész, és annyi
Nálunk a Szeszélyes évszakok című Antal Imre műsor vendégeként mutatkozott be a karakter, és mivel olyan sokszor láttuk a vicces kis jeleneteket, sokan alig akarják elhinni, hogy öt év leforgása alatt mindössze tizenöt, egyenként nagyjából huszonöt perces epizód készült belőle, és ha a rajzfilmsorozatot nem számítjuk, a tévés szereplése ki is merült ennyiben. A sorozat annyira Bean karakterére épült, hogy rajta kívül visszatérő szereplője mindössze egy van, a barátnője (igen, van neki, bár a figurát kevésbé ismerők általában agglegénynek szokták hinni őt), de őt is csak ritkán láthattuk. A zöld-fekete Mini, a tweed zakó és nyakkendő kombó, a templomi kórusra hajazó zene vagy a kissé bénán kinéző Teddy maci pedig legendás kiegészítői a figurának, ami kapcsán az alkotók nem fordítottak figyelmet minden apró részletre. A lakását például többször is megváltoztatták, nyilván tudva, hogy az emberek úgyis a poénokért nézik meg a részeket, és nem fognak fennakadni efféle apróságokon.
A sorozat nyelvtől való függetlensége valóban lehetővé tette az óriási sikert: gyakorlatilag nem volt olyan ország a világon, ahol ne vették volna meg a Mr. Bean sorozatot, amit ötven légitársaságnak is sikerült eladni, hogy a nézők a gépen ülve is röhöghessenek a poénokon.
Mr. Bean nem megy nyugdíjba, de nem munkamániás
A sorozat véget értével Mr. Bean figurája még két mozifilmben tombolhatta ki magát, melyek bár sikeresnek bizonyultak, azt is bizonyították, hogy a karakter sokkal jobban működik hétköznapi helyzetekben, mint nagy történetek főszereplőjeként. Ennek ellenére is akadtak bennük zseniális pillanatok (például amikor kiderült, hogy Atkinson milyen parádésan tudja mozgatni a füleit), és ahhoz is hozzájárultak, hogy a figura tovább éljen. A legendájához a Londoni Olimpia megnyitóján való fellépése is nagyban hozzájárult, ahol karmesterként csinált magából bohócot. Mr. Bean nagyon ritkán tűnik fel új jelenetekben, ugyanakkor Atkinson nem csinál gondot abból, hogy amennyiben rendesen megfizetik, akkor Mr. Beanként reklámfilmekben szerepeljen. „Kibérelte” már őt a Snickers, a Fujifilm, a Nissan, a British Airways és az M&Ms is.
Bár egy 2012-es Telegraph-interjúban Atkinson arról beszélt, hogy nyugdíjazza a karaktert, mert szerinte az ötvenes éveiben járva már nem annyira vicces, inkább kissé szánalmas a figura, később meggondolta magát, és azt mondta, Mr. Bean sosem megy nyugdíjba. Azért új sorozatra vagy új filmre a közeljövőben ne számítsunk. Rowan Atkinson munkamorálja ugyanis legendásan alacsony, és sokkal inkább szeret elpepecselni otthon a versenyautóival és autóversenyekre járni, mint kamerák elé állni és forgatni. Erre a legendás munkamorálra jó bizonyíték az utolsó Bean-produkciója, a Handy Bean című sorozat-féleség is, amiben Mr. Bean azt mutatja meg YouTube videók formájában, hogyan kell (illetve nem kell) csinálni teljesen hétköznapi dolgokat (például pizzát sütni, nyaralásra bepakolni…). A videókon nagyrészt végig kezeket láthatunk, amint végzik a feladatot, Mr. Bean csak egy-egy vágókép, és a jellegzetes, mormogós Bean hang formájában jelenik csak meg, vagyis mondanunk sem kell, hogy ezzel a módszerrel a lehető legalacsonyabbra tudta venni a felvételekre fordított munkaóráit.
